A kitaszítottság, a kívülállóság hangja volt. Az a pulzálás volt, ami ott lappangott mindenben, és soha nem engedte, hogy megfeledkezz arról, hogy idegen vagy, hogy soha nem érinthetsz meg semmit, mert fáj. Olyan érzések, amelyeket nem lehet szóban kifejezni, most kiömlöttek az erősítőkből és betöltötték a termet.

Kapcsolódó idézetek

1. A hangjából sugárzott a magány. A bánat, a fájdalom. A múltról énekelt, amely fogva tartja, és amelyből nem is akar szabadulni.
2. Egyedül álltam a tömegben, hallottam a saját lélegzésemet és gondolataimat. Hangok szûrődtek be a fülemen keresztül az agyam egyes zugaiba, ahol próbáltak maguknak helyet bérelni, de sehogyan sem sikerült nekik. Ezek a sóhajok, ezek a szavak nem érhetnek el hozzám. Ez nem történhet meg. Ez csak valamilyen rossz álom lehet, én nem állhatok itt. Nem lehetek statiszta egy olyan darabban, amelyet nem is színházban játszanak. Ez gonosz tréfa a sorstól. Egyre csak ömlöttek a könnyek körös-körül mindenhonnan. A fájdalom szaga már olyan erősen beleivódott az érzékszerveimbe, hogy nem tudtam nem érezni. Lassan emésztett el, mint ahogyan bekebelezi a fuldoklót a mérges gáz. Fojtogatott, és nem tehettem ellene semmit. Papp Csilla
3. A csend függővé tett. És egy idő után elviselhetetlenné vált a gondolat, hogy másvalaki is lehet a házban, hogy megzavarhatja a némaság falát, amellyel körülvettem magam.
4. Némán álltak egymással szemben, nem tudták, mit mondjanak. Ezernyi szó, ezernyi kérdés égette őket belülről, de teltek a hosszú, hosszú percek és ők csak álltak és hallgattak, mint két idegen.
5. Szomorúság és tehetetlenség érzése kerített hatalmába. Nem tartoztam ide sem. De akkor hová? Mintha egy másik bolygón járnék, teljesen számkivetetten.
6. Nehezen kapom a levegőt. Meggyötör, hogy őt valaki mélyebben megragadta, mint én, bensőségesen, de gondolom, ő hideg volt és kimért, pedig minden ízében kitárulkozott, ahogy nekem sosem.
7. Megérzed, ha uralod a termet. Ott van az a fojtott csend, a feszültség, mintha kampót akasztottál volna mindenki mellkasába, és te húzgálnád a kötelet. R. F. Kuang
8. Néha megtámadták mélyről jövő, ismeretlen érzések, és tépték, szaggatták a szívét... mert ilyenkor ő is érezte, hogy van szíve, ami érez, szenved és fáj... ilyenkor végtelenül egyedül érezte magát, és nagyon, nagyon üresnek... úgy érezte ilyenkor, mintha el lenne különítve a világtól, a boldog emberek boldog világától, mint aki nem ad semmit és nem is kap semmit, mert nincs a lelkében semmi, amit adjon, és nincsen senkije, senkije, akitől kapjon. Wass Albert
9. Minden, ami az otthoni rádióból, levelekből, újságokból eljut hozzám, (...) elindít bennem egy érzésfolyamatot, amelyet nagyon nehéz meghatározni. Nem harag ez, nem is ellenérzés; több is, más is. Valamilyen megrettent befele-fordulás a válasz, amellyel e hírekre a lelkiismeretem felel -, a tehetetlenség süket és hûdött üressége. Márai Sándor
10. Nem beszélhetek róla úgy, hogy magamról ne szóljak. Önzőn hangzik; valójában ez az összetartozás a szeretet. Sosem éreztem ehhez mérhetőt, s biztosan tudom, többé nem is fogok, egyszerûen azért, mert fokozhatatlan: máris olyan vakító, hogy már-már fáj. Érzelmeim rokonai az ölelés érzéseinek: az elviselhetőség határáig szépségesek, mígnem felrobbanva megsemmisülnek és újraélednek: még szebbként. Nem látványos varázslat, nem másoknak szól, bennünk tündököl. Vavyan Fable