Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A leghitetlenebb szofisták is inkább Isten létét tagadják, mint azt, hogy ő minden tökéletesség, minden tudás és minden szeretet eszménye és megvalósulása. Márpedig hogy adhatna a tökéletesség életet a rossznak, a tudás a hazugságnak, a szeretet a gyûlöletnek és romlottságnak? Az ördög léte csupán mese az emberiség gyermekkorából, abból az időből, amikor a természet világának rontása és csapásai láttára a föld félénk gyermekei azt hitték, hogy két isten van, két teremtő és mindenható szellem, az egyik minden jónak, a másik minden gonosznak forrása; két szinte egyenrangú elv, hiszen Iblisz uralmának számtalan évszázadokig kell tartania, és csak az egek magasságában vívott rettenetes harcok vetnek neki véget.

George Sand
🎖️ Katonatiszt 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Õsidők óta a filozófusok titka mindig az volt: mi tudjuk, hogy Isten nem létezik, vagy ha létezik is, teljesen semleges személyes dolgaink iránt, de ezt a csőcselék nem tudhatja meg, mert az isteni büntetés miatti félelem és az isteni jutalom az, ami kordában tartja azokat, akik nem eléggé kifinomultak arra, hogy morális kérdéseket saját maguk oldjanak meg. De egy előrehaladottabb fajnál, mely egyetemes írni-olvasni tudással és a technológia hatalmával kielégített anyagi világgal bír, biztos, hogy mindenki bölcs, mindenkinek tudomása kell hogy legyen az ősi, jól őrzött igazságról, mindenki tudja, hogy Isten csak egy történet, mítosz, és már abbahagyhatjuk a vallás terjesztésével járó színlelést. Persze élvezhető a vallás hagyománya, az ünneplések, a múlthoz való kötődés anélkül, hogy hinnénk Istenben.
  2. Ha valóban létezik Isten, aki a világot kormányozza, vagy teljesen ostobának, vagy szadistának kell lennie. Vagy ami még valószínûbb: mi, akik olyan nagyon fontosnak érezzük magunkat, az Õ szemében nem vagyunk többek, mint jól idomított kis egerek, amelyeket egész életükben nevetséges és megalázó mutatványokra kényszerít. Aki pedig nem akar a többiekkel játszani, azt eltapossa, akár egy nyomorult férget.
  3. A nemlétezőben lehet hinni, a létezőt lehet tagadni. Istent lehet tagadni - de csak mint létezőt.
  4. Az az Isten, akit valónak hiszel, egyrészt tudatlanság, másrészt zsarnokság terméke; amikor az erősebb rabigába akarta hajtani a gyengébbet, bebeszélte neki, hogy Isten áldását adta láncaira, amannak pedig már annyira begyepesedett az agya a sok nélkülözéstől, hogy el is hitte neki. Valamennyi vallás erre a mesére megy vissza, úgyhogy éppoly megvetésre méltó mind, akárcsak a forrásuk, nincs közöttük egy sem, melyről ne ordítana messziről, hogy szemenszedett hazugság; mindegyik tele van olyan misztériumokkal, melyekbe belesápad az ész, olyan tantételekkel, melyek megcsúfolják a természetet, idétlen ceremóniákkal, melyek kacajra fakasztanak. Donatien Alphonse Francois de Sade
  5. Muszáj bevallani - hogy létezik - a rosszat. Az eredete még egészen titokzatos, A jó szerzőjétől származna tán a rossz?... De hogy képzelhető, hogy maga Isten az, aki Egyfelől fiait kegyelmében füröszti, Másik kezével a rosszat zúdítja le? Melyik szem láthat ily titkoknak mélyire? Tökéletes lényből rossz létre nem jöhet, De máshonnan se - mert minden belőle lett. És mégis létezik - ó fájdalom - a rossz. Mily döbbenetes ez, mennyire paradox! Voltaire
  6. Nincs semmiféle Isten! Ebből következően nincs "örök" igazság, törvény, erkölcsi világrend sem, csupán annyi, amennyit a létéért harcoló "öntudatos" ember a józan eszével megteremt. Müller Péter
  7. A vallás térdre kényszeríti az emberiséget egy olyan lény előtt, amelynek nincs kiterjedése és ugyanakkor végtelen, s mérhetetlenségével mindent betölt; egy olyan lény előtt, amely mindenható és soha nem teljesíti az ember kívánságait; egy olyan lény előtt, amely végtelenül jó és csak elégedetlenséget kelt; egy olyan lény előtt, amely összhangra törekszik és mindenütt viszályt és zûrzavart támaszt. Próbálja hát valaki kitalálni, milyen is a teológusok istene! Paul Henry Holbach
  8. Én nem tagadom az ördögöt. Az ördögben való hit megfordítottja az Istenben való hitnek. Egyik erősíti a másikat. Aki nem hisz egy kevéssé az ördögben, az nem nagyon hisz az Istenben sem. Aki hisz a napban, annak hinnie kell az árnyékban is. Az ördög az Isten árnyéka. Mi az éjszaka? A nappal bizonyítéka. Victor Hugo
  9. Az embereket vagy az Isten teremti vagy az ördög. Még pedig számra az ördög teremt többet, kiválóságban az Isten és érdekességben ismét az ördög. Lux Terka
  10. Egy istent, aki alkotásait jutalmazza és bünteti; akinek akarata van, olyat, akit mi magunkon kívül megélünk, nem tudok elképzelni. Sőt még azt az individuumot sem tudom elgondolni, aki túlélné testi halálát: akármennyire is táplálják ezt a gondolatot - félelemből vagy nevetséges egoizmusból a gyenge lelkûek. Részemre elegendő az élet örökkévalóságának misztériuma, a leendő csodálatos felépítésének tudata és sejtése és az alázatos igyekezet, hogy a természetben megnyilvánuló értelem legparányibb részét is megérthessem. Albert Einstein
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat