A bûnbeeséssel indult el az ember az Istentől távolodó úton, azóta háttal van Isten felé. Alaptalan reménykedés azt állítani, hogy az ember a mûvelődés és a tapasztalatok következtében nemesebb lesz, a történelem azt igazolja, hogy elveszítette a lélek és szellem igazi tulajdonságait, amelyekre olyan nagy szüksége lenne: szeretetet, bizalmat, és szinte félholtan fekszik a világ országútján.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember bûnös, mert alá van vetve a szükségszerûségnek és a maga végzetének (...). Az ember bûnössé válik az által, hogy megvalósítja magát, mint lehetőséget. Karl Theodor Jaspers
2. A lelkünk nélkül elveszítjük azt a részünket, mely isteni: Isten leheletét. A lélektelenek útja csakis kárhozatra vezet.
3. Belső nyugalom híján úttalan utakon vándorol az ember. Az elérhetetlen messzeségek szomjúhozása és a sóvárgás utánuk megfosztják őt a közeli, a jelenvaló áldás élvezetétől. Johann Heinrich Pestalozzi
4. Az ember lassan elsorvad. Kezdetben törődik az emberekkel, és átadja magát nekik. Aztán az egyformaság, az állandó ostrom, nap mint nap, évről évre, érzelmi eltompulást okoz, és az ember érzéketlené válik. Eltékozolta minden együttérzését, semmi nem maradt belőle sem önmagának, sem a családjának. De az ember ezt eltitkolja. Mivel tudja, hogy együttérzést várnak tőle, együttérzést színlel. De kezdi megvetni magát a képmutatásért. Aztán megideologizálja a dolgot és azt mondja, azért csinálja, mert az embereknek szükségük van rá. De ez is hazugság. Az emberek megérzik a hidegségét. Megérzik a visszahúzódását. (...) És a bûntudattól, amiért él, elfonnyad a lélek.
5. Az ember kétségbeesésében olykor épp a lényegről feledkezik meg, mint egy turistaútvonalról letérő kiránduló, elkalandozik, és nagyon nehezen talál vissza a helyes útra. Nikodém Vanda
6. Van-e nagyobb lemondás a hitnél? Igaz, nélküle kiúttalan utak végtelenjének vág neki az ember. De ha tudjuk is, hogy semmi sem vezet sehová, hogy a mindenség csak szomorúságunk selejtje, miért áldoznánk fel az örömöt, hogy botladozunk, s hogy fejjel megyünk a földnek és az égnek? Az ember ősi gyávasága kínálta megoldások: a legcsúfosabb megfutamodás a szellemi tisztesség követelménye elől. Emil M. Cioran
7. Az ember hatalmat kapott arra, hogy uralkodjék a természeten - ezt a hatalmat Isten nem vonta vissza. Ez a parancs a természetfölötti uralomra így írható körül: ismerjétek meg a természet törvényeit és használjátok fel; más szavakkal: mûveljétek a tudományt és amit a tudomány kiderített, annak alapján fejlesszétek ki a technikát. A bûneset kapcsán a tudomány és a technika mûvelésére való képességünk megmaradt, de erkölcsileg megromlottunk. Van hatalmunk, de ezzel a hatalommal erkölcstelenül élünk. Ezért reménytelen az emberiség sorsa.
8. Ha az ember már egy út elején csalásra és cserbenhagyásra kényszerül, akkor joggal felmerülhet benne a kétség, hogy nem ez az út vezet a boldogsághoz.
9. Vannak a léleknek titkai; bármilyen messzire tért is el a megtévelyedett bûnös az igaz útról, bármennyire elzüllött, bármilyen megrögzött, érzéketlen, konok gazemberré vált is, bármi mélyen merült is el a bûn fertőjében: ha jó tulajdonságaira tesznek neki szemrehányást, ha azért róják meg, mert saját érdemeit taposta sárba - egyszeribe megrendül, felébred benne a lelkiismeret. Nyikolaj Vasziljevics Gogol
10. Az ember ismételten el-elfelejti, hogy ami egykor jó volt, nem marad mindenkorra és örökre jó. Csak rója régi útjait, melyek hajdan jó felé vezették, baktat rendületlenül, noha már rég rossz irányba görbültek bevált ösvényei. Aztán már csak a legnagyobb áldozatok árán, keserves bajlódás közepette tud beletörődni abba, hogy a régi jó talán már megavult, s immár nem is jó. És így van ezzel kicsiben és nagyban egyaránt. Carl Gustav Jung