Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A kudarc az az állapot, amikor van annyi energiád, amivel megoldhatnád a kihívást, azonban a lustaság, a gyávaság, a kifogások keresése, a hanyagság, a tunyaság, a nagyképûség, az önzés erősebb, így nem teszed bele mindazt, amire képes lettél volna. Végül marad a keserû szájíz, valamint a folyamatos önmarcangolás, hogy miért is nem voltál képes valamire. A "nem sikerült" viszont azt jelenti, hogy megtetted, amit tudtál, azonban azzal is tisztában vagy, hogy nem sikerülhet minden, hiszen emberből vagy. Ha becsülettel mindent beletettél, akkor persze rosszulesik a "nem sikerült", de végül nem marad benned lelkiismeret-furdalás, így nyugodtan alszol.

Csernus Imre
🔮 Jövőkép 🚴 Kerékpározás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Van különbség a kudarc és a nem sikerült között. A kudarc az az állapot, amikor nem tettem bele mindent egy adott nehézség megoldásába, a nem sikerült pedig az, hogy megtettem mindent a megérzéseim és akkori tudásom alapján, de nem jött össze. Csernus Imre
  2. Kudarcnak tartom, ha valaki félreismeri önmagát, képességeit, és ezért nem tudja megvalósítani azt, amit szeretne. Nem tartom kudarcnak, ha jót csinálunk, de mások irigysége, a rossz értelemben vett konkurencia miatt az mégsem sikerül. Az igazi kudarc az bennünk van. Berkesi András
  3. Amikor az emberek azt mondják, hogy a kudarc nem opció, akkor vagy hazudnak maguknak, vagy valami unalmas dolgot csinálnak. Ha egy fontos problémát próbálsz megoldani, amit mások is próbáltak már, és nem sikerült nekik, akkor a kudarc igenis egy opció, és ez teljesen rendben van. Nathan Myhrvold
  4. Ha cselekszel és győzöl, az csodálatos! Ha cselekszel és veszítesz, az fájdalmas - de ez még nem kudarc. A kudarc az, ha nem teszel semmit!
  5. Ha kockáztatsz, és úgy alakul, hogy elbuksz, emlékezz rá, hogy te nem vagy egyenlő a kudarccal. A kudarc külső eredetû. Ez a nézőpont lehetővé teszi számodra, hogy felkelj és újra meg újra megpróbáld. Lehet, hogy gyenge volt az ötleted, lehet, hogy rossz volt az időzítés vagy nem állt a rendelkezésedre a sikerhez szükséges erőforrás. Tina Seelig
  6. Ha "nem tudom" választ adsz, valójában általában tudod a választ, csak nem mered kimondani. A kudarctól való félelem mögött ott lapul a gyávaság. Csernus Imre
  7. Csalódás, ha valami nem sikerül, de az a teljes kudarc, ha meg sem próbálod. Beverly Sills
  8. Bármit csinálunk, elsülhet rosszul is. De nem szabad elhinni, hogy te magad vagy a kudarc. Ahogy a nagy siker sem te vagy, csak akkor meg jól léptél. Menj tovább, ne fürödj benne sokáig. D. Tóth Kriszta
  9. Van, amire nincs szó. Van, hogy nem foglalható össze egy idézetben a tanulság. Van, hogy mindent helyesen teszünk, és pont úgy, ahogyan kell, mégis kudarcnak érezzük.
  10. Mert ha elbukunk? Az se baj, mivel egyrészt ezzel sajátítjuk el a megfelelő viszonyítási alapot, valamint ekkor sem mindegy önmagam nyugodt lelkiismerete számára, hogy megtettem-e mindent! Nem sikerült ma, majd holnap fog, de nyugodt lelkiismerettel fekszem le aludni. Nyugodtan alszom, holnap újult erővel látok a másnapomnak. Csernus Imre
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat