Ugrás a tartalomra
A házasság nem csupán boldogsági társasvállalat. Szenvedések is vannak az életben. Tehát az egybekelők azokra a szenvedésekre is vállalkoznak. Csakhogy addig ki-ki a maga baját szenvedte, az egybekelés után már a másik baját is. Nem minden hónap május.
Kapcsolódó idézetek
-
Senki sem úgy megy férjhez, hogy ha nem sikerül, na bumm, legfeljebb elválunk. De az ember addig vesz részt bármilyen párkapcsolatban, amíg az mindkettőjüknek jó, mindkettőjüknek örömet, boldogságot jelent. Aztán amikor valamiért megbicsaklik a kapcsolat, akkor szenved még néhány évig, amíg megerősödik benne a felismerés, hogy nem szeretné már folytatni. Ez nem egyszerû folyamat, sok fájdalommal és bánattal jár. Mégis meg kell hozni a döntést, ha már nem méltó önmagunkhoz képest az együttélés.
Bánsági Ildikó
-
A fájdalom néha elkerülhetetlen, de a szenvedés nem. Képzeljük el, hogy boldog kapcsolatban élünk valakivel, akit aztán elveszítünk. Nyilván fájdalmat fogunk érezni, ez teljesen természetes. Ha azonban tovább cipeljük ezt a fájdalmat, és egyfolytában összetörtnek érezzük magunkat miatta, az már szenvedés.
-
A házasság nem csak a szerelemről szól. Az elején persze az is fontos, de azután jönnek a hétköznapok, amelyeket át kell vészelni.
-
A házasságnak nem kellemesnek, hanem boldognak kell lennie. Valami, amire vágysz. Aminek jó a részese lenni.
-
A házasság igazi hátránya az, hogy önzetlenné tesz. És az önzetlen emberek színtelenek. Nincs egyéniségük. De azért vannak bizonyos emberek, kiket a házasság bonyolultabbá változtat. Megtartják egyéni érzésüket és az önzést még más egyénekre is kiterjesztik. Kénytelenek több életet élni. Elfinomulnak, és az elfinomulás, nézetem szerint, az emberi élet célja. Különben minden tapasztalat értékes, és bármit mondanak a házasság ellen, a házasság tapasztalat.
Oscar Wilde
-
Többen azért torpannak meg a házasságtól, mert sokat beszélünk arról, hogy a házasságnak vannak nehézségei, hogy az kihívás, az küzdelmekkel jár. Azt gondolom, hogy nem a házasságnak vannak nehézségei, nem azért vannak nehézségek, mert van házasság, nem a házasságból, mint tényből adódik a nehézség, hanem azért, mert az életnek vannak nehézségei.
-
Amíg az ember facér vagy szingli, akkor sokkal könnyebben vet véget akár egy kapcsolatnak is. A házasságnál már más. Annak felbontása nem egy egyszereplős játék. Ott sok ember sérülhet lelkileg, akár bele is rokkanhat, tehát abból nem úgy lép ki az ember, hogy "hát, bocs, drágám, másba szerettem bele, szevasz...". Ez nem így megy.
Kálmán Olga
-
A szerelem átalakul, másvalami lesz belőle, biztonság, bizalom, de a hétköznapok is benne vannak, számlák, szokások, rigolyák, az embernek ezt is meg kell tanulnia elfogadni. Azok a párok, akik életük végéig együtt vannak... az ő életük sem egy folyamatos nászút.
-
A szerelem nem jelent feltétlenül boldog beteljesülést. A szerelem olykor áldozatot követel. Olykor azt jelenti, hogy a szeretett lény boldogságát fontosabbnak tartjuk a magunkénál, még ha ez azzal is jár, hogy nem lehetünk együtt.
-
Semmit sem lehet különválasztani. Vannak, akik azt gondolják, nem baj, akármi történik, csak ők éljenek kellemesen; de nem megy, mert nekik sem javul meg az életük, csak a többiekével együtt.
John Steinbeck