Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A közönség kiszámíthatatlan; mindenütt más, mindig változó ízlésû. Az énekes csak egyet tehet: azt, hogy teljes erőbedobással dolgozik minden felvételen, minden koncerten. Így ha nem is "jön be" néha egy-egy dal, amiben bíztunk, mégis megnyugvást ad az a tudat, hogy mi mindent megtettünk, amire a tehetségünkből és erőnkből futotta.

Kovács Kati
🔮 Jövőkép 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mindegy, meddig énekelhetek még: a zenei karrier hatalmas felelősségérzettel ruházott fel, amelyet nemcsak a családom iránt érzek, hanem az iránt a számtalan ember iránt is, akik példaképnek tekintik az énekeseket. Sokkal tartozom a rajongóimnak – de az is lehet, hogy mindent nekik köszönhetek. Ezt is csak egyféleképpen fizethetem vissza, mégpedig azzal, hogy az életemet megvilágosító kérdésre adott igenlő választ a gyakorlatba is átültetem, és helyesen cselekszem. Pat Boone
  2. Amit csinálunk, nem azért van, hogy bosszantsuk az embereket. Mi egyszerûen azt csináljuk, amit érzünk, és nem törődünk semmi mással. Mi mind megdolgoztunk azért, hogy zenészek legyünk, és ezt akarjuk csinálni, ameddig csak bírjuk. Ez az, ami igazán fontos.
  3. Ahány ember, annyi féle, nagyon intelligens embereknél is tapasztaltam már, hogy egy bizonyos dalnál teljesen másféle módon fogják fel a szöveget. (...) A lényeg az, hogy szóljon a dal valamiről és gondolatokat indítson meg azokban az emberekben, akik hallgatják. Tarján Zsófia
  4. Rettenetesen különbözőek a nézők, mások az elvárások, és egy-egy darab nem tud mindnek megfelelni. Viszont, ha körülnézne, mindenki találna (...) olyan előadást, amely neki tetsző eszközökkel viszi színre a partitúrát. Ókovács Szilveszter
  5. Sosem lehetsz biztos benne előre, hogy egy dal mitől válik sikeressé, és miért, meg hogyan. Azt hiszem, hogy ez azért nagy részben a szerencsén is múlik. Martin Garrix
  6. Minden érzelemhez megvan a hozzáillő dal (...). Minden könnycsepphez, minden mosolyhoz, minden szívfájdalomhoz és minden győzelemhez. A zene feltüzeli a lelket, és feltárja a legbenső énünket. Áthatja, meghatározza a lényünket. Még akkor is, ha nincs senki más, akihez fordulhatnál, és teljesen egyedül érzed magad, ne feledd, hogy mindig találhatsz vigaszt a dallamokban és ritmusokban, refrénekben és szerelmes dalokban. Julie Johnson
  7. A zene mindig a párbeszédről szól. Szerintem a koncerteken is, bár a közönségnek nem szabad hangosan beszélnie, párbeszéd folyik. A zene arra késztet, hogy gondolkodj el rajta, hogy reagálj rá, hogy legyenek elvárásaid, hogy legyél meglepve, ha valami olyasmi hangzik el, amire nem számítottál.
  8. Annál, hogy mit játszom, sokkal fontosabb az, hogy mit hallok a többiekből, és hogyan tudom magamat mindehhez hozzátenni. Önző dolog úgy zenélni, hogy az ember játszik, amit tud, és másoktól kizárólag csak elvár valamit.
  9. Minden embernek, aki valaha volt, van vagy lesz, van egy dala. Ezt a dalt nem írta senki. Van dallama, van szövege. Nagyon kevesen jutnak odáig, hogy eléneklik a saját dalukat. A legtöbben attól félünk, hogy a hangunk nem elég jó hozzá, vagy a szöveg túl butuska, túl őszinte, netán túl fura. Így az emberek inkább megélik a dalukat. Neil Gaiman
  10. Ahhoz, hogy megtudjuk, mûködik-e egy dal vagy sem, a legjobb módszer az, ha felmegyünk a színpadra, ott meg úgyis kiderül, hogyan reagál rá a közönség. Minden este változtatunk egy kicsit, aztán meglátjuk, mi lesz. Deryck Whibley
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat