Ugrás a tartalomra
A jelenlegi technológia minden korábbinál komolyabb kockázatot jelent a mentális egészségünkre nézve. Emellett fizikai elszigetelődéssel és olyasféle szociális visszacsatolással is jár, ami erősíti az előítéleteinket ahelyett, hogy segítene kritikusan rájuk nézni.
Kapcsolódó idézetek
-
A legnyugtalanítóbb az a radikális változás, amelyet a technológia hozott az utóbbi húsz évben, és ami nemcsak a téveszmék tartalmát formálja át, hanem valószínûleg maga is okozati tényező. Ahogy a nagyvárosi környezet növeli a pszichózis kockázatát, úgy az is, ahogy mind össze vagyunk zárva az online térben.
Nathan Filer
-
Csak rajtunk múlik, képesek leszünk-e annyira megbecsülni a mentális egészségünket, ahogyan a kommunikációt, a kényelmet, a sebességet. Csak ekkor mondhatjuk, hogy a technológia valóban értünk van, nem pedig fordítva.
-
Bár a technológiát arra is tudjuk használni, hogy gyakrabban kommunikáljunk egymással, hiányzik belőle az emberi kapcsolatok közelségének az a szikrája, ami pozitív módon stimulálja az agyunkat. Mi, emberek társas lények vagyunk, és a technológiával való kapcsolatunk veszélyezteti az egészségünket.
Jill Bolte Taylor
-
A technológia eddig nem tapasztalt módokon válhat ártalmassá, és az ezzel kapcsolatos veszélyek, amennyiben nem teszünk ellenük valamit, a jövőben jó eséllyel csak fokozódni fognak.
-
Ha a technológiára gondolunk, és hogy elemi veszélyt jelent: ez elég nagy kijelentés, és akkor könnyû azt gondolni, "Oké, itt a telefon a kezemben, görgetek, kattintok, használom. Hol az elemi veszély? Jó, van a szuperszámítógép a képernyő másik oldalán, az agyamra állítva rávett, hogy megnézzek még egy videót. Miért veszélyes ez az életre?" Nem arról van szó, hogy a technológia jelenti a veszélyt, hanem a technológia képességéről, hogy a legrosszabbat hozza ki belőlünk, és ez a rossz jelenti a fenyegetést. Ha a technológia tömeges káoszhoz, felháborodáshoz, modortalansághoz, bizalmatlansághoz, magányhoz, elszigetelődéshez, nagyobb polarizációhoz, több meghekkelt választáshoz, több populizmushoz vezet, eltereli a figyelmet, hogy nem törődünk a valós problémákkal, az a társadalom hibája.
Tristan Harris
-
Bár a mai technika látszólag közel hozza az embereket, belsőleg egyre inkább idegenek lesznek. A luxus és életszínvonal-emelkedés belsőleg üressé, szellemileg ellaposodottá, lélektelenné és mélységesen boldogtalanná teszi őket.
Joseph Kentenich
-
A modern ember valóban elveszítette önbizalmát. Magabiztos fellépése mögött szellemi nyugtalanság rejlik. Technikai készségei és anyagi hatalma ellenére szellemileg egyre inkább elsatnyul, mert nem használja fel gondolkodási képességét.
Albert Schweitzer
-
Képzeljünk el valakit, aki ingázik a munkahelye és az otthona között, egyik hobbijának sincs köze a mozgáshoz, és lényegében semmit sem sportol - az emberek többsége pontosan ilyen életet él. (...) A technológia megbetegít bennünket még azelőtt, hogy találkozunk vele.
-
Az érzelmi elidegenülés és a virtuális viszonyok sokkal, de sokkal ártalmasabbak a kapcsolatra nézve, mint a tényleges hûtlenkedés.
-
Minden technikai fejlődésnek azt kellene szolgálnia, hogy még inkább emberek lehessünk, hogy több időnk legyen egymásra, hogy humánusabb életet élhessünk. Erre csak új tereket teremtünk magunknak, ahol bánthatjuk egymást, ráadásul eddig soha nem látott módokon. Ez szörnyû, és egyre értelmetlenebb.