Ugrás a tartalomra
Akár létezik isten, akár nem, akár beszélt hozzánk, akár nem, az emberek erkölcsi kötelességei mindaddig ugyanazok lesznek, amíg a rájuk jellemző természetük megmarad, vagyis amíg érző lények lesznek. Van-e szükségük az embereknek istenre, akit nem ismernek, van-e szükségük láthatatlan törvényhozóra, titokzatos vallásra, képzeletbeli félelmekre annak megértéséhez, hogy minden túlzás nyilvánvalóan a vesztüket okozza, hogy saját fennmaradásuk érdekében tartózkodniuk kell e túlzásoktól, hogy önmaguk megszerettetése végett jót kell tenniük másoknak, hiszen ha rosszat cselekednek velük, akkor szükségszerûen magukra vonják bosszúvágyukat és haragjukat?
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember, aki alaposan meggyőződött az okság törvényének egyetemes mûködéséről, egy pillanatra sem tudja elfogadni egy létező gondolatát, aki beleavatkozik az események folyamába. Számára nincs értelme a félelem vallásának, és ugyanilyen kicsi a társadalmi és erkölcsi vallásnak. Egy Isten, aki jutalmaz és büntet, elképzelhetetlen számára annál az egyszerû oknál fogva, mivel az emberi cselekedeteket külső és belső szükségletek határozzák meg, így Isten szemében az ember nem tehető felelőssé jobban, mint amennyire egy élettelen tárgy felelős azokért a mozgásokért, amelyeket végez. (...) Egy ember erkölcsi magatartása rokonszenven, neveltetésen, szociális kapcsolatokon és szükségszerûségeken kell, hogy alapuljon; semmi vallásos alap nem szükséges.
Albert Einstein
-
Ha a szeretet (...) az erkölcsösség forrása, akkor mi jelentősége van egy istenség létének vagy nemlétének? Miért ne indíthatna az etikus életre a saját szeretetérzésünk? Egy isten létezése semmit nem ad a morális helyzetünkhöz, kivéve egy láthatatlan rendőrt, aki látja, mit teszünk (még magunkban és az éjszaka sötétjében is), valamint halálunk utáni fenyegetéseket rossz viselkedésünk esetére. Ezek a kiegészítések nemigen gazdagítják a morális életünket, minthogy az alátámasztás, amit kínálnak, félelemből és fenyegetésből áll, ami pont az, amitől, egyéb dolgok mellett, az erkölcsös élet meg kíván óvni bennünket.
A. C. Grayling
-
A kérdések és nem a válaszok a fontosak, mert a válaszok sohasem teljesek, mindig behatárolják őket a fizikai érzékeink. És soha nem teljesen igazak, mert az isteni titkokra adott emberi "válaszokat" mindig átszínezi az adott kultúra, társadalom, célszerûség, előítélet; a kapzsiság és a többi halálos bûn. Mindezek ellenére azonban az embereknek hinniük kell. A szemmel láthatatlan dolgokba vetett hit az, ami táplálja a kreativitásunkat, sarkall minket olyan teljesítményekre, amiket nem lehet természetes jelenségekkel megmagyarázni, és az teszi lehetővé, hogy meghaladjuk a fizikai világunk határait.
-
Az élet célja az, hogy kifejlesszük önmagunkat. Hiánytalanul meg-megvalósítani természetünket - ez itten mindannyiunknak rendeltetése. Az emberek manapság félnek önmaguktól. Elfelejtették az első és legnagyobb kötelességüket, azt a kötelességet, mellyel önmaguknak tartoznak. Természetesen irgalmasok. Táplálják az éhezőt, ruházzák a koldust. De tulajdon lelkük koplal és meztelen. A bátorságot többé nem ismeri az emberi nem. Talán sohase is voltunk igazán bátrak. A társadalomtól való rettegés, mely az erkölcs alapja, az Istentől való rettegés, mely a vallás titka - ez a két dolog kormányoz bennünket.
Oscar Wilde
-
Isten azt állítja magáról, hogy ő szeret. Akár érezzük, akár nem, ez a szerető Isten mindannyiunkat számtalanszor megsegít. Vajon lehetséges-e akkor, hogy egyidőben létezzék egy jó Isten, és egy gyilkos, aki olyan lángoló lelkesedéssel szeleteli fel mindannyiunk életét, mint egy rohadt mészáros? Vagy talán Isten és az emberek közé egy szellemi tolvajbanda ékelődött, annyira karcsú bûnözők, hogy már testük sincsen, annyira agyafúrt szellemek, hogy számukra semmiség megvetendő tetteiket az Isten számlájára íratni. Mi az igazság? Hogyan indokolható a szenvedés, a bûn, a gúnyolódás, a kínzás?
Daniel Banulescu
-
Az állat állandóan érzi, tudja, hogy számára mi a helyes, és cselekedeteit ez határozza meg. Nem így az ember. Valaki kitalál valami baromságot arról, hogy adott esetben hogyan érdemes eljárni, ami esetleg, akkor és éppen ott, némi hasznot hajt a csoportjának, esetleg csupán beszélni lehet róla, a többi szerencsétlen pedig ezt azonnal szabálynak tekinti. Lehet, hogy ők maguk sohasem jöttek volna rá a kitalációra, de ész nélkül másolják, a szabály utasításait betartják. Szabály szerint élik életüket, építik házukat, nevelik gyermekeiket, még akkor is, ha a körülmények már régen megváltoztak. Valaki például Istent talált ki, akit senki se látott és még sok száz generációval utána is azt hiszik, hogy van Isten, vannak ördögök, van kezdet és van vég, mert a régi szabályok ezt állítják. A tömérdek régi, elavult szabályt pedig tradíciónak tekintik, és gondosan őrzik, nehogy véletlenül megváltozzék.
Csányi Vilmos
-
Isten nem egy láthatatlan égi hatalom, hanem legbenső valóságunk. Felismerése nem betûkön és tanításokon, hanem a legmélyebb önismeretünkön múlik. Nincs olyan ember, aki Istenről a maga mélyen eltemetett "ösztöneivel", félelmével, boldogtalanságával, hiányérzetével ne sejtene valamit.
Müller Péter
-
Nem azért van az ember, sem egyenkint, sem együttvéve, miszerint gondolkozás nélkül elfogadja és bétöltse a törvényeket, amelyek a testé és a testi ösztöné. Sőt minél emberibb és minél inkább emberiség, annál inkább nem azért van! Mert emberibb a szellem, mint a test; és a mûvelődés is inkább lényege az emberiség fogalmának, mint a javak. Töltse bé hát mindenki és töltsék bé a nemzetek is a szellem törvényeit, amelyek az igazság, a jog és a tudás. S legfőképpen az erkölcs!
Tamási Áron
-
Nem hiszek olyan istenben, akinek létezéséről és cselekedeteiről öntudata volna. Az ilyen isten létében való hit elválaszthatatlan egy nagy csomó esztelenségtől és ellentmondástól és a szegényekkel és ínségesekkel szemben való oly nagy kegyetlenség és igazságtalanság van benne, hogy egyetlen értelmes és logikusan gondolkodni tudó ember sem teheti magáévá ezt a hitet.
-
A normális emberi viselkedés nem azon múlik, ki milyen istenben hisz, milyen a világnézete. Valószínûleg az embert kell újraépíteni magunkban, hogy a másikban is meglássuk az embert.
Alföldi Róbert