Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A kereszténység mindent megtett a kör bezárása érdekében, és már a kételyt is bûnnek nyilvánította. Ész nélkül, mintegy a csoda erejével kell a hitbe vettetnünk és úgy úsznunk benne, mintha a legtisztább és legvilágosabb, legegyértelmûbb elemben lubickolnánk: ha a szárazföldet kutatnánk tekintetünkkel, már a gondolat is, hogy esetleg nem csak úsznunk kellene, kétéltû természetünk legfinomabb jelentkezése - már önmagában is bûnnek számítana! Jegyezzük meg, hogy ekképp ki van zárva a hit megindoklása és az eredetén való minden gondolkodás, mert ez bûnös dolog. Vakságot akarnak, mámort és örök énekszót ama habok fölött, amelyekben az ész megfulladt!

Friedrich Nietzsche
🎖️ Katonatiszt ✍️ Író
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A kereszténység két évezreden keresztül félremagyarázta ezt a kérdést, más vallások teológusai még hosszabb ideig. Az isten szinte lényegénél fogva tagadja a szabad akaratot, különben nem lenne mindenható. A kereszténység mégis törekszik a szabad akarat koncepciójának megőrzésére, mert nélküle az emberi lények nem lennének felelősségre vonhatóak cselekedeteikért. Felelősségre vonhatóság nélkül a bûn csak szemfényvesztés és a pokol szégyenletes igaztalanság, éppen az isten részéről. Matt Ridley
  2. Értelmetlenség örökké a hit és az ész alternatívájáról beszélni. Maga az ész létezése is hit tárgya. Gilbert Keith Chesterton
  3. Az értelmet át kell verni, meg kell vakítani, és el kell pusztítani. A hitnek lábbal kell taposnia minden értelmet, érzéket és megértést, és bármit is lát, figyelmen kívül kell hagyni és... semmit sem ismerni, csak az Úr szavát. Martin Luther
  4. Az egész élet nem más, mint egy sor be nem fejezett epizód. "Sötétben élünk, megtesszük, amit megtehetünk, odaadjuk, amit odaadhatunk. A kétely a kínszenvedésünk, és a kínszenvedés a sorsunk..." A végét, a végét de jó volna tudni... Ezért hiszünk Istenben vagy a mágiában vagy bármiben, amiben hinni lehet. Truman Capote
  5. Ahol bûnök esnek meg, ott se a bizalom, se a szeretet nem lehet teljes, mert a szeretet teljesen eltakarja a bûnöket, és mit sem tud róluk. Nem úgy, mintha egyáltalán nem bûnöztünk volna, hanem úgy, hogy a bûnöket teljesen kitörli és kiûzi, mintha azok soha nem is lettek volna. Eckhart mester
  6. Az ész, a fensőbbséges ész szeszélyes és kegyetlen. Az ösztön szent ártatlansága nem csal meg soha minket. Az ösztönben van az egyetlen igazság, az egyetlen bizonyosság, amit az emberiség megragadhat ebben a csalóka életben, amelyben bajaink háromnegyed része a gondolatból fakad. Anatole France
  7. A hazugság szenny az emberi lelken! A bûnnek védelme! Az igaz ember, ha bûnt követ el, megvallja. Azt mondja magában: bûnt követtem el, szenvednem kell érte. A bûnért mindig meg kell szenvedni. Isten törvénye ez. A szenvedés lelki mosdás. Vállalni kell a szenvedést, bátran, hősiesen, mert a lélek tisztasága az első minden elsőségek között. Gárdonyi Géza
  8. A bûnbeeséssel indult el az ember az Istentől távolodó úton, azóta háttal van Isten felé. Alaptalan reménykedés azt állítani, hogy az ember a mûvelődés és a tapasztalatok következtében nemesebb lesz, a történelem azt igazolja, hogy elveszítette a lélek és szellem igazi tulajdonságait, amelyekre olyan nagy szüksége lenne: szeretetet, bizalmat, és szinte félholtan fekszik a világ országútján. Kiss Ferenc
  9. Mindannyian emberek vagyunk, bûnben fogantunk, bûnösek vagyunk, megijedünk, amikor a boldogság elérhető közelségbe kerül, és legszívesebben mindenkit megbüntetnénk a saját tehetetlenségünk, sérelmeink és boldogtalanságunk miatt. Megfizetni a bûneinkért és megbüntetni más bûnösöket - hát nem maga a gyönyörûség? Dehogynem. Paulo Coelho
  10. Kétségtelen, a hiszékenységnek is megvannak a maga nehézségei, akár a kételkedésnek. A megrögzött előítéletekben nehéz kételkedni, a csodálatosat meg nehéz elhinni. Megértjük tehát, ha a hiszékenyek egy része elszórakozik ezzel a képességével, megértjük a panaszaikat is, hogy míg ők elhisznek mindent, még a hihetetlent is, addig mi nagy kényelmesen csak azt hisszük el, amit tényekkel és érvekkel bebizonyítanak nekünk, de értelmetlen és teljesen zavaros, amikor a vallásos emberek ezen messze túlmennek és hiszékenységüket nyíltan és mereven erkölcsi létük alapjának teszik meg. A hiszékenységnek is lehetnek következményei, csakhogy ezek nem erkölcsiek. Lehet, hogy a hiszékeny embert becsapják, lehet, hogy kinevetik, lehet, hogy megsajnálják tudatlanságáért vagy kitüntetik hitbuzgóságáért, lehet, hogy tönkremegy, mert hiszékenyebb a szomszédjánál, lehet, hogy püspök lesz belőle, mert többet hisz el a vetélytársánál - de a hiszékenysége soha sem több mint erkölcsileg közömbös hajlam, öröklött vagy szerzett sajátság, vagy fogyatékosság, aminő a göndör haj, a jó hang, vagy akár a hasbeszélés képessége. Polányi Károly
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat