Ugrás a tartalomra
A játék csak akkor fejeződik be, ha valóban véget ért. Akkor sincs vége, ha csupán egyetlen gyalogod maradt. Ha az egyik félnek egy gyalogja és egy királya van, a másik félnek pedig minden figurája, akkor is tart a játék. Szóval, ha egyetlen gyalog vagy is, és talán mindannyian azok vagyunk, akkor is vésd az eszedbe, hogy a gyalog a legkülönlegesebb figura. Kicsinek, közönségesnek tûnhet, de nem az. Mert a gyalog sosem csak gyalog. A gyalog leendő királynő. Csupán annyit kell tenni, hogy haladunk vele előre, egyik mezőről a másikra. Amint eléri a tábla másik felét, új képességek nyílnak meg előtte.
Kapcsolódó idézetek
-
A gyalogok csak a saját bajtársaikat látják maguk mellett, szemben pedig az ellenséget. Egy királynak viszont más rálátása van a táblára. A legnagyobb ellenségei körülveszik. A sajátjai pedig könnyen csapdába ejthetik.
The Witcher c. videojáték
-
Kérjünk meg egy idegen bolygóról érkezett lényt, hogy próbálja megfejteni a sakkjáték szabályait pusztán a játék megfigyelése alapján. Egy idő után a földönkívüli pontosan tudni fogja, milyen szabályok szerint kell lépni a gyaloggal, a futóval vagy a királlyal. A játék szabályai végesek és egyszerûek. A lehetséges játszmák száma azonban tényleg csillagászati. Hasonlóképpen, a természet játékszabályai ugyancsak véges számúak és egyszerûek lehetnek, de a szabályok alkalmazása kimeríthetetlen lehet.
Michio Kaku
-
Kell, hogy legyen egy cél a fejedben: följutni a csúcsra. De ahogy haladsz fölfelé, egyre több dolgot láthatsz, és semmibe nem kerül néha megállni és élvezni a kilátást. Minden meghódított méterrel egyre messzebb látsz, és ezt ki kell használnod, hogy olyan dolgokat fedezhess föl, amiket addig nem vettél észre.
Paulo Coelho
-
A játék azoknak a bátraknak adatik meg, akik már eleget tudnak és még nem, akik már elég erősek és még nem, akik már elég bölcsek és még nem. Játszani annyi, mint felfüggeszteni az élet mindenhatóságát felettünk.
Zalán Tibor
-
A problémákat nem is biztos, hogy meg kell oldani. Egyszerûen csak csinálni kell tovább, amit szeretnénk, és akkor majd sikert érünk el. Vagy nem. De az egy újabb probléma, amin keresztül kell gyalogolni.
Földes András
-
Eljön a pillanat, amikor az egész már nem játék, és akkor vagy teszel egy lépést előre, vagy hanyatt-homlok elmenekülsz. Elfuthatnék, de az az igazság, hogy tetszik a csatamező.
-
Ha játékodat nem fejleszted a képességeid legvégső határáig, valahol a világban lesz egy ugyanolyan adottságú játékos, és ha egy szép napon egymással játszotok, ő lesz előnyben.
Ed Macauley
-
Még nem találod meg, de így jutsz hozzá egyre közelebb. Aztán: odafigyelsz mindenre, ami körülötted történik. Figyelsz a fákra, madarakra, emberekre, ez nagyon fontos. Mindig figyelned kell, hisz nem tudhatod, honnan, mikor érkezik jelzés számodra, ami az útról tudósít. Különösen azt keresd, ami szép, tiszta és egyszerû!
-
A győztesek és a vesztesek között óriásinak tartják a különbséget, mégis valójában nagyon kicsin múlik, ki lesz a bajnok. Azok a bajnokok, akik a végén fölemelhetik a trófeát. A győztesek maradnak. A veszteseknek menniük kell.
-
A játék tartson, ameddig a játéknak van ideje, de amikor komoly dolognak jön el az ideje, abba kell hagyni a játékot.
Szilvási Lajos