Ugrás a tartalomra
A minap betértem egy könyvesboltba, hogy lássam a kulturális felhozatalt. Álltak a kötetek a stelázsikon, áttekinthetően, nézegettem őket. Három, értsd: három eladó köszöntött hangos szóval, s kánonban kérdezték: segíthetek? Tûnődésbe estem, hogy hát mégis, miként vehetném igénybe őket. A legszimpatikusabbhoz fordultam, és egy könyvre mutatva kértem, silabizálja ki a címét. Nézze meg, hány oldal. Miről szól? Szépek benne a betûk? Eléggé nagyok? A boltoson elúrhodott a rököny, hebegett, habogott, holott az imént még aktívan segíteni akart. Aggódni kezdtem, hogy elveszítheti élete értelmét, ezért megkértem, legyen oly szerfelett kedves, és mutasson nekem egy A betût. Reszkető ujjal rábökött. Kedvében akartam járni, ezért hosszan örvendeztem az A-nak. Hogy az milyen finom, sikkes, kupolás betû! A pasas megorrolt rám, s azzal vádolt, hogy hülyét csináltam belőle. Én?!
Kapcsolódó idézetek
-
Talán egy könyvben vagyok egy betû.
Talán egy szó.
Talán egy költemény.
Mit tudom én.
Csak azt tudom,
hogy nagyon szomorú lehet az a mondat,
mit kiolvas belőlem valaki,
ha letette a tollat.
Wass Albert
-
Egy pillanat múlva értettem: a könyv beszél. Áradtak belőle az ijesztő mondatok, mint megannyi százlábú, csak úgy nyüzsögtek a szótagok és betûk, nyújtogatták kettős magánhangzóikat, rezegtették a dupla mássalhangzókat, az orrhangokat, a zöngéseket, közben-közben szünetek és sóhajok; tele voltak ismeretlen szavakkal ezek a mondatok, megrészegedtek önmaguktól, önnön tekervényeiktől, velem mit sem törődve; olykor eltûntek, még mielőtt megérthettem volna őket, máskor már előre tudtam, mit mondanak, ám ők csak hömpölyögtek tovább, el nem engedtek volna egy vesszőt sem.
Jean-Paul Sartre
-
Beszélgetni olyan, mintha könyvet olvasnál. Bármelyik oldalra ellapozhatsz. Egyből odaugorhatsz a kedvenc fejezetedhez. Addig olvashatsz, ameddig csak akarsz, és azt olvashatsz, amit csak akarsz, és hidd el nekem, minden ember egy nagyon jó könyv. Ezért is szomorít el annyira, amikor egész emberi életeket sûrítenek bele 140 karakterbe vagy egy hangzatos szalagcímbe; mert az emberek nem ilyenek. Nem zanzásított kivonatok vagyunk, hanem teljes emberi történetek, akik több figyelmet érdemelnek egymástól. Szóval mit csinálsz ebben a világméretû könyvtárban? Csak járkálsz fel-alá, és átfutod a keménykötésû kiadások címeit, vagy leveszel egy könyvet a polcról, kinyitod, és elkezdesz olvasni egy történetet? Te döntesz.
-
Az irodalom mindenképpen segít, akár magam mûvelem (ha lehetek ilyen öntelt), akár csak élvezem. És ma egész nap írtam és olvastam. De még a könyvesboltban is olyan jó volt, azok a szagok... van egy hosszú listám, milyen könyveket szeretnék a közeljövőben megvenni. A könyvek a barátaim. Bennük bízhatom, eddig még kivétel nélkül mindig segítettek, megvigasztaltak, elringattak.
-
A kirakatban ott kínálták magukat olvasásra Tolsztoj, Heinrich Böll, Hemingway, Németh László, Illyés, Veres Péter... Én meg arra gondoltam, mi a fenének törték magukat ezek a koponyák, miért írtak és kiknek? Bölcs tanácsokat, okos érveket hagytak ránk, tanulságos emberi sorsokat meséltek el. És mi haszna? Mennyivel lettünk jobbak, tisztességesebbek?
Berkesi András
-
Könyvek, mondjátok el nekem, hogyan kíséreljek meg élni! Adjátok vissza a lelkemet, amit megfojt a világ, tanítsatok meg a dolgok tiszteletére és szépségére!
-
Én valahányszor tévedésből benyitottam valahova, ezt betû szerint és képletesen egyaránt mondom, mindig valami váratlan aljasságot fedeztem föl. Ha a társadalmat hirtelen ki lehetne fordítani, mint egy kesztyût, és megnézni a belsejét: valamennyien elájulnánk az undortól és a rémülettől.
Anatole France
-
Azt szeretném tudni (...), mi is van egy ilyen könyvben, amíg csukva van. Természetesen betûk vannak benne, melyeket papírra nyomtattak, de mégis valaminek kell még lennie benne, mert ha kinyitom, egyszerre előttem áll egy egész történet. Személyek bukkannak fel, akiket még nem ismerek, mindenféle kalandok, tettek és harcok fordulnak elő - és néha tengeri viharok játszódnak le, vagy az ember idegen országokat és városokat lát. Ez mind benne van ugyanis valahogyan a könyvekben. El kell olvasni, hogy átélhessük, ez világos. De belül mindez már előre megvan.
Michael Ende
-
Van vagy 3000 könyvem. Nem segít.
Simon Márton
-
Szeretett olvasni, mintegy mélyebb ösztön parancsszavára vonzódott a betûhöz és a szellemhez, fegyvernek érezte. De sose adta át magát teljesen egy könyvnek, sose feledkezett úgy bele, ahogy előfordul, ha az embernek az az egy könyv az egyetlen és legfontosabb, mint külön kis világ, melynek körén túl nem száll a tekintet, belezárkózik és elsüllyed benne, hogy még az utolsó betûjéből is táplálékot szívjon. Özönlöttek asztalára a könyvek és folyóiratok, valamennyit megvehette, ott halmozódtak körülötte, s míg olvasott, a még olvasandók tömege nyugtalanította. De a könyveket beköttette. Préselt bőrben, Siegmund Aarenhold szép névjelével ellátva, pompázatosan és önelégülten sorakoztak ott a könyvek, és súlyként nehezedtek életére: terhes kincsként, amelyet nem sikerült meghódítani.
Thomas Mann