Ugrás a tartalomra
A keresztes hadjáratok során a harcos szerzetesek mindig megtalálták a Bibliában a hitetlenek elleni kegyetlen erőszak igazolását, hiába utasította el Jézus egészen egyértelmû szavakkal az erőszakot. A szükség törvényt bont, vagy ezúttal inkább törvényt értelmez át.
Kapcsolódó idézetek
-
Ahol bûnösök háborúznak, ott mindig a gonoszabbik győz, és a kevésbé gonosznak megadja az Isten a módot, hogy a legyőzetés megaláztatásában és szenvedéseiben közelebb kerüljön az igazsághoz, és megtalálja az egyenes és tiszta utat, amelyik a békességhez vezet.
Wass Albert
-
A szentek életének egyik legfőbb értelme, hogy a szentség egy napon elviselhetetlen erővel kezd sugározni lényükből, s ezért az emberek megfőzik vagy megsütik őket. Ez az erő, mely a szenteket arra kényszeríti, hogy elhagyják otthonukat, s ellenálljanak az embereknek, leküzdhetetlen. Nagyon ritkán esik meg, hogy egy szentet karosszékben ábrázolnak, amint kilencven évesen, a pátriárkák korában, ősz hajzattal, nyájasan üldögél dédunokái körében, és képes újságot olvas. A szent mindig harcol.
Márai Sándor
-
A keresztes vitézek nem a keresztény vallást legalizálták, hanem a hódító háborúkat. A misszionáriusok a gyarmatosítást. Az inkvizítorok nem a vallást védték, mint mondták, hanem a papság hatalmát a lelkek fölött.
Vavyan Fable
-
Akiket úgymond átformált Krisztus szeretete, sok esetben mélységes, ha nem kifejezetten gyilkos intoleranciával fogadják a kritikát. Miközben szeretnénk ezt az emberi természetnek tulajdonítani, az is világos, hogy gyûlöletük jelentős erőt merít a Bibliából. Hogy honnan tudom? Mert legindulatosabb levélíróim mindig fejezet és vers szerint idézik.
Sam Harris
-
A keresztény utazást Jézus egy olyan szóval írja le, amely magától értetődő a férfi lélek számára: Jézus útról beszél, mégpedig a kereszt útjáról, amely abban áll, hogy mindig fájdalomba vezet a szeretet. Ha szeretsz, szenvedni fogsz érte. Ha nagyon szeretsz, és valóban belebocsátkozol, akkor el fogod szenvedni az elválást is. A női kísértés: mindenáron fenntartani a szeretetet, mindenáron közelségre törekedni, az a kívánság, hogy mindig egymás szemébe nézzenek.
Richard Rohr
-
Isten imádja az erőszakot. (...) Különben miért is volna belőle annyi? Bennünk van, éltet minket. Háborúzunk, áldozatokat égetünk, lopunk, fosztogatunk, kitépjük testvéreink húsát, és miért? Mert Isten szerint erőszakkal kell tisztelegnünk előtte.
-
Akinek fegyvere nincs, annak joga sincs. Akinek fegyvere nincs, annak csak a munka, az imádság meg a keresztényi alázat dukál, míg akinek fegyver csörög az oldalán, az kedvére féktelenkedhet, vagdalkozhat, erőszakoskodhat, amíg emberére nem talál.
-
Imájában az ember azt kéri az Istentől, hogy tegyen csodát. Csoda alatt azt érti, hogy lépjen át az Úr a kérlelhetetlen törvényeken, és változtassa át a nehéz valóságot. Könnyítsen a súlyos életterheken, lágyítson a fájdalmon, segítsen gondolatai, reményei és vágyai megvalósulásában. Keresztény szóval az imádság kegyelmet kér törvény helyett. A kegyelem pedig - ebben a kőkemény törvényvilágban - csoda.
Müller Péter
-
Az erény nem a béke, hanem a háború szüleménye. Nem a béke, hanem a háború tisztítja meg a bûnt. A háború, és a harcra való készülődés hívja elő mindazt, ami az emberben nemes és becsülésre méltó. Ez egyesíti testvéreivel, ez köti össze őket önzetlen szeretetben, a szükség pillanatában kitörölve belőle mindent, ami alantas és becstelen. Ott, a gyilkolás szent taposómalmában még a legalávalóbb ember is felkutathatja és megtalálhatja magában, a züllött felszín alatt, énjének azt a részét, mely fényesen, erénnyel ragyog, s mely méltó az istenek megbecsülésére.
Steven Pressfield
-
Ha a dolgok a hívő akarata szerint történnek, az Isten kegyelmének és beavatkozásának a jele; ha nem, akkor Isten útjai kiszámíthatatlanok, és lehet, hogy így akar minket megtanítani valamire, amit nem értünk - nem kérdőjelezhetjük meg az akaratát. Mindegy, hogy mi történik, ki lehet úgy csavarni a dolgokat, hogy alátámasszák a hitünket. Ez az egyértelmû jele a hibás érvelésnek.
Greta Christina