Ugrás a tartalomra
A kolostorban az ember nem a biztonságot keresi: itt sok a bizonytalanság, sok a kudarc, mert Isten nem mindig jön el a randevúra.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember nem találhatja meg a békességet sem a munkában vagy élvezetben, sem a világon vagy a kolostorban, csak a maga lelkében.
William Somerset Maugham
-
Isten házában nem isten lakik,
hanem a fallal körülvett hiány,
a sok évezredes nosztalgia
a jelen soha nem lévő után.
Szlukovényi Katalin
-
Ha az egyháznak igaza lenne, minden kolostor a boldogság, a béke és az igazság kertje lenne, de milyenek a valóságban? Nem talál még egy helyet a földön, ahol úgy virágozna a boldogtalanság, az ellenségeskedés és a hazugság, mint egy kolostorban.
-
Az otthon nem mindig hely.
Jesmyn Ward
-
Tele a város olyanokkal, akik nem az Isten jobbjához akarnak felemelkedni, csak az emberi lét minimumáig. Akik nem hajlandók lólépésben a mennybe jutni, nem hajlandók beleájulni a túlvilág ígéretébe addig, míg azon a helyen, ahol a napi betevőért - kenyérért, alkoholért, munkáért, pénzért - nyomorognak, amíg ott a legcsekélyebb esélyt sem kapják meg, többek között a különböző istenek földi helytartóitól sem.
-
A jó Isten sem tudhat mindig ugyanarra a helyre, helyzetre figyelni. Újabban rengeteg a teendője!
-
Az ember nagyon nehezen nyugszik csak bele a reménytelenségbe, abba, hogy egyedül van, halálosan és reménytelenül egyedül. Nagyon kevesen bírják csak el a tudatot, hogy életük magányára nincs megoldás. Reménykednek, kapkodnak, menekülnek emberi kapcsolatokba, s e menekülési kísérletekbe nem visznek igazi szenvedélyt, sem odaadást, menekülnek elfoglaltságokba, mesterséges feladatokba, sokat dolgoznak vagy tervszerûen utaznak, vagy nagy házat vesznek, vagy vásárolnak nőket, kikhez semmi közük, vagy gyûjteni kezdenek, legyezőket, drágaköveket, vagy ritka rovarokat... De mindez nem segít. (...) Ezért, mindenekelőtt, kínjukban és zavarukban, rendet tartanak. Minden éber pillanatukban rendbe rakják maguk körül az életet. Állandóan "intéznek" valamit, ügyiratot vagy társas együttlétet, vagy pásztorórát... Csak egyetlen pillanatra nem maradni egyedül magukkal! Egyetlen pillanatra nem látni ezt a magányt!
Márai Sándor
-
Nem mindig azok az emberek lelik fel az életben a harmóniát és megelégedettséget, akik a biztos szülői ház oltalma alatt gyüjtögetik az erőket a majd elkövetkező harcokra.
Krúdy Gyula
-
Az ember nem mindig tudja maga megválasztani azt a kalandot, amit neki szánt a sors.
-
Nem a hely, az ember a gond.