A képzeletnek angyal- és villámröpte van: átszel tengereket, melyeken majdnem hajótörést szenvedtünk, sötét mélységeket, ábrándjaink elnyelőit, s örvényeket, melyekbe boldogságunk fulladt bele.

Kapcsolódó idézetek

1. Ilyenek a lélek kimeríthetetlen ábrándjai. Minden szerencsétlenség, még a legkritikusabb pillanatban is, átcsillantja sötétjén a remény csodálatos sugarait. Victor Hugo
2. Emlékek, félelmek, remények meglepnek, mint a fuvalom; ábrándjain hogy száll a lélek, szavakban el sem mondhatom. Ivan Kozlov
3. Képzelt képzeleteddel képzelem, hogy együtt vagyunk: az enyém kevés volna, magában, míg így, szüntelen kettőződve, mint tündér repesés hoz-visz-cserél s egyszerre két helyen egymásba zárva tart a szerelem. Szabó Lőrinc
4. Néha úgy tûnik, hogy álmaink darabokra hullanak kezünk között. Attól tartunk, talán hibáztunk. S mindaz, mit megpróbáltunk oly gyötrelmesen küzdve, mintha örökre kicsúszna kezünk közül.
5. Ahol valami szép van, ott az ember érzi a napot és a fényt, az angyalokat, a tengerek hatalmasságát, a csillagokat, a szél muzsikáját, de a borzalmas mélységeket is.
6. A lélek heves benső viharában a gondolat úgy csapkod, mintha folyadék lenne. Ide-oda hányódik, megdagad, s néha a hullámok tompa moraját hallatja. Apály, dagály, hullámhegy, örvénylés, a zátony előtt megtántorodás, dara és zápor, szétszakadó felhők mögött kicsapó villanások, a henye tajték meddő csapkodása, vad, de nyomban összeomló nekizúdulások, rettenetes és elpocsékolt erőfeszítések, kísértetiesen felderengő hajótörés, árnyak és összevisszaságok és minden, amit a végtelen tud, megvan az emberben is. Victor Hugo
7. A végletes jó és a végletes rossz érzések (...) szinte törvényszerûen hozzák felszínre a lélek legmélyéről a múlt elsüllyedt és elfelejtett hajóroncsait. Jót, rosszat egyaránt. Nem ritka, hogy a túl nagy jólétben, örömben mást se csinálunk, csak a múltban elkövetett bûneinken rágódunk. És arra is van példa, hogy a lét legsötétebb pillanataiban határtalan vidámság lep meg minket, visszaröhögjük magunkat a gyermeki ártatlanságba. Cserna-Szabó András
8. Vannak a léleknek félelmetes viharjai, amelyben ég, föld, nap, éjszaka, élet, halál, minden összekeveredik egyetlenegy rettenetes borzalomban. A valóság elveszti jelentőségét. Felfoghatatlan dolgok tiporják le az embert. A semmi viharrá változott, az égbolt elhalványult, a végtelen kiürült. Távol állunk mindentől, a halált leheljük magunkba, csillagokra szomjazunk. Victor Hugo
9. Az álmok teli vannak szellemekkel! Álmokból, halott álmokból, elveszett álmokból, rossz álmokból születettek, álmokból, amelyek szûk kis körökben járnak körbe-körbe, külön csapást vágnak maguknak a világ szövetében, és nem tágítanak belőle. Mark Lawrence
10. A napkorong felbukkan a messzeségben, és a fénysugarak követhetetlen gyorsasággal végigbukfenceznek az óceán fodrain, hogy egyetlen szeszélyes ugrással az ablakomban teremjenek, és elvakítsák álmos tekintetem. (...) Olyan ez, mintha az álmaim véletlenül átcsúsztak volna velem a valóságba, ott keringenének körülöttem, a szempilláim, az ajkam simogatnák, hívnának a túlsó partra. Álom és valóság között lebegve szárnyaira emel ez az édes áramlat - elhiszem egy pillanatra, hogy valahol, túl a tengereken, tényleg létezik az az álomvilág. Én tudom. Én már jártam ott. Gaál Viktor