Ugrás a tartalomra
A következő okok miatt iszunk kólát: szomjunkat csillapítandó, avagy a tápértéke miatt, vagy pedig az íze kedvéért. A koffeinmentes, diétás kóla esetében nem beszélhetünk tápértékről, s még az íze legfőbb összetevőjét, a koffeint is kivonták belőle - így nem maradt más, mint a puszta látszat, egy szubsztancia mesterséges ígérete, ami soha nem teljesül be.
Kapcsolódó idézetek
-
Imádom a teát. Azok, akik nem értik, tartalmatlannak nevezik. A szemükben csak pár milligrammal több a semminél. A parfümje, a lelke, az illúziója elvesz, mert nem tudják lemérni, és csak a sárga, forró víz marad a csészéjükben. Azt mondják, hogy nincs lelke, pedig csak az egyénisége hiányzik. Magunk adunk neki egyéniséget. Meddő és királyi ital, amely nem táplál, de teret enged a belegondolásunknak, az álmainknak és a fantáziánknak. Terméketlen, önmagáért való, kéjes, mint a csók. A többi italok követelőznek. Elveszik valaminket, vagy adnak valamit, megváltoztatnak. Ez csak kihozza, hangsúlyozza, aláhúzza igazi valónkat, megmutat önmagunknak, az arcunkat tükrözi.
Kosztolányi Dezső
-
A mennyiség számít, nem a kalória. Akkora térfogatú ételt fogunk enni, amekkorát szeretnénk, nem pedig annyi kalóriát, amennyit elterveztünk. Ha egy adott mennyiségû étel kalóriaértékét megdupláznánk, akkor sem panaszkodna senki, hogy nem bírja megenni az egészet. Ha pedig megfeleznénk, ugyanúgy nem reklamálna senki, hogy még mindig éhes. Mindkét esetben jóllakna. Sosem kalóriákat fogyasztunk, hanem mennyiséget.
-
Mint a gyors kaja. Egyszerû, az íze elmegy, de valójában semmi tápértéke nincsen. Ilyen vagyok én is.
-
Csak egy kávé... egy sötét és keserû ital. De mennyi minden tud lenni egy kávé. Nem csak egy sötét és keserû ital. Nem csak egy illat, egy íz... vagy mégis... egy illat, egy íz. De nem a kávéé. A Kedvesé. Akivel kávézol. Akinek kellemes az illata. Lényének illata. Ami lelkéből árad. Ami élénkít. Jobban, mint a kávé. Nem is élénkít, életet ad. Értelmet a létednek.
Csitáry-Hock Tamás
-
Kávézol... igazi, finom kávét iszol. Három cukorral, két kanálka tejporral, ahogy szoktad. Mégis, olyan furcsa. Nem olyan, mint máskor. Finomabb, lágyabb, édesebb. De miért? Nem érted. Kavargatod, ízlelgeted. Sokkal finomabb, mint máskor. Vajon a kávétól? A tejportól? A cukortól? Nem. Egyiktől sem. Mindegyik ugyanaz, ugyanannyi, mint máskor. Hanem valami mástól. Valaki mástól. Aki ott ül veled szemben, aki rád mosolyog, akinek hallod hangját, érzed szívdobbanását. Igen. Tőle finomabb a kávéd. És az életed.
Csitáry-Hock Tamás
-
Intenzív életet akarok élni. Amit csak lehet, szeretnék belezsúfolni, ebben az egyben kilenc életet akarok leélni. Nem élményeket hajszolok, hanem egész életeket. Meglátásom szerint az élmények hajszolása olyan, mint a lájt kóla, a kilenc az egyben élet cukormentes verziója.
Nadya Tolokonnikova
-
A jó kávé elengedhetetlenül szükséges egy újabb, megint csak semmittevésbe fulladó nap kezdetén. Az illata csábító, az íze édes, és mégis keserûség és sajnálkozás marad utána. És ebben, vitán felül, csakis a szerelem örömeihez fogható.
-
A víz az egyetlen ital, mely igazán oltja a szomjat; innen van, hogy csak nagyon kis mennyiséget lehet belőle inni. A többi folyadék, amit az ember megiszik, csak enyhítőszer; és ha az ember mindig csak vizet innék, sohase mondták volna az ember egyik kiváltságának azt, hogy: akkor is tud inni, amikor nem szomjas.
Jean Anthelme Brillat-Savarin
-
Nem érhető el a testi-lelki egészség azáltal, ha öntjük magunkba az összeturmixolt - vagy még inkább kivont - kelkáposztát, ha nem tudjuk élvezni az evést. Nincs az a spirálvágó, ami képes kárpótolni az éhezésért, és nincs annyi gluténmentes étel a világon, ami ellentételezhetné a stressz pusztító hatását, és pótolhatná az önmagadra szánt időt.
-
A háború alatt eredeti babkávé helyett pótkávé főzetét ittuk. Elfogadtuk, mert nem volt igazi.
Ma a világgal vagyunk úgy, mint akkor a babkávéval. Pótvilágot kapunk, mert nemigen van más. Az íze, a színe olyan, mintha eredeti volna, de az utóíze kiábrándító. Erő nélküli, híg micsoda, hiányzik belőle az a barbár zamat és izgatószer, amelytől nekilódul a szív.
Csoóri Sándor