A kirakatban ott kínálták magukat olvasásra Tolsztoj, Heinrich Böll, Hemingway, Németh László, Illyés, Veres Péter... Én meg arra gondoltam, mi a fenének törték magukat ezek a koponyák, miért írtak és kiknek? Bölcs tanácsokat, okos érveket hagytak ránk, tanulságos emberi sorsokat meséltek el. És mi haszna? Mennyivel lettünk jobbak, tisztességesebbek?

Kapcsolódó idézetek

1. A minap betértem egy könyvesboltba, hogy lássam a kulturális felhozatalt. Álltak a kötetek a stelázsikon, áttekinthetően, nézegettem őket. Három, értsd: három eladó köszöntött hangos szóval, s kánonban kérdezték: segíthetek? Tûnődésbe estem, hogy hát mégis, miként vehetném igénybe őket. A legszimpatikusabbhoz fordultam, és egy könyvre mutatva kértem, silabizálja ki a címét. Nézze meg, hány oldal. Miről szól? Szépek benne a betûk? Eléggé nagyok? A boltoson elúrhodott a rököny, hebegett, habogott, holott az imént még aktívan segíteni akart. Aggódni kezdtem, hogy elveszítheti élete értelmét, ezért megkértem, legyen oly szerfelett kedves, és mutasson nekem egy A betût. Reszkető ujjal rábökött. Kedvében akartam járni, ezért hosszan örvendeztem az A-nak. Hogy az milyen finom, sikkes, kupolás betû! A pasas megorrolt rám, s azzal vádolt, hogy hülyét csináltam belőle. Én?! Vavyan Fable
2. Ó, ha akárcsak egyetlen rövid pillanatra (...) föl lehetne nyitni az emberi koponyát és fél szemmel bepillantani, miféle gondolatok forognak benne! Hiszen az örök talány gyötri a lelket, megzavarja az értelmet.
3. Egy nagy bőrtáskában régi írásokat, leveleket, arcképeket őriztem, magam sem tudom, minek. Évek óta nem nyitottam ki a táskát. Most mintha egy kripta nyílt volna ki. Kiszedtem belőle mindent, és megértés nélkül bámultam a sok megsárgult papirosra, elkopott képre. Mire jó az ilyesmi? Ezrével rohantak meg a gyötrő emlékek, minden, ami elmúlt, ami lehetett volna és nem lett vagy másként lett. Heltai Jenő
4. Micsoda hatalmas gazdagság lehet egy kis válogatott könyvtárban, melyben azoknak a bölcs és érdemes szerzőknek a közössége található megfelelő sorrendben, akiket a világ civilizált országaiban évezredek alatt válogattak az ő egyéni tanulmányaiknak és bölcsességüknek köszönhetően! Zárkózottságuk és elérhetetlenségük miatt, lehet, hogy türelmetlenek lettek volna, hogyha mi megzavarjuk őket elmélyülésükben és a foglalatosságukban, vagy az általános körülményeik tették volna lehetetlenné a beszélgetést. De a gondolat, melyet nem tártak fel még a legjobb barátjuk előtt sem, érthető formában van itt lejegyezve számunkra, más századok idegen embereinek. Ralph Waldo Emerson
5. Vannak semmire sem jó, használhatatlan emberi beszédek, melyek csupán önmaguk miatt vannak. Szavak, melyek saját maguk tükörképei. Mint az olyan köpeny, amely folyvást magát akarja magára ölteni. Hallottam ilyen fecsegéseket a hazámban eleget, a grófságban is, a piacon, a városkánk utcáin, de bizony még a templomban is. Az ember néha úgy beszél, hogy temetőt épít a szavakból, melyek a nyelv földjéből úgy merednek ki, mint a holtak sírkövei. Darvasi László
6. Életem során számtalan emberrel találkoztam, aki a jóról és a rosszról beszélt. Ezek a kifejezések nem jelentenek semmit. Mindenki a maga érdekében cselekszik. Mellékes, kinek ártanak vele.
7. A könyv mindenkinek ugyanazt mondja, de nem mindenki tudja olvasni. Én is a könyvet vádoltam, ahelyett, hogy magamban kerestem volna a hibát. Nem értettem meg, hogy magamba kell mélyednem; ez az út vezet az igazsághoz, csak így találhatom meg minden titkok nyitját. Nem találtam ki, hogy lelkünk a nagy alkimista, aki aranyat csinál az olcsó ólomból; nem sejtettem, hogy minden szívben ott bugyog az örök ifjúság forrása. Igazam volt, amikor megéreztem, hogy ezek a könyvek nem ok nélkül maradtak nálam, nem ok nélkül akadtam rájuk az utolsó pillanatban. A megmenekülés, az élet, a boldogság, minden bennük volt. Heltai Jenő
8. A dolgoknak megvan a saját életük, szembeszállnak velem, szembeszállnak azzal, hogy brutálisan rögzítsék őket, mert akkor végük van, meghaltak. Ne akarjunk mindenről beszélni. Mialatt írok, és az írásomon töprengek, megértem a hallgatagok, a nem-írók titkát. Õk beérik az események visszahozhatatlan egyszeriségével, nem olyan hiúk és kishitûek, hogy konzerválni akarnák őket. Hiábavaló fáradság. Az olvasó úgysem fog átérezni valamit, amit ő maga nem ismer, vagy legalábbis nem képzelt már el. Minek kell hát írni? Tán a rokonlelkek számára, akik közel állnak hozzánk? De félő, hogy a dolgokat agyonbeszéljük, és megöljük a titkot.
9. - Hogyan segíthet egy könyv? - Mit gondol, mire jók a történetek? Ezek a történetek, a klasszikusok? Oka van annak, hogy mind ismerjük őket. Azért vannak, hogy megbirkózzunk a világunkkal, a világgal, aminek nem mindig van értelme.
10. Rohadt egy egoista dolog az öngyilkosság! (...) Gondolj csak azokra az emberekre, akik megbetegednek, gondolj csak arra, hogy kapaszkodnak az életbe, és mindent elkövetnek azért, hogy minél tovább éljenek. Gondolj azokra, akik lebénulnak, és a végén egy életre egy kerekesszékben kötnek ki, vagy azok, akik elveszítik a gyereküket, a feleségüket, a férjüket. Gondolj azokra, akik a poklok poklát állják ki, úgy szenvednek, azokra, akik a legszívesebben eltûnnének, de a nyomoruk ellenére felkelnek reggel és élnek tovább, szerintem elképesztő hálátlanság, hogy mások, akiknek sokkal több öröm jutott az életben, inkább azt választják, hogy kiugranak az ablakon. És mi lesz azokkal, akik ittmaradnak? Azokkal, akik arra lesznek ítélve, hogy örökké tartó gyászban és megvetésben éljék le az életüket, azokkal, akiknek meg kellett tudniuk, tudomásul kellett venniük, végig kellett szenvedniük azt, hogy akit szerettek, inkább lelépett - velük mi lesz? Ida Hegazi Hoyer