Ugrás a tartalomra
A jó bornak nem kell cégér, tartja a magyar közmondás, amely azonban, hasonlóan sok más régi mondásunkhoz, sajnos nem állta ki az idő próbáját. Mert bizony a jó bornak is kell a cégér, azaz a jó terméket is kell reklámozni, mert a vásárlók maguk is sokszor csak ez alapján tudják eldönteni, pontosan mit szeretnének választani a széles kínálatból.
Kapcsolódó idézetek
-
Jó bornak nem kell cégér.
-
A múltban minden reklámszakember meg volt győződve arról, hogy ahhoz, hogy el tudja adni az áruját, meg kell győznie a fogyasztót arról, hogy az ő áruja jobb, mint a konkurenciáé. Ez nem feltétlenül szükséges. Elég a fogyasztót arról meggyőznünk, hogy a mi árunk abszolút jó.
-
A bor az összes illatával, aromájával, a könnyedségével, a testességével lényegében olyan, mint az ember, ezért is olyan nemes dolog. Nem a külsejét nézve, hanem az ízét megérezve ismered meg. Akkor ismered meg, ha magad mellett tartod, ha figyeled, ahogy változik, mert a hirtelen változás csalódást is okozhat, és inkább ott hagynád a palackban. Ezért aztán ki kell várni a megfelelő időt, nem könnyû, de érezni kell, hogy mikor jön el, majd pedig határozottan, ellentmondást nem tûrően kiszakítani az addigi közegéből. Ha pedig ez sikerül, akkor ahogy az embereknél, hagyjuk, hogy kiadja a lelkét. Aztán nézzük meg jó alaposan, mint amikor egy régi baráttól búcsúzunk, aztán boldogan köszönjünk el tőle.
-
- Minden borból inni kell: van, amelyikből csak egy kortyot, és van, amelyikből egy egész üveggel.
- És ezt hogy döntsem el?
- Az íze alapján. Csak az ismeri a jó bort, aki a keserût is kóstolta.
Paulo Coelho
-
Ugyan, ugyan, a jó bor jó barát, csak tudni kell hozzá. Ne háborogj ellene tovább.
William Shakespeare
-
A példázat akkor jó, hogyha a hallgatóság tüstént megérti, miről is szól. Ha meg nem, persze úgy is jó, csak elég bor legyen a kupákban.
-
Kedved a jó bor
Jobban éleszti,
Búdat a jó bor
Messze széleszti,
S elmúlat véled.
Kölcsey Ferenc
-
A vörösbor fáj, de azt mondja: "Jó lenne élni!" Ha többet iszol, így szól: "Élni kell!" Ha igen sokat iszol, ezt kiáltja: "Élni fogsz!" És ez akkor is szép, ha nem igaz.
Rejtő Jenő
-
A jó sör, ó, jön is, megy is.
Sebaj, ha rongyom rámegy is.
Culám, cipőm is eladó -
A jó sör, ó, a búra jó.
Robert Burns
-
Nem mondom, hogy jó dolog a hazugság, vagy hogy megrögzött hazudozó lennék, de a hazugságra néha szükség van. Menteni a saját bőröd, kapcsolatokat, meg hogy ne tûnj gyökérnek.