Ugrás a tartalomra
A közgazdászoknak (...) van ismeretterjesztő teendőjük is, a közgazdász nem lehet szobatudós. Akad persze olyan is, de a többség a társadalom jobbításáért próbál dolgozni.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy közgazdász ne csak öncélú versenyző legyen, hanem egyúttal empatikus ember is, aki érzékeli a társadalmi problémákat.
Lengyel Imre
-
A közoktatásnak egyáltalán nem a felvilágosodás terjesztése a célja. Egyszerûen arra való, hogy a lehető legtöbb embert egy közös, biztonságos viselkedésre nevelje, szabványos állampolgárokat hozva létre, akik között kevés a nézeteltérés és az egyéniség.
Henry Louis Mencken
-
A tudós gondolkodása egészen más pályán mozog, mások a célok. Minket az érdekel, hogy melyek a bizonyítható tények. Kutatást végzünk, az eredményeket publikáljuk, örülünk a sikernek, építünk a már megszerzett tudásra, tervezünk, pályázunk. Ez az életünk. (...) Ám a kutatóknak a közpolitika porondján megfelelni nem egyszerû. Ez most sok országban kiderült.
Kemenesi Gábor
-
Az írónak nem az irányítás a feladata - ez a politikusok dolga - , hanem az, hogy életével, munkájával, gondolatainak közlésével példát adjon. Szólnia kell a közöny, a restség, a nemtörődömség ellen.
-
Nem állítom, hogy mi természettudósok erőfeszítéseinkkel egymagunkban meg tudjuk menteni a civilizációt. Amennyiben ez egyáltalában lehetséges, csak a társadalomtudósokkal, a tömegekkel és a politikusokkal együttmûködve, a felvilágosult közvélemény támogatásával valósítható meg. De ugyanilyen erősen meg vagyok győződve arról is, hogy minden erőfeszítés reménytelen a természettudósok és a technikusok közremûködése nélkül.
Gábor Dénes
-
A tudósnak a feladata az, hogy tudjon. Az, hogy tényeket felismerjen, és hogy a tényeket alkalmazza is, ahol lehet. Azonkívül az is a felelőssége, hogy mindazt, amit tud és tudása következményeit megmagyarázza.
Teller Ede
-
Egy jó szerkesztő nemcsak irodalmár, hanem egyúttal pedagógus és ápolónő is. (...) Türelemre van szükség, és néha csalódni is lehet, ha olyasvalakit ápolunk, aki erre talán nem szolgált rá.
Reményi József Tamás
-
Szeretném elmondani a fiataloknak, mi a szépsége annak, hogy kutatók lehetünk. Most reflektorfénybe kerültem, de ha a rivaldafényt szeretik, akkor legyenek inkább színészek, mert a kutatópálya ezt valószínûleg nem adja meg. Ha pedig gazdagok szeretnének lenni, és sok pénzt akarnak, akkor nem tudom, mit kell tenniük. De ha azt szeretnék, hogy örömteli legyen az életük, és úgy érezzék, tettek valamit az emberekért, akkor legyenek kutatók. Talán név szerint nem fogják ismerni őket, de ők maguk mindig tudni fogják, hogy jót cselekedtek másokkal.
Karikó Katalin
-
A sokak tudása (...) egyesülten nem csak összeadódik, hanem alapjában meg is változik egyszersmind.
Franz Oppenheimer
-
A színház nem csak a nevetésről szól, sőt. Az a mi feladatunk és felelősségünk, hogy a nézők meglévő ismereteit bővítsük, tágítsuk, más megvilágításba helyezzük.