Ugrás a tartalomra
A kabaréhoz kell a bátorság is, de az önmagában kevés. Kell hozzá humor is. Kell hozzá olyan képesség, amely úgy mutatja meg a lényeget, hogy a közönség röhögjön rajta. Belül meg sírjon.
Kapcsolódó idézetek
-
Legyen humorérzéked. Szükséged lesz rá.
Anthony Bourdain
-
A színháziasság nem a kosztümökön múlik. Nem elég csak lefújni magatokat gázolajjal, fel kell gyulladnotok, hogy éghessetek. A színháziasság nem jelenti azt, hogy bombaként kell robbannotok, lehettek olyan, mint egy csendes vihar. A mélyen bennetek lévő érzelmeteket kell kiközvetítenetek. Ez a színháziasság igazi lényege!
-
Egyesek meg vannak győződve róla, hogy a tartalmas előadás szükségképpen kicsit (vagy nagyon) unalmas. A komoly mondanivaló ugyanis nem tûri a humort. Szerintem pont a fordítottja igaz: humor nélkül nem lehet komolyan beszélni, legföljebb komolykodva.
Medgyes Péter
-
A humor a legfontosabb. Ha valakinek nincs, vagy nem érti, az szegény ember. Mert humor kell a tragédiában, a kétségbeesésben, a szürke hétköznapokban és a gyereknevelésben is.
Leitner Olga
-
A színház feladata csak az lehet, hogy aki két és fél órára beül a nézőtérre, azzal képes legyen elfeledtetni, hogy mi történik az épületen kívül. Vígjáték, dráma vagy kabaré - teljesen mindegy. A lényeg, hogy szórakozzon a nép.
Agárdy Gábor
-
Vagy tud valaki nevettetni, vagy nem. Elég egy tekintet, néha egyetlen hangsúly s a rekeszizmok máris mûködésbe lépnek: a közönség mosolyog, kuncog, kacag, s ha ezt egy jól exponált helyzetkomikummal fokozzuk, a kacagás harsány hahotába olvad. Hát ennyi az egész.
Dénes György
-
Ahhoz, hogy egy nép a földi dolgok fonákságán jóízûen, bölcsen nevetni tudjon, sok intelligencia, nagy kultúra és számtalan megpróbáltatás kell.
Kosztolányi Dezső
-
Ha valamit ki lehet nevetni, akkor azt ki kell nevetni. Röhögjünk! Az ember egyik legfontosabb tulajdonsága - az egyik a sok jó közül -, hogy képesek vagyunk röhögni.
Dombóvári István
-
A titoktartás olyan mûvészet, amelyhez sok hazugság pompás előadása szükségeltetik, valamint tehetség a komédiázáshoz és ennek élvezete.
Agatha Christie
-
A színházhoz (...) kell egyfajta elemelkedettség. Olyan kreativitás és ösztönös zsenialitás, amit megfogalmazni nehéz, de az igazán jó színházrendezőkben megvan.