Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A józanul ítélők előtt mindig bizonyos lesz, hogy az emberi lélekbe bele van vésve az istenség érzete, melyet kitörölni sohasem lehet. Sőt hogy az istenség létezéséről táplált meggyőződés mindenkivel vele születik és mintegy a velőkbe van rejtve, bőséges bizonyíték erre éppen az istentelenek makacssága, akik bármennyire tusakodjanak is, mégsem tudják megszabadítani magukat az Isten félelmétől... Mert a világ, (...) amennyire tőle függ, igyekszik az Istennek minden benne levő ismeretét kiirtani s imádását mindenképpen megrontani. Csak azt állítom, hogy midőn az ostoba megátalkodottság, melyet az istentelenek az Isten megvetése céljából magukra erőltetnek, lelkükben sorvadoz: él és lépten-nyomon előtör az istenségek érzete, melyet oly igen óhajtanak magukból kioltani. Ezekből világos, hogy Isten ismerete nem oly tudás, melyet csak az iskolában tanulunk, hanem oly ismeret, mely anyánk méhétől fogva mindig velünk van.

Kálvin János
💍 Feleség 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Hogy az emberi észben megvan és pedig természetes ösztönből bizonyos mértékben az istenség érzése, ez vitán kívül áll. Mert Isten, hogy a tudatlanság ürügyével senki se menthesse magát, maga adta saját ismeretét minden emberbe, maga újítja meg ez ismeret emlékét szüntelenül s növeli mintegy új cseppekkel; hogy midőn egytől-egyig mindenki tudja, hogy van Isten s ez az Isten az ő alkotója. Kálvin János
  2. Õsidők óta a filozófusok titka mindig az volt: mi tudjuk, hogy Isten nem létezik, vagy ha létezik is, teljesen semleges személyes dolgaink iránt, de ezt a csőcselék nem tudhatja meg, mert az isteni büntetés miatti félelem és az isteni jutalom az, ami kordában tartja azokat, akik nem eléggé kifinomultak arra, hogy morális kérdéseket saját maguk oldjanak meg. De egy előrehaladottabb fajnál, mely egyetemes írni-olvasni tudással és a technológia hatalmával kielégített anyagi világgal bír, biztos, hogy mindenki bölcs, mindenkinek tudomása kell hogy legyen az ősi, jól őrzött igazságról, mindenki tudja, hogy Isten csak egy történet, mítosz, és már abbahagyhatjuk a vallás terjesztésével járó színlelést. Persze élvezhető a vallás hagyománya, az ünneplések, a múlthoz való kötődés anélkül, hogy hinnénk Istenben.
  3. Akár létezik isten, akár nem, akár beszélt hozzánk, akár nem, az emberek erkölcsi kötelességei mindaddig ugyanazok lesznek, amíg a rájuk jellemző természetük megmarad, vagyis amíg érző lények lesznek. Van-e szükségük az embereknek istenre, akit nem ismernek, van-e szükségük láthatatlan törvényhozóra, titokzatos vallásra, képzeletbeli félelmekre annak megértéséhez, hogy minden túlzás nyilvánvalóan a vesztüket okozza, hogy saját fennmaradásuk érdekében tartózkodniuk kell e túlzásoktól, hogy önmaguk megszerettetése végett jót kell tenniük másoknak, hiszen ha rosszat cselekednek velük, akkor szükségszerûen magukra vonják bosszúvágyukat és haragjukat? Jean Meslier
  4. Nem hiszek olyan istenben, akinek létezéséről és cselekedeteiről öntudata volna. Az ilyen isten létében való hit elválaszthatatlan egy nagy csomó esztelenségtől és ellentmondástól és a szegényekkel és ínségesekkel szemben való oly nagy kegyetlenség és igazságtalanság van benne, hogy egyetlen értelmes és logikusan gondolkodni tudó ember sem teheti magáévá ezt a hitet.
  5. Isten nem egy láthatatlan égi hatalom, hanem legbenső valóságunk. Felismerése nem betûkön és tanításokon, hanem a legmélyebb önismeretünkön múlik. Nincs olyan ember, aki Istenről a maga mélyen eltemetett "ösztöneivel", félelmével, boldogtalanságával, hiányérzetével ne sejtene valamit. Müller Péter
  6. Érzelmileg bármennyire is ellenállhatatlan az istenhit, lényegében csak egy érzés, ami ellentmond az értelemnek és a bizonyítéknak. Stefan Molyneux
  7. Minden, amit megtanultam és megismertem, lépésről lépésre közelebb vitt Istenhez. Ma már megingathatatlan meggyőződésem, hogy létezik Gondviselő. Csak abban hiszek, amit biztosan tudok. Ez kiküszöböli a hit szükségességét. Ezért nem azt mondom, hogy hiszek Isten létezésében - tudom, hogy Õ létezik. Carl Gustav Jung
  8. - Maga hisz Istenben? (...) - A tudomány azt mondja nekem, hogy Istennek léteznie kell. Az agyam azt mondja, hogy soha nem fogom megérteni Istent. És a szívem azt súgja, hogy nem is kell megértenem. Dan Brown
  9. Sokszor tapasztalom, hogy a szülők istenként viselkednek, azt mutatják, hogy szentek és sérthetetlenek, akik soha nem tévednek, és nem hibáznak. Remélem, egyre több az olyan szülő, aki képes gyermekétől bocsánatot kérni, ha érzi és tudja, hogy hibázott. Így a gyermek mielőbb megtapasztalja, hogy a szülő is emberből van. Csernus Imre
  10. Éppen azért, mert mindenféle vallásos eszme, mindenféle isteneszme vagy akárcsak az istennel való kacérkodás is kimondhatatlan hitványság, amelyet a demokratikus polgárság különös türelemmel (sőt gyakorta még jóindulattal is) fogad, - éppen ezért ez a legveszélyesebb hitványság, a legundorítóbb "métely". Millió bûnt, szennyet, erőszakot és fizikai ragályt sokkal könnyebben ismer fel a tömeg, és ezért ezek sokkal kevésbé veszélyesek, mint a legdivatosabb "eszmei" köntösbe bújtatott, kifinomult, szellemi isteneszme. Vlagyimir Iljics Lenin
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat