Ugrás a tartalomra
A jóság az a nyelv, melyet a némák is beszélnek, a süketek is hallanak és megértenek.
Kapcsolódó idézetek
-
A kedvesség az a nyelv, amelyen a süket hallani tud, a vak pedig látni.
Mark Twain
-
Mi a jóság? Szépség, amit egyenesen a lelkünkkel érzékelünk.
Alexandru Vlahuta
-
A jóság az a fényforrás, mely pillanatokra be-bevilágítja az emberi lélek sötétjét.
Italo Svevo
-
Aki szeret beszélni, másokat is meghallgat.
George Calinescu
-
A jóságnak megvan a maga harmóniája.
Matt Haig
-
A jóság tehát mindenütt jelen van, még a legrosszabb emberekben is, ezek is mindig jók valakihez, s a tömegek átkai helyett szórványosan mindig szállnak feléjük alázatos, köszönő és imádó hangok is.
Émile Zola
-
Az igazság vak, ám jól hallható.
-
Aki jótékonyságot vet, barátságot arat.
-
Hallgassunk meg másokat is, mert aki hallgatni tud, azt esetleg mások is meghallgatják.
-
A jótékonykodás használ a léleknek, de hatalmat is ad az embernek.
Stephen King