Ugrás a tartalomra
A lélek, azaz az embernek azon kiváló tehetsége, mely szerint érez és gondol, fogalmakat, itéleteket és képzelmeket alkot, nem valami a testtől különválható, függetlenül is létezhető felsőbb erő; de a körültünk élő természet legnemesebb productuma, tudajdonképen functiója az agyvelőnek, mely előállító szervévél együtt erősödik, együtt hanyatlik és együtt enyészik el.
Kapcsolódó idézetek
-
A lélek nem önálló, a testtől függetlenül is létezhető felsőbb erő: de legnemesebb produktuma a természet háztartásában oly fontos szerepet játszó anyagnak, tulajdonkép functiója a magas szervezetû agyvelőnek.
Mentovich Ferenc
-
A lélek olyan, mint egy benned élő szentimentális élőlény, aki érez, és magára vállalja azokat a sértettségeket és haragokat, melyeket a külső világ okoz. Õ az, aki ha nem vagy magadnál, ha fizikailag nem vagy jelen, jelet ad, hogy élsz. Kicsi, jelentéktelen élőlény, mégis neki van a második legfontosabb feladata az agy után. Õ a "legfiatalabb jótevő", aki minden nap gondoskodik róla, hogy bírni tudd a hétköznapi élet kihívásait.
Kováts Laura Rozália
-
Mi a lélek? Az agy és az idegrendszer mûködése. Ez lassankint fejlődik, még a születés előtt az illető szervek fejlődésével kapcsolatban s a halál pillanatában teljesen megszûnik. Véges - halandó.
Bartók Béla
-
A lélek a test számára gondolkozik. Így emberi: amit a gondolat termett, az embertest élje meg lelkesen. Így terem az egyensúly a közös munkában, és a közös lebágyadásban, test és lélek jóllakva ha hever, ha együtt, egymásnak és egymásért élnek: Ember.
-
S a lélek! - ami gondol, és akar,
Ohajt, és képzel, búsong, és örûl;
Ez a világok alkotója bennem,
S rontója annak, amit alkotott;
A lélek! ami emberré teszen,
Azt mondom annak, s még nem ösmerem.
Vörösmarty Mihály
-
A szellem nem tudás, nem intelligencia, nem mûveltség, nem okosság, a szellem a világelemek közül az egyetlen, amely számára nincs lehetetlen, amely bármit akar, meg tudja tenni. Szellem nélkül élni reménytelen lenne, mert a szellem a világelemek közül a teremtő.
Hamvas Béla
-
A lélek egy olyan hely a bensődben, ahol pontosan tudod, mi a jó és mi a rossz. Noha mindenkinek a bensőjében van egy ilyen hely, nem mindenki utazik el oda. Hogy megtaláljuk, arra van szükségünk, hogy a körülöttünk levő emberek kedvesen és őszintén biztassanak minket.
Steve Biddulph
-
Az élet: mozgás. Mozog maga a Teremtő is szüntelenül. Az embernek is mozognia, alkotnia, küzdenie kell. Minden formában, csakhogy más-más helyen, más-más ütközők között. De egyre világosabb az értelmünk, jobb a szívünk, nemesebb a kezünk.
Gárdonyi Géza
-
A lélek csupán a test énje, hanem a szellem jóval több; csak a szellem köthet össze minket a többiekkel és az egész Mindenséggel. És a szellem mintha védettebb, sebezhetetlenebb lenne, mint a lélek, mely oly könnyen szenved.
-
Nekem úgy tûnik, hogy az egész természet annak a szellemnek a mûve, melynek a saját létünket is köszönhetjük. Ha valóban a szemünk előtt tartjuk a gondolatot, hogy ugyanarról az értelemről van szó, ugyanarról a teremtő erőről, mely a külső természetben és a saját gondolkodásunkban, érzéseinkben is megnyilvánul, akkor úgy éljük meg a természethez való kapcsolatunkat, mint létezésünk nagy harmóniájának részét, nem pedig úgy, mintha egy igen erős hatalom szellemiségének anyagi következménye lennénk.
Hans Christian Oersted