Ugrás a tartalomra
A kutyám nem tudja; nem muszáj megcsípnie a gazdija karját, amikor az megsimogat valami más kutyát, vagy esetleg - Isten bocsá - egy macskát. Ettől az a gazdi még őt, csakis őt szereti, nem kell féltékenységi jelenetet rendeznie.
Kapcsolódó idézetek
-
A kutyák szeretik a barátaikat, és megharapják az ellenségeiket. Nem úgy, mint az emberek, akik képtelenek a tiszta szeretetre, és mindig együtt van bennük a szeretet és a gyûlölet!
Sigmund Freud
-
Az embernek általában nem jobb-e mást simogatni, mint saját magát, s a másiknak is talán jobban esik, ha egy szeretett lény simogatja. Ennek az okát nem is olyan egyszerû megfejteni. Mert a lényeg nem az érintésben van, hanem a szándékban, az érzelemben, ami a kezet vezeti.
Popper Péter
-
A szeretet olyan érzelem, amelyben alapvetően különbözünk az állatvilágtól. Mi talán úgy érezzük, hogy egy kutya "szereti" a gazdáját, de ez egészen másfajta "szeretet", mint amit az emberi szereteten értünk, mivel egészen másfajta agyterületekhez kapcsolódik. Egy kutyába a gazdája iránti érzések biológiailag bele vannak kódolva.
Mérő László
-
Más kutyák csak az ellenségeiket harapják meg, én viszont a barátaimat is megharapom, ha ez kell ahhoz, hogy megmentsem őket.
Szinópéi Diogenész
-
Nem az a fontos, hogy szép vagy csúnya a kiskutya, hanem az, hogy szeresse őt a fogékony életkorban levő gyerek, gondoskodjon róla. Ettől később talán az öregekkel, a betegekkel, a szegényekkel és minden rászorulóval szemben irgalmat fog gyakorolni.
Almási Éva
-
Az állatot tisztelni kell. Tudni, mire van szüksége, és nem a mi kényünk-kedvünk szerint csak játszani velük.
Karafiáth Orsolya
-
A kutyák azért teszik, amit tesznek, hogy örömet okozzanak nekünk vagy megvédjenek bennünket. Mást nem tudnak. És mi ugyanezzel tartozunk nekik.
Robert Crais
-
Nehéz elképzelni, hogy ismerünk egy kutyát, de nem érintjük meg - és ő sem minket. Nincs ahhoz fogható öröm, mint ha egy kutya megbökdös az orrával.
-
A kutya valóságos szent. Természeténél fogva tiszta szívû és őszinte. Ösztönszerûen tudja, mikor nincs rá szükség: órákig képes nyugodtan feküdni, mikor királya belemerül a munkába. Ám amikor a király szomorú és szorong, odalopakodik hozzá, hogy az ölébe hajtsa a fejét. Ne félj. Sose bánd, ha mindenki más el is hagy. Gyere, sétáljunk egyet, és felejtsd el az egészet.
Axel Munthe
-
Szeretem a kutyákat, melyek nem a pillangókhoz, díszpintyekhez és denevérekhez hasonlítanak, nem viselnek se selyemkabátot, se aranyszemüveget, nem túlságosan kicsinyek, de nem is túlságosan nagyok, nem illedelmesek, nem jól neveltek, de nem is dühös fenevadak, nem tiszták és nem is piszkosak, nem olyan tanultak, értelmesek és mûveltek, hogy mellettük mi is merőben fölöslegesnek tarthatjuk magunkat, csak kedves, ugató, vakaródzó kutyák.
Kosztolányi Dezső