Ugrás a tartalomra
A kimondott gondolatok, amelyek elhagyják a néma tudatot, veszítenek a jelentőségükből, ahogy az inflálódó pénz veszít az értékéből. Ha kiszögeljük a téziseinket a templom kapujára - közzétesszük a közösségi médiában, egy újságban, egy könyvben -, a gondolatok szétszóródnak a tömegben.
Kapcsolódó idézetek
-
Amit ma teszünk, annak hosszú távú hatásai lehetnek, többnyire akaratunkon kívül. A gondolatok is terjednek, hol lassan, hol pedig exponenciálisan, mint a vírusok.
-
Gondolatainkat és rajtuk keresztül a tudatunkat főleg a szavak áramlásával fordítjuk le. Innentől kezdve választhatunk, hogy olyan szavakkal közvetítjük azokat, amelyek megosztanak, szembeállítanak, elválasztanak, összehasonlítanak, kategorizálnak és elítélnek, vagy olyanokkal, amelyek egybegyûjtenek, javasolnak, békítenek és ösztönöznek.
-
A gondolatok fickándoznak, ingatagok, és ahogy mi is, napról napra változnak. Csak a tetteink számítanak, csak azok érnek valamit. A kimondott szavakat, a cselekedeteket nem lehet visszavonni, de a gondolatokat hagyni kell, hadd szabaduljanak ki, és hadd tûnjenek el. A gondolataink a tetteink kísértetei. Ha úgy vesszük, nem valódiak.
-
A szavakat nem csépeljük. A szavakat nem pazaroljuk. A gondolatmeneteket nem hagyjuk szabadon, mert abból káosz lesz. A gondolat fegyver, amelyet jókor és jól kell használni. A szónak hatnia kell. A gondolatokat átválogatjuk, tömörítjük, megalkotjuk, és hagyjuk hatni. A szó üt, a szó termékenyít, a szó harcol!
-
A hitünk olyan, mint a tóba hajított kő, mely hullámokat vet, visszhangot kelt, és repedéseket hoz létre a valóság szövetén. Ha (...) túl sokan hisznek egyazon dologban, akkor néha akkora erőket szabadítunk fel, hogy az a dolog valóra is válik.
-
Hosszú távon a médium tartalma kevésbé számít, mint az, hogy hogyan befolyásolja gondolatainkat és cselekedeteinket. Mint egy ablak a világra és saját magunkra, a népszerû médium úgy formálja meg azt, amit látunk és ahogy látjuk - s végül, ha eleget használjuk, megváltoztat bennünket is mint egyéneket és a társadalom tagjait.
Nicholas Carr
-
Noha az internet a véleményszabadság kifejezésének igen fontos eszközévé vált, a gondolatok demokratizálódása a tudás értékének társadalmi szintû amortizációjához vezetett. A tudományos és racionális gondolkodás tekintélye zuhanórepülésbe kezdett, az igazság és igazságosság fogalmait pedig a feléledt csoportösztön szaggatja éppen darabokra.
Boldogkői Zsolt
-
Kérdéses, hogy általában a gondolatok mennyi figyelmet érdemelnek. Bármilyen gondolatról legyen is szó, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy egy gondolat csak egy gondolat - az elménk terméke, szavak, mondatok sora, ami az esetek nagy részében köszönőviszonyban sincs a valósággal.
Szondy Máté
-
A gondolatokat át lehet vinni, és azáltal, hogy egyik személyről a másikra visszük át őket, terjedni is képesek. Bizonyos gondolatok - a vallásos hiedelmek, a főzési receptek vagy a tudományos hipotézisek - olyan hatékonyan terjednek, hogy végül hosszantartóan áthathatnak egész népességeket. A kultúrát elsődlegesen és javarészt ilyen fertőző gondolatok alkotják.
Dan Sperber
-
Olyan könnyû bízni az emberekben. Azt hinni, hogy a világ megváltozhat egyetlen éjszaka alatt. Tüntetünk a merényletek után, pénzt gyûjtünk, ha lesújt a katasztrófa, kitesszük a szívünket az internetre. De minden lépés után majdnem ugyanolyan nagyot lépünk vissza. A változások olyan lassan következnek be, hogy alig észrevehető, mikor tényleg megtörténnek.
Fredrik Backman