A hegy tetejéről lefelé lépegető vándornak már nincsenek vágyai. A fáradt utas, aki a látóhatár széle felé közeledik, nem készít terveket.

Kapcsolódó idézetek

1. A vándor útja véget ért, az út elfogyott. Az éhes nem eszik több ennivalót, a szomjas nem iszik több innivalót. A szem nem lát több fényt, a fül nem hall több hangot. A lélek megmérettetik, mint zöldség a piacon. Testem megtért a hosszú út után, csak nyugalomra vágyik. Ne zavarjátok meg a nyugalmát. Lőrincz L. László
2. Elfáradtam. A léleknek lennének még céljai, de a test már végképp erőtlen. Szilvási Lajos
3. Amikor az ember tudatára ébred élete véges voltának, már nem kér sokat. Nem áhítozik újabb javakra, sem több hatalomra. Csak azt szeretné, ha megengednék neki, hogy amennyire lehetséges, továbbra is ő alakíthassa élete történetét. Atul Gawande
4. Mint a villám tépte, magányos fenyő, Mint a vizét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő, Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér, Otthont, házat, hazát, nyugalmat már többé nem remél. Ismerős Arcok
5. Eljön a perc, amikor az ember felismeri, hogy nincs értelme tovább vándorolni. Akárhova megyünk, magunkat úgyis magunkkal visszük. Stephen King
6. Lassan jő az öregség. Az ember csak észreveszi, hogy nőnek a hegyek, egyre magosabbak lesznek, egyre hosszabb rajtuk az út, fölfele. Wass Albert
7. A legtöbb ember nem is él, csak rohan. A messzi látóhatáron hunyorgó távoli cél felé igyekeznek, és nagy igyekezetükben annyira kifulladnak és elfáradnak, hogy észre sem veszik a szép, csendes vidéket, amely mellett elhaladnak, és aztán az első dolog, aminek tudatára ébrednek, a saját öregségük, amikor fásultságukban már egészen mindegy nekik az is, hogy elérték-e céljukat vagy nem. Jean Webster
8. Az út, amelyet kinek-kinek követnie kell, már ott húzódik a lába előtt, csak látni nem látja. John Ronald Reuel Tolkien
9. Ha utazik az ember, nem mászhat, mint a tetû; kénytelen gyorsabban haladni, mint ahogy tervezte, s az öröm, hogy az ember hamarabb odaér barátaihoz, mielőtt még lesni kezdik az utat, sokkal többet ér, mint az a kis fáradság, amivel mindez együtt jár. Jane Austen
10. Az ember lassan megöregszik, A jövőnél már fontosabb a múlt. Nem jön felénk, ami előttünk fekszik, Csak könyörtelen elmarad az út.