A legrosszabb szúrt seb az, ami a szívet éri. Persze a legtöbben túlélik, de a szív sosem lesz a régi. Mindig van egy seb, szerintem azért, hogy emlékeztessen arra, hogy még ha csak egy kis időre is, de valaki miatt gyorsabban vert a szíved. És ezzel a sebbel együtt élhetsz büszkén egész életedben.

Kapcsolódó idézetek

1. A legnagyobb sérülések mindig a szívünket érik. Semmi sem fáj jobban, mint az. Mint amikor feláldozod a királynődet egy játszmában, de játszol tovább, mert nem fogod fel, hogy a játékot már régen elvesztetted. Furcsa és kegyetlen módon a sérült szív mégis tovább mûködik, nem számít, hányszor kívánod, hogy álljon le. Veszel egy mély lélegzetet és éled tovább az életedet.
2. Ha megvágod magad, folyhat a véred és biztosan érzed a kínt. De ahogy telik az idő, a seb beheged és a fájdalom megszûnik. Sőt, ha gyógyszert teszel rá, akkor még gyorsabban elmúlik. Az az igazán borzasztó seb, amely a szívedet éri, mert az nagyon lassan és nehezen gyógyul be. A bőrödön és a szíveden ejtett sebek nem sokban különböznek, de amíg a vérző ujjadat bekötöd, a szívedet nem tudod, és sohasem lesz a régi azután, hogy megsérült. Azért ne félj! Létezik gyógyír, amely segít helyre hozni az összetört szívet, de ez a gyógyulás nagyon összetett és csak más adhatja meg neked, egyedül nem hat. Az összetört szív csak egyre vágyik, méghozzá a szeretetre.
3. Sose múlik el (...) a fájdalom. A sebek behegednek, és már nem mindig érzed úgy, mintha egy kés mélyedne beléd. De amikor a legkevésbé számítasz rá, beléd hasít a fájdalom, hogy emlékeztessen, sosem leszel már ugyanaz.
4. Ne félj a sebektől. Mert igen, előfordul, hogy megsérülsz, és a seb fájni fog. De utána már elővigyázatosabb leszel, és nem követed el ugyanazt a hibát. Oravecz Nóra
5. Az embereknek vannak hegeik mindenféle szokatlan helyen, mint valami titkos térképe saját múltjuknak, mint régi sebeik táblázata. A legtöbb sebünk begyógyul, csak egy heget hagyva maga után. De némelyik nem. Vannak sebek, amiket mindenhova magunkkal viszünk, és bár a vágás régen volt, a fájdalom még kitart. Mi a rosszabb, új sebek, amik szörnyen fájnak, vagy a régi sebek, amiknek rég meg kellett volna gyógyulni, de nem tették? Talán a régi sebeink megtanítanak valamit. Emlékeztetnek rá, hol jártunk, és mit győztünk le. Leckét adnak, hogy mit kerüljünk el a jövőben. Szeretnénk ezt hinni. De ez nem így van, ugye? Vannak dolgok, amiket meg kell tanulnunk, újra és újra és újra.
6. Nem minden sebünk látható. A lélek sebei gyakran évekig véreznek. Ha valaki ezt megérzi, akkor inkább ellökjük, nehogy be kelljen ismernünk, hogy valami fáj, valami, ami egyszer régen történt. Valami, ami már évek óta visszatart attól, hogy a saját életünket éljük. Amire annyira vágytunk, és amiért küzdeni is fogunk. De néhányan közülünk már elég sokáig harcoltak érte, a nagy szerelemért. És valamikor be kell látnunk, hogy a sors talán egészen más jövőt szánt nekünk. Egy jövőt teljesen egyedül.
7. Egyszer minden seb begyógyul. És talán ellentmondásnak hangzik, de egy nap hálás leszel a fájdalomért. Hiszen csak a nehéz pillanatokban adsz végre teret annak, hogy jobbra változtasd az életed. Elias Baar
8. Elhiszem, hogy fáj. Benned van, és benned is marad, de csak addig, amíg meg nem érted, és el nem tudod engedni. Onnantól könnyebb lesz. De igen, még érezni fogod néha, fájni fog, de egyszer majd eljön annak is az ideje, amikor fájdalom nélkül tudsz azokra a sebekre nézni, amik most megölnek. Mosolyogva, mert pontosan fogod tudni, hogy melyik hova vitte el. Örülj neki, ha fáj. Megváltoztat, megerősít, bátrabbá tesz. Nem fogsz félni. Csak egyszer kell erőt venned magadon, onnantól menni fog. Aztán meg fogod tudni, hogy mindenen túl tudod tenni magad. Mindig. Oravecz Nóra
9. Bárcsak azt mondhatnám, hogy elmúlik a fájdalom... de nem múlik el. Viszont könnyebb lesz. (...) Azt hiszem, mindig is fájni fog... de hogy őszinte legyek, nem akarom, hogy a gyász végleg eltûnjön. A fájdalom... azt jelzi, hogy emlékszem arra, akit szerettem. A gyász mutatja, hogy még érez a szívem, hogy szerettem, és ez csodálatos dolog. J. R. Ward
10. A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltûnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat, az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsamód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy. Nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön, és ha tudjuk, kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, vége, kezdődik elölről, és mindig, minden alkalommal eláll a lélegzeted.