Ugrás a tartalomra
A kritika értelmes és fontos visszajelzés, amely előrevihet bennünket. De csak akkor, ha úgy adják elő, hogy be tudjuk fogadni, és meg tudjuk emészteni. Az építő kritika mindig a teljesítményre vagy az eredményre irányul.
Kapcsolódó idézetek
-
A jó kritika, még akkor is, ha kegyetlen, szakmai érvek alapján bírál. Ezért az alapállása az: én elfogadom azt, akit kritizálok. Ha ez nincs meg, akkor az nem kritika, hanem egy vélemény.
Hajós András
-
Mikor úgy érezzük, hogy igazságtalan kritika ért minket, ne vágjunk vissza. Hagyjunk magunknak időt arra, hogy végiggondoljuk, milyen igazság rejlik a kritika mögött, és legyünk készségesek a tanulásra.
Gary Chapman
-
A visszajelzés, a visszacsatolás nem elsősorban a kritika, de minden emberi tevékenység értékének alapja: ez ad kontextust, irányt, motivációt a cselekvéseinknek, nem véletlen, hogy ez a pedagógia egyik legfontosabb része is.
-
A történelem során amikor valami javulásnak indult, az mindig azért volt, mert valaki azt mondta: "Ez hülyeség! Ezt jobban is meg tudjuk csinálni!" A kritikus hangok mozdítják elő a fejlődést. A kritikus hangok az igazi optimisták.
Jaron Lanier
-
Az igazi kritika egyszerre kell, hogy biztasson és nyesegessen - biztasson, hogy valaki a legtöbbet tudja kihozni talentumából (amennyiben van neki) és bíráljon, azaz jelezze a mû gyengeségeit, illetve a téma és kifejezésmód közötti esetleges ellentmondást, disszonanciát.
-
A pozitív visszajelzés ösztönző, a negatív meg elgondolkodtató.
Máté Bence
-
A tudományos gondolkodás kritikai gondolkodás. Csak a körültekintő, sokoldalúan ellenőrzött és ellenőrizhető vizsgálatoktól remélhető, hogy előrelépést jelentenek ismereteinkben, és azok beépülhetnek a tudomány egészébe.
Beck Mihály
-
A kritika (...) nem annyira alkotómunka, inkább a tanulási folyamat, az írva tanulás alkalma. Akkor lehet a legtöbbet tanulni a könyvekből, ha az ember leírja, mert akkor születsz te meg, abban a mondatban, s ha te nem születsz meg, akkor nem tanulsz semmit.
-
Ahhoz, hogy az ember bármilyen területen magas szintre kerüljön, mindig önkritikára van szükség. (...) Mindenki hibázik, elront dolgokat, de nem mindegy, hogy a hibát arra használjuk-e fel, hogy a másikat piszkáljuk vele, vagy lehetőséget látunk benne a fejlődéshez: ma ez így sikerült, de holnap jobb leszek.
Polgár Judit
-
A dicsérő kritika legyezi a hiúságom, melengeti a szívemet. A negatív véleménynek - ha nem buta, rosszindulatú akadékoskodás, akkor -, legyen az akár nehezen feldolgozható, örülök. Mert az már nem is kritika, hanem jó tanács.
Hámori Gabriella