Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Bár a technológiát arra is tudjuk használni, hogy gyakrabban kommunikáljunk egymással, hiányzik belőle az emberi kapcsolatok közelségének az a szikrája, ami pozitív módon stimulálja az agyunkat. Mi, emberek társas lények vagyunk, és a technológiával való kapcsolatunk veszélyezteti az egészségünket.

Jill Bolte Taylor
👴 Após ☸️ Buddhizmus
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ma, amikor az okostelefon alig egy évtizede lépett be az életünkbe, egyre gyanúsabb, hogy nem csak pozitív hatással bír. Úgy érezzük, sok a dolgunk, mégsem vagyunk hatékonyak. Bármikor elérhetünk bárkit, mégis magányosak vagyunk. A technológia egyrészt felszabadít, másrészt viszont magához is köt - és minél erősebb a függés, annál inkább el kell gondolkodnunk, hogy tulajdonképpen ki a főnök.
  2. A jelenlegi technológia minden korábbinál komolyabb kockázatot jelent a mentális egészségünkre nézve. Emellett fizikai elszigetelődéssel és olyasféle szociális visszacsatolással is jár, ami erősíti az előítéleteinket ahelyett, hogy segítene kritikusan rájuk nézni.
  3. Csak rajtunk múlik, képesek leszünk-e annyira megbecsülni a mentális egészségünket, ahogyan a kommunikációt, a kényelmet, a sebességet. Csak ekkor mondhatjuk, hogy a technológia valóban értünk van, nem pedig fordítva.
  4. Társas lények vagyunk mi, emberek. Ezért fontos, hogy elérhetőek legyünk. Egyedül nem létezhetünk. De néha kapcsoljuk ki a telefonunkat, üljünk le, hunyjuk le a szemünket, vegyünk mély lélegzetet, és gondoljunk valami másra. Vagy ne gondoljunk semmire. Nevezhetjük ezt meditációnak, jógának, mindfulnessnek vagy egyszerûen józan észnek. Mindegyik jótékony hatású.
  5. Képzeljünk el valakit, aki ingázik a munkahelye és az otthona között, egyik hobbijának sincs köze a mozgáshoz, és lényegében semmit sem sportol - az emberek többsége pontosan ilyen életet él. (...) A technológia megbetegít bennünket még azelőtt, hogy találkozunk vele.
  6. Világunkat főként a technológia határozza meg. Ezért is nagyon fontos, hogy időről időre kikapcsoljunk.
  7. Az ember társas lény. Szociális beágyazottság nélkül nem sok esélyünk lenne a túlélésre olyan stresszhelyzetekben, mint amikor megsebesülünk vagy betegek vagyunk. A szociális izoláció nem véletlenül indítja be azonnal az agy riasztási rendszereit, míg a társadalmi elismerésnek nagyon komoly jutalmazó hatása van. Dick Swaab
  8. Ha a technológiára gondolunk, és hogy elemi veszélyt jelent: ez elég nagy kijelentés, és akkor könnyû azt gondolni, "Oké, itt a telefon a kezemben, görgetek, kattintok, használom. Hol az elemi veszély? Jó, van a szuperszámítógép a képernyő másik oldalán, az agyamra állítva rávett, hogy megnézzek még egy videót. Miért veszélyes ez az életre?" Nem arról van szó, hogy a technológia jelenti a veszélyt, hanem a technológia képességéről, hogy a legrosszabbat hozza ki belőlünk, és ez a rossz jelenti a fenyegetést. Ha a technológia tömeges káoszhoz, felháborodáshoz, modortalansághoz, bizalmatlansághoz, magányhoz, elszigetelődéshez, nagyobb polarizációhoz, több meghekkelt választáshoz, több populizmushoz vezet, eltereli a figyelmet, hogy nem törődünk a valós problémákkal, az a társadalom hibája. Tristan Harris
  9. Minden technikai fejlődésnek azt kellene szolgálnia, hogy még inkább emberek lehessünk, hogy több időnk legyen egymásra, hogy humánusabb életet élhessünk. Erre csak új tereket teremtünk magunknak, ahol bánthatjuk egymást, ráadásul eddig soha nem látott módokon. Ez szörnyû, és egyre értelmetlenebb.
  10. Mit tesz például a Facebook? Megadja a kapcsolódás illúzióját, miközben a személyesség hiánya és a fizikai távolság miatt mégis biztonságban érezhetjük magunkat. Valójában persze a szemünk előtt nő fel a lehető legmagányosabb generáció. A digitális világ csak tovább rombolja a sérült kapcsolati képességünket, pont azt, ami az embert igazán emberré teszi.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat