Ugrás a tartalomra
Kudarcnak tartom, ha valaki félreismeri önmagát, képességeit, és ezért nem tudja megvalósítani azt, amit szeretne. Nem tartom kudarcnak, ha jót csinálunk, de mások irigysége, a rossz értelemben vett konkurencia miatt az mégsem sikerül. Az igazi kudarc az bennünk van.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek úgy tartják, hogy egyedül élni kudarcot jelent, de tévednek. Az a kudarc, ha azért élsz valakivel, mert mással nem mersz szembenézni.
-
Nem attól kudarc valakinek az élete, hogy valóban kudarc az élete, hiszen ilyen nincs, jó dolgok mindenkivel történnek, hanem attól, hogy ő úgy érzi, kudarc az élete.
Litkai Gergely
-
Amikor az emberek azt mondják, hogy a kudarc nem opció, akkor vagy hazudnak maguknak, vagy valami unalmas dolgot csinálnak. Ha egy fontos problémát próbálsz megoldani, amit mások is próbáltak már, és nem sikerült nekik, akkor a kudarc igenis egy opció, és ez teljesen rendben van.
Nathan Myhrvold
-
Van különbség a kudarc és a nem sikerült között. A kudarc az az állapot, amikor nem tettem bele mindent egy adott nehézség megoldásába, a nem sikerült pedig az, hogy megtettem mindent a megérzéseim és akkori tudásom alapján, de nem jött össze.
Csernus Imre
-
A kudarc az az állapot, amikor van annyi energiád, amivel megoldhatnád a kihívást, azonban a lustaság, a gyávaság, a kifogások keresése, a hanyagság, a tunyaság, a nagyképûség, az önzés erősebb, így nem teszed bele mindazt, amire képes lettél volna. Végül marad a keserû szájíz, valamint a folyamatos önmarcangolás, hogy miért is nem voltál képes valamire. A "nem sikerült" viszont azt jelenti, hogy megtetted, amit tudtál, azonban azzal is tisztában vagy, hogy nem sikerülhet minden, hiszen emberből vagy. Ha becsülettel mindent beletettél, akkor persze rosszulesik a "nem sikerült", de végül nem marad benned lelkiismeret-furdalás, így nyugodtan alszol.
Csernus Imre
-
Ha cselekszel és győzöl, az csodálatos! Ha cselekszel és veszítesz, az fájdalmas - de ez még nem kudarc. A kudarc az, ha nem teszel semmit!
-
A kudarc a természet gátfutó versenye, edzése, hogy valami méltót tegyünk életünkben. (...) A kudarc az ellenállás nagy törvénye, amely annyira megerősíti az embert, hogy képes legyen legyőzni ezt az ellenállást.
Napoleon Hill
-
Csalódás, ha valami nem sikerül, de az a teljes kudarc, ha meg sem próbálod.
Beverly Sills
-
A kudarc természetesen nem örömteli. Sokkal jobb a sikereinkről mesélni. Ám a kudarc álruhás lehetőség is lehet. Arra kényszerít, hogy újraértékeljük céljainkat és prioritásainkat, és gyakran nagyobb sebességgel hajtanak minket előre, mint a folyamatos siker.
Tina Seelig
-
Van, amire nincs szó. Van, hogy nem foglalható össze egy idézetben a tanulság. Van, hogy mindent helyesen teszünk, és pont úgy, ahogyan kell, mégis kudarcnak érezzük.