Ugrás a tartalomra
A legtöbb tagállamot illetően minél nagyobbak a belső problémák és minél inkább alulteljesítenek a nemzeti kormányok a válságkezelésben, annál intenzívebb az Unióra való áthárítás és vádaskodás.
Kapcsolódó idézetek
-
Tenni valamit, bármit, azt nehéz. Sokkal könnyebb hibáztatni a szülőket, a kormányt, a tanárt. De ha még sikerül is bûnbaknak kikiáltani valakit, attól a problémák nem fognak megoldódni.
-
A válságok előhozzák az ember rosszabbik énjét: egy zaklatott társadalom nem megoldásokat keres, hanem felelősöket, azokat sem jó helyen.
Boldogkői Zsolt
-
A válság, a társadalomé is, az egyéné is, korábban kezdődik, mint amikor felszínre kerül, tudatosul. Súlyos hibák, akár bûnök önmagukban nem okoznak válságot; a válság egy sok összetevős folyamat végkifejlete, s a helyzettől, körülményektől függ, mennyi idő alatt lesz nyilvánvaló.
Gyurkó László
-
A járvány átpolitizálása a világ szinte minden országának belpolitikájában bekövetkezett valamilyen mértékben. Egy járvány ugyanis a természetéből adódóan komplex kihívás, amely érdekeket ütköztet. Az átpolitizálódás olyannyira elkerülhetetlen, hogy érdemes inkább úgy fogalmazni: az átpolitizáltság adott. Az egyes járványügyi és egyéb intézkedésekről szóló vitákban magától értetődően van jelen a saját elképzeléseit védő, az ellenzéktől tiszteletteljes csöndet elváró kormányzat és a kritizáló, olykor minden egyes tüsszentésért a kormányzatot hibáztató ellenzék konfliktusa.
-
Amíg elkülönítjük magunkat, könnyû az embereket hibáztatni. Amint elismerjük, hogy összetartozunk, több felelősséget kell vállalnunk magunkért és másokért.
Andrew Matthews
-
Amennyire megrázó, annyira igaz, hogy minden országban vannak, akik a háborúból és a nemzetek közötti viszály szításából élnek; de sokkal megbocsáthatatlanabbá válik ez, ha azok tekintik feladatuknak, hogy konkolyt hintsenek és előítéleteket tápláljanak a nemzetek között, akik részt vesznek egy ország kormányzásában.
Thomas Paine
-
Mindenki azt hiszi, hogy többet szenved a másiknál.
Honoré de Balzac
-
Problémáink jelentős részét mi magunk okozzuk, mivel nem vagyunk urai önmagunknak. Nem azt mondom, hogy minden rosszért magunkat kell hibáztatnunk, csak azt, hogy nagyobb felelősséget kell vállalnunk a tetteinkért.
-
A különböző népek együttélése nem csak a perifériák, a születőben lévő demokráciák, a mindenféle szabadságot nélkülöző vagy éppenséggel önkényesen megvont határok között létező államok problémája. Ez európai probléma is. Gondoljunk csak a Balkánra.
-
A világunk rendkívül sebezhető, törékeny, és amikor ilyen állapotba kerül, akkor sokan különféle anyagi és politikai érdekek mentén még súlyosabbá teszik a helyzetet.
Kemenesi Gábor