Ugrás a tartalomra
A kultúra néhány csodáját valóban egyes felfedezők zsenijének köszönhetjük, de jóval kisebb számban, mint gondolnánk. A legtöbb látszólag jól megtervezett dolog mind az agyunkban évezredeken át egymással harcoló mémek vak evolúciójának köszönhető.
Kapcsolódó idézetek
-
A tudomány eredményei általában mémek formájában mennek át a hétköznapi életbe: egzakt értelmük megváltozik, de az eredeti tudományos gondolat valami lényeges tulajdonsága mégis megmarad.
Mérő László
-
A ma embere semmivel sem okosabb a több ezer, talán több százezer évvel ezelőtt élt generációk egyedeinél. De kultúránk képes létrehozni azokat a dolgokat, amelyeket akár száz évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tartottunk.
-
Az ember elméje az emlékezet óriási tartalékainak tárháza, és a képzelet elképesztő lehetőségeit hordozza magában, ami egy sok millió éves evolúciós folyamat eredménye. Ha képesek vagyunk akkor használni, amikor szeretnénk, és félretenni, amikor nincs rá szükségünk, akkor az agy fantasztikus eszköz.
Sadhguru
-
Véletlen. Minden a véletlenen múlik. Ezt természetesen egyetlen tudós sem vallaná be, de a nagy találmányok többsége úgy jött létre, hogy a felfedező valami egészen más problémát kívánt megoldani.
Julia Quinn
-
Olyan elme ellen harcolunk, amely sokrétû, leleményes, zseniális ötletekre képes, úgyhogy valahányszor úgy hisszük, jó úton vagyunk az igazság felé, valójában tévútra terel bennünket, amely sehova sem vezet. Ez a látszólagos hiábavalóság, ez a folyamatos meddőség nem természetes... ez mesterséges, ez tervszerû. Egy kifinomult, találékony elme mesterkedik ellenünk... sikerrel.
Agatha Christie
-
Egyelőre ne zavarjon minket, hogy a mémek idegélettani alapjai ma még teljesen homályosak. Hasonló a helyzet ahhoz, mint amikor az 1950-es éveket megelőző évszázadban beszéltek a génekről. Akkor sem lehetett biztosan tudni, hogy ez az oly sokféle jelenséget kiválóan megmagyarázó fogalom létezik-e a valóságban, vagy csak egy tisztán elméleti konstrukció.
Mérő László
-
A világ legnagyobb felfedezéseinek elég nagy részét olyanok vitték véghez, akiket szokványos mérce alapján őrültnek tartanak. Az elmebaj csak nézőpont kérdése.
Terry Pratchett
-
A feltalálóknak jellemzően jóval nagyobb előzetes belátást tulajdonítunk, mint amennyit valójában érdemelnek, és ez segít megőrizni a zsenik (és velük az emberiség) istenszerû képességeinek mítoszát.
Daniel Dennett
-
Több millió éves evolúció alakított minket úgy, hogy egy közösség tagjaként éljünk és gondolkozzunk. S csupán 2 évszázad alatt elidegenedett egyénekké váltunk! Semmi sem bizonyítja jobban a kultúra elképesztő erejét.
Yuval Noah Harari
-
Mindegyikünk küzd azzal a problémával, hogy két agyféltekéje mûködését megfelelően összehangolja. Ám amikor ennek következtében egy agyrész funkciói részben kikapcsolódnak, az akár a nagyfokú kreativitás alapja is lehet.