Ugrás a tartalomra
A legjobb nem odafigyelni, amikor mások üvöltöznek egymással. Úgyis olyasmiket mondanak, amiket nem gondolnak komolyan.
Kapcsolódó idézetek
-
Néha jobb csendben maradni, mint beszélni. Néha csak olyan dolgokat mondunk a másiknak, ami bántó, és aztán veszekedni kezdünk. Néha olyan dolgokat is mondunk egymásnak, amit nem kellene.
-
Amikor túl sok
mondanivalód van: jobb,
ha meg se szólalsz.
Fodor Ákos
-
Felnőttekkel jobb, ha nem beszélget az ember. A felnőttek hajlamosak egy dolgot hallani, és másként értelmezni, mint amit hallottak.
Alexandra Bracken
-
Azért hallgasd meg a másik embert, hogy megértsd! Ne pedig azért, hogy a saját hangodat hallatva válaszolhass neki.
Sándor Alexandra Valéria
-
Közölj nyugodtan.
Akire nem tartozik:
úgysem érti meg.
Fodor Ákos
-
Testvérek is gyûlölhetik és megvethetik egymást. Ilyesmi előfordul, bármilyen borzasztóan is hangzik. De az ember nem beszél róla. Jobb eltussolni. Jobb nem is tudni róla.
Thomas Mann
-
Csendesen szemlélődni, halkan megszólalni - szerintem így jó, és még azt is képzelem, hogy talán jobban odafigyelnek egy halk megszólalásra, mint az egymást túlugató ricsajra.
Bérczes László
-
Vannak helyzetek és pillanatok, amikor helyesebb volna józanul vitatkozni, elkerülni a személyeskedést, s főként nem hangoskodni.
Stendhal
-
Vannak esetek, amikor hallgatni jobb, mint bármiféle együttérzést nyilvánítani.
-
Ne mondjon semmit. Mikor már mondani kell valamit, akkor jobb, ha az ember nem mond semmit.
Wass Albert