Ugrás a tartalomra
A jótékonykodás mindenkinek a saját háza táján kezdődik. Ha romlik a gazdasági helyzet, azt gyakran az állatok sínylik meg legelőbb, mert a gazdájuk nem bírja tartani őket.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek már nem mondhatták el magukról, hogy az emberségük különbözteti meg őket az állatoktól. Még az állatok is segítenek egymásnak.
-
A fal ember és állat közt könnyen leomlik. Mi mindannyian egy nagy családhoz tartozunk, és ha magányosak vagyunk és boldogtalanok, a távoli rokonok barátságát is szívesen fogadjuk. Õk ugyanúgy szenvednek, ha fáj nekik valami, ők ugyanúgy élelemre, melegségre és egy kis szeretetre vágynak, mint mi, emberek.
-
Az emberek készek segíteni is egymáson, de szégyellik a szívből jövő, ösztönös cselekedetet, félnek, hogy nevetségessé válnak, hogy a jóságukat gyengeségnek hiszik majd.
Wojciech Zukrowski
-
Változnak az idők, ami annyit tesz, hogy sok mindennek eljött az ideje, ami eddig nem volt. (...) Lehet siránkozni, lehet szomorkodni, oly mindegy, a lényeg a kikerülhetetlen változás, és persze az alkalmazkodás. Az ember a legalkalmazkodóbb állat.
Kőrösi Zoltán
-
Az állatok nem boldogok az állatkertben. Túlélnek, és kényelemben vannak, de nyomorúság kísérti a lelküket. Ugyanúgy, ahogy a legtöbb ember boldogtalan.
Andrew Tate
-
Vannak idők, mikor mindannyian rászorulunk egy kis segítségre: mikor a nagylelkûségünkért gonoszsággal fizetnek, mikor megbánással telve viselkedünk és mikor a jövőnk szörnyen bizonytalanná válik. Aztán ott vannak azok, akik a segítséget félreértik és maguk után nem hagynak mást, csak pusztítást.
-
Amikor a legnagyobb bajban vagyunk, rengeteget meríthetünk egy kutya néma, odaadó társaságából, melyet más forrásból nem kaphatnánk meg.
Doris Day
-
Amikor már nagyon rosszak a körülmények, az ember könnyen elhagyja magát, feladja magát és az életét, és akkor kezdődik el, hogy lepukkan meg amortizálódik.
-
Mindenki szeretetre vágyik (...). Mit tehetünk? Még az oktalan állat is szereti, ha megsimogatják. Kidugja pofáját az ólból: no, itt vagyok, simogass meg!
Nyikolaj Vasziljevics Gogol
-
Minél nagyobb a szegénység, annál kisebb a szolidaritás. Ha picivel jobbak az életkörülmények, nagyobb a biztonság, akkor csökken a gyûlölködés, és a szolidaritás is megnő.