Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A külső tényezők sosem determinálják teljesen az egyéniséget. Kérdés azonban, hogy milyen súllyal nehezedik rá neveltetése, az elsajátított hagyományok, a különféle környezeti hatások, s mennyire képes az egyén fölülemelkedni rajtuk.

Georges Duby
🔮 Jövőkép 📚 Könyvek és olvasás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A származását, a kezdeti életkörülményeket senki sem tudja megváltoztatni. Mégis mindenkinek ki kell nőnie a gyerekkorból, hogy valami új léphessen a helyébe. Riikka Pulkkinen
  2. Az egyén életében nem a rokonság, nem a származás, nem a gének a döntők, hanem az egyéni adottságok, a neveltetés, a sors, vagyis az, hogy az egyén milyen lehetőségeket kap és hogyan él velük. Nádasdy Ádám
  3. Gyakran eltûnődöm, vajon mi motiválja az embereket. Hogy vajon már a születésünkkor belénk rögződik minden, vagy felnövés közben tanulunk el dolgokat. Talán olyan körülmények kényszerítenek minket, amikre nincs semmi ráhatásunk. Vajon akad ember, aki maga irányítja az életét, vagy mind tehetetlenek vagyunk?
  4. Bár sok ember felnőttnek látszik, talán még sikeres embernek is, a "felnőttek" nagy része pszichológiai értelemben egész életében gyerek marad, aki sohasem tudott elszakadni a szüleitől vagy függetleníteni magát szülei fölötte gyakorolt hatalmától.
  5. Az emberek nem születnek jónak vagy rossznak. Talán hajlamosak rá, hogy ilyenek vagy olyanok legyenek, de az számít, ki hogyan éli le az életét. Cassandra Clare
  6. Arra is gondolni kell, hogy a nevelésnek milyen nagy befolyása van az emberekre. És erre a nevelésre nemcsak a szülőknek, a tanítóknak, a legközelebbi rokonoknak van befolyásuk, de a kívülállóknak, idegeneknek is. Ott van az élet ezernyi eseménye, ami sokkal nagyobb befolyást gyakorol az egyes emberekre, mint a tulajdonképpeni nevelés. Egyetlen színházi est, egyetlen rossz könyvnek az olvasása, egyetlen erkölcstelen kép a szülői nevelés minden eredményét leronthatja. Karl May
  7. Könnyû valamilyen külső erőt hibáztatni, ha életünk nem az álmaink szerint alakul, és feladni, mert úgy gondoljuk, hogy a sors ellenünk fordult. Könnyû azt hinni, hogy az határozza meg az ember sorsát, hol nőtt fel, hogyan gondoskodtak róla a szülei vagy milyen iskolába járt. Semmi sem áll távolabb az igazságtól. A legtöbb ember sorsát az dönti el, hogyan képes megküzdeni az élet igazságtalanságaival. William H. McRaven
  8. Időre van szükségünk, amíg megtaláljuk saját stílusunkat vagy hangunkat. Senki sem születik kész egyéniségként. Személyiségünk eleinte azáltal fejlődik, hogy példaképeinket utánozzuk. Másolva tanulunk. Austin Kleon
  9. Egyetlen ember sem tökéletesítheti magát pusztán saját magára támaszkodva. Az egyéni akarat, értelem, szenvedély és személyiség nem elég erős ahhoz, hogy állandóan ellen tudjon állni az önzésnek, a büszkeségnek, az irigységnek és az önáltatásnak. Mindenkinek szüksége van a külvilág támogatására. David Brooks
  10. Senki sem lehet olyan öntelt, hogy azokat a sikereket és eredményeket, amiket esetleg elért, kizárólag saját tehetségének, szorgalmának, munkájának tulajdonítsa. Minden alkotó embert már gyermekkorától befolyásol a környezete, tanára, az intézmények, ahol tanult, a tudósok, akik mellett dolgozott és egy kicsit a jósors vagy a balsors is.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat