Ugrás a tartalomra
A legtöbben arra törekszünk, hogy fölérendelt vagy minimum mellérendelt viszonyba kerüljünk másokhoz képest. Ha azonban találkozunk egy bizonyos szempontból fölöttünk álló, például sikeresebb emberrel, akkor nem feltétlenül tudatosan, de olyan eszközökhöz nyúlunk, amelyekkel az ő érdemeit kicsinyítve lehúzhatjuk a saját szintünkre az illetőt. Márpedig az irigység, a gúny és a kibeszélés erre a célra tökéletesen alkalmas eszközök - az illúzió szintjén legalábbis.
Kapcsolódó idézetek
-
Amíg mások életével vagyunk elfoglalva, nem lesz időnk azokon a dolgokon javítani, amelyekkel nem vagyunk megelégedve saját magunkkal kapcsolatban. Ahelyett, hogy másokra irigykednénk, inkább gondolkozzunk el azon, hogyan szerezhetnénk meg mi magunk az áhított dolgokat. Egy kicsivel kevesebb önsajnálat, egy kicsivel több erőfeszítés, és máris nem lesz kire irigykednünk.
-
Az emberek kibeszélik egymást, így felsőbbrendûnek tûnünk, mintha irányítanánk. És olyankor egyesekből a dolgok ismerete törődést vált ki.
-
Ironikus (és talán természetes is), hogy a kutatási eredmények szerint olyan területen bírálunk másokat, ahol magunk is ki vagyunk téve a megszégyenülésnek, és főleg olyanokon köszörüljük a nyelvünket, akiknek a mienknél is rosszabbul megy a sora. (...) Azért vagyunk egymással kegyetlenek, mert egymást használjuk ugródeszkának, hogy meneküljünk saját vélt szégyenletes hibáinktól.
Brené Brown
-
Leginkább akkor irigylünk valakit a sikereiért, amikor alig tudunk valamit arról, hogyan jutott el odáig. Ha a média kicsit jóindulatúbb lenne, nem mitikus tényekként tárná elénk mások eredményeit, nem sajnálná az időt és az energiát, hogy alaposan kivesézze, pontosan milyen áldozatokat kellett meghozni az eredményekért. A sikert sikerre halmozók történeteit olyan esettanulmányokként mutatná be, amelyeket megérthetünk és a gyakorlatban követhetünk.
Alain De Botton
-
Mindig lehet találni valakiben olyasmit, amivel felülmúlhat minket. Az ilyen tulajdonságok keresése másokban hozzásegít minket ahhoz, hogy legyûrjük önteltségünket, arroganciánkat.
Tendzin Gjaco
-
Óriási hiba, ha hagyjuk magunkat megbénítani, megfutamítani mások irigységétől, rosszindulatától és pletykájától! Ilyenkor érdemes magunkban tudatosítani: azért alakult ki ez a helyzet, mert van valamink, amit a másik is szeretne, és fáj neki, hogy ő nem rendelkezik vele. Azért haragszik ránk, mert ezt mi juttattuk az eszébe, mi szembesítettük ezzel.
-
Az emberek nagy része képtelen feldolgozni, vagy elviselni, ha valaki jobb náluk. Nézd, én nap mint nap szembesülök ezzel a problémával. Az irigyeim száma az egekben, de tudod mit? Csak sajnálni tudom őket. Lehet utánam csinálni, vagy ha nem tudja, fogja be. Uszítani és támadni mindenki tud. Teljesíteni nem.
Leiner Laura
-
Ha valaki jobb érzéssel szeretne gondolni önmagára, olyan emberre irigykedjen, akinek az eredményei számára is elérhetőek.
-
Utólag szoktam irigyelni azokat az embereket, akiknek a sikere, előrejutása, önérvényesítése nagy erőfeszítésbe került, mert az erőfeszítés sokkal alaposabbá, felkészültebbé tesz. Aki pedig könnyen veszi az akadályokat, az hajlamos a felszínességre, felületességre és valamiféle könnyelmûségre.
Reményi József Tamás
-
Nagyon tekintélyes személyek megrovásukat kitüntetésnek szánják. E megrovás volna hivatva felhívni a figyelmünket, hogy alkalomadtán foglalkoznak velünk. Teljesen félreértjük őket, ha megrovásukat szó szerint vesszük és védekezünk ellene; így csak felbosszantjuk és magunkra haragítjuk őket.
Friedrich Nietzsche