A legtöbb embernek mintha személyes érdeke fûződne érzékelt világa negatívumaihoz, amelyeket nem hajlandó elhagyni egy magasabb szintû tudatosságért. Az embereket szemlátomást annyira kielégíti szûnni nem akaró haragjuk, megbántottságuk, bûntudatuk és önsajnálatuk, hogy hatásosan ellenállnak az elmozdulásnak az olyan szintek felé, mint a megértés, a megbocsátás vagy az együttérzés.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember elutasítja a világot abban a formájában, amilyen, de nem törődik bele, ha vissza kell vonulnia a világból. Az emberek ragaszkodnak a világhoz, és többnyire nem óhajtják elhagyni. Eszük ágában sincs elfeledkezni róla, ellenkezőleg, épp azért szenvednek, mert ők a világ különös polgárai, számkivetettek, nem birtokolhatják eléggé a világot. Albert Camus
2. Az ember lassan elsorvad. Kezdetben törődik az emberekkel, és átadja magát nekik. Aztán az egyformaság, az állandó ostrom, nap mint nap, évről évre, érzelmi eltompulást okoz, és az ember érzéketlené válik. Eltékozolta minden együttérzését, semmi nem maradt belőle sem önmagának, sem a családjának. De az ember ezt eltitkolja. Mivel tudja, hogy együttérzést várnak tőle, együttérzést színlel. De kezdi megvetni magát a képmutatásért. Aztán megideologizálja a dolgot és azt mondja, azért csinálja, mert az embereknek szükségük van rá. De ez is hazugság. Az emberek megérzik a hidegségét. Megérzik a visszahúzódását. (...) És a bûntudattól, amiért él, elfonnyad a lélek.
3. A rossz közérzethez és a harag, szomorúság vagy sóvárgás érzéséhez hozzáadódik a tehetetlenség kényelmetlensége. Ezért aztán gyakran, hogy "elmúljon", nincs más eszközünk, mint hogy valaki ellen forduljunk, legyen az apa, anya, iskola, barátok, barátnők, kollégák, vevők, a szakma, az állam, a környezetszennyezés, a válság. Miután se nem értjük, se nem uraljuk belső énünket, találunk magunkon kívül felelőst, aki bûnbakja lesz a szenvedésünknek.
4. Az empátia, együttérzés képessége tesz emberré. Vannak helyzetek, pillanatok, amikor ez végtelenül nehéznek, talán megoldhatatlannak tûnik, hiszen a kakofónia, a káosz, az önvédelem, fikcióink vagy vágyaink épp arra sarkallnak, hogy befogjuk a fülünket, ne nézzünk oda, ragaszkodjunk ahhoz, hogy saját nézőpontunk vagy projekciónk az egyedüli lehetséges valóság, mindegy, hogy közben mennyit rombolunk. Együttérzek azokkal, akiket a saját félelmeik tartanak így fogságban, miközben embertelennek is tartom őket. Fabricius Gábor
5. A túlpörgetett élet, amiből teljesen hiányzik az odafigyelés, előbb-utóbb lerontja az emberek önértékelését. Az emberek nagy része nem engedi, hogy kifejlődjön benne az együttérzés, mert az kényelmetlenségekkel járhat, megváltoztatja az életet. De akiben nincs együttérzés, annak számára kizárólag fekete és fehér a világ. Akiben viszont van, annak milliárd színû.
6. Néha az emberek viselkedésükkel boldogtalanságba vagy veszélybe sodorják magukat. Konfliktust keltenek, amikor nincs rá szükség. Akkor is benne maradnak egy bántalmazó kapcsolatban, ha lenne lehetőségük kilépni belőle. Látszólag ok nélkül feladják a saját céljaikat. Az irracionálisnak tûnő viselkedés érthetővé válhat, ha kiderül, mi célt szolgál. Néha azért veszekszünk valakivel, mert a heves érzelmek miatt kevésbé érezzük magunkat magányosnak. Ha gyûlölnek minket, az is jobb, mintha nem vennének rólunk tudomást. Néha jobb együtt lenni bárkivel, mint egyedül lenni. Néha könnyebb feladni valamit, mint kudarcot vallani. Néha jobb a betegség miatt kudarcot vallani, mint egyszerûen csak kudarcot vallani. Tudatalattink énünk védelmében kialakított pótcselekvései értelmetlennek tûnnek, ha nem tudjuk, miért alakultak ki.
7. Az emberek, ha valakiről vagy valamiről azt olvassák, hogy tökéletes, gyanakodni kezdenek. Esetleges korábbi szimpátiájuk is elhalványul, kisebbségi érzésük támad, és bizonytalan előjelû indulatokkal telik meg a szívük. Azt szeretik csak, ami közel áll a tökéleteshez, de még nem az. Lehet érte tenni valamit, harcolni, kiállni mellette, alakítani. S általuk, a többi ember által válik egyre szebbé, jobbá vagy használhatóbbá. Bertha Bulcsu
8. Először az ember megérti, hogy szenvedései jórészét maga okozza szükségtelenül. Másodszor ennek az okait keresi saját életében. Keresni annyi, mint bízni önmagunkban, hogy képesek vagyunk véget vetni a szenvedésnek. Végül felébred a vágy, hogy utat találjunk a békéhez, mert minden, ami él, boldogságra vágyik. Mind szeretné megnyerni saját legtisztább lényét. Tendzin Gjaco
9. Sok emberből (...) egyszerûen hiányzik a függetlenség, a szabad vélemény, az önálló állásfoglalás utáni vágy - röviden szólva, az ilyen embernek nincs egyénisége. Akinek van, az vagy össze tudja egyeztetni a társadalom összegyéniségével, vagy nem. Ha igen, akkor önként alkalmazkodik, tehát lehet szabad. Ha nem, akkor kényszerûen alkalmazkodik, vagy fellázad. Benedek István
10. Az emberek különbözőek, mindenki másban hisz, mást szeret, mást fogad el. Ha valaki állásfoglalásra készteti az embereket, akkor rengeteg szeretetet kap azok részéről, akik hasonlóan gondolkodnak, ugyanakkor az ellenoldalról rengeteg gyûlölet és támadás éri. Bródy János