Ugrás a tartalomra
A kategorikus kijelentések látszólagos erkölcsi objektivitás alapján feltételezik az egyén feddhetetlenségét, ami sajnos gyors, de téves végkövetkeztetést eredményez, ráadásul ezzel elhárítjuk a választás felelősségét is - egyszerûbb az életünk, ha nem ismerjük el önnön szabadságunkat, és annak tudatában várjuk a rosszabb lehetőséget, hogy nincs más választásunk, pedig a rosszabb lehetőség akkor is fennáll, ha saját elhatározásunkból mégis megpróbálunk a jobb lehetőség, vagyis a kedvezőbb végeredmény irányába lavírozni.
Kapcsolódó idézetek
-
Az érvektől jobban érezzük magunkat, ugyanis választásaink elkerülhetetlennek tûnnek tőlük, így tulajdonképpen felmentjük magunkat a felelősség alól.
Michael Schur
-
Aki azt gondolja, mindent tud a saját előítéleteiről, és nincs min rajtakapja magát, még véletlenül sincs benne reflexszerû lenézés, bunkóságként megjelenő tudatlanság, valószínûleg úgy hiszi, a tolerancia választás kérdése. Hogy elég úgy döntenünk, nem nézünk le másokat, már készen is vagyunk, a cselekedeteink automatikusan tükrözni fogják az elhatározásunkat. Szerintem ez nagyon súlyos tévedés.
Vonnák Diána
-
Az elvárásaink, az észleléseink sokszor helytelenek vagy pontatlanok (...). Ezért nem kellene olyan hamar véleményt formálni másokról, ezért nem kellene ítélkeznünk, sőt címkéznünk. A saját, korlátozott nézőpontunkból ritkán látjuk az egész képet.
-
A "szabad akaratba" vetett hit veszélyes, mert táplálja az önmagunkkal kapcsolatos tudatlanságot. Amikor választunk valamit - egy terméket, egy karriert, egy házastársat, egy politikust - azt mondjuk magunknak, hogy "szabad akaratomból döntöttem". Ha ez így van, akkor nincs is mit tovább vizsgálni, azaz semmi okunk arra, hogy kíváncsiak legyünk rá, mi történik bennünk, milyen erők alakították a választásunkat.
Yuval Noah Harari
-
Emberek vagyunk. Tökéletesebb képet szeretnénk sugallni magunkról valamennyien, mint amit megérdemlünk. Megbocsátható gyengénk ez, de jó tudomásul vennünk, mert ha elhisszük, hogy olyanok is vagyunk, mint amilyennek szeretnénk feltûnni a szélesebb vagy szûkebb nyilvánosság előtt, az súlyos következményekhez vezet.
Verebes István
-
Ítélkezni sokkal könnyebb. Azt gondolni, hogy a jó az egyik oldalon van, a rossz meg a másikon. Pedig nem. Nem így van. Tudja (...), a rosszat néha... néha nehéz felismerni... Valaki eldönt valamit, a többiek úgy gondolják, hogy jó a döntése, vagy legalábbis nem nagyon rossz, és követik. Kezdetben esetleg van, aki ellenáll, aki szól, hogy nem lesz ez jó, nem így kellene csinálni, de aztán neki is be kell állnia a sorba.
Tullio Avoledo
-
Vakon gondolkodunk. Hogy mi a rossz, és mi a jó, csupán a cselekvés következményeiben válik megítélhetővé. Elkerülhetetlen az ítélet, hiszen a következményeket nem lehet eltüntetni, az ujjunkra ragad, az ajkunkra fagy, de amíg nem fenyeget időzavar, újabb cselekvésekkel módosíthatunk, változtathatunk a jó és a rossz arányán. A jóvátétel puszta szándéka is megnyerő. Az élők egymás iránti türelme és engedékenysége azon a minden bizonnyal téves eszmén alapszik, hogy a rossz és a jó nincsenek meg egymás nélkül, mégis van közöttük egy eleve adott hierarchia, hiszen a módosítás és a jóvátétel puszta szándéka se létezhetne, ha nem a jó végeredményre törekednénk.
Nádas Péter
-
Amint valamiért vagy valakiért felelősséget vállalunk, önként korlátozzuk a szabadságunkat. Már egy könnyelmûen "adott szót" is meg kell tartani, ha nem akarunk a nem szavahihető emberek közé tartozni.
-
Amíg mások eredményeit szapuljuk, nem kell szembenézni önmagunk hiányosságaival és hibáival. Ez azonban veszélyes érzelmi folyamat, mert megengedő önmagunkkal szemben és destruktív a másik felé, amit azt is jelenti majd, hogy nem sok változás történhet a realitásban, hiszen véleményezni mindig is könnyebb lesz, mint cselekedni.
Tari Annamária
-
Könnyebb kommunistának lenni vagy nácinak, állatbarátnak, vegánnak, humanistának, migránsbarátnak vagy olyannak, aki a nőjét veri, könnyebb markánsan valamilyennek lenni, bármilyennek, mint látszólag "semmilyennek" könnyebb, mint mérlegelni, átgondolni mindezeket a lehetőségeket, mert a gondolkodás a legtöbb esetben a kétely, és aztán talán a tagadás igényéhez vezet, ahhoz az imperatívuszhoz, hogy nemet mondjunk arra, amit bárki más állít és ígér nekünk.
Csikós Attila