Ugrás a tartalomra
A test legmélyén lakozik a lélek. Emberi szem sosem látta, mégis mindenki tudja, hogy létezik. Lélek nélkül soha egyetlen ember sem született a világra. Mert amint megszületünk, a lélek testünkbe költözik, és nem hagy el sosem minket, amíg csak élünk. Ott van bennünk, mint a levegő, amit beszívunk, születésünk percétől halálunk pillanatáig.
Kapcsolódó idézetek
-
A lélek nem a nyomorult test valamelyik részében lakik, hanem az ember minden porcikájában jelen van. Parányméretben úgy, mint Isten a Földön és a Világmindenségben. Nincs a testnek olyan íze, amely kivonhatná magát a lélek uralkodó jelenléte alól, ahogyan nincs a világon olyan zug, barlang, bánya, ahová a bûnös ember akár csak egy percre Isten elől elbújhatna.
Bor Ambrus
-
A lélek levegője a szeretet. Nem látjuk, mégis érezzük. Lelkünk magába szívja, és él. És ahogy testünk levegőjét más élőlényeknek köszönhetjük, úgy lelkünk levegőjét is. Annak köszönhetjük, aki szeret.
Csitáry-Hock Tamás
-
A testünk, melyben létezünk, a földből származik, ahogy minden olyan dolog is, amit megeszünk, megiszunk vagy belélegzünk, és végül mindezek a földbe is térnek vissza. Azt pedig, hogy mit tesznek az istenek a bennünk lakozó szikrával, senki nem tudhatja.
Tad Williams
-
Van egy belső története az embernek: amíg élünk és bennünk zeng a lélek, addig azzal jövünk-megyünk. A születésünkkor megkapjuk elvitelre ezt a dolgot, és aztán egészen addig hurcoljuk, amíg ki nem fektet minket az élet.
Szabó Balázs
-
A lélek nem ismer sem születést, sem halált; ha már létezett, többé meg nem szûnhet; nem-született, örökkévaló, mindig létező, halhatatlan és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő meg nem ölhető.
Bhagavad-gíta
-
Amikor meghalunk, a lelkünk egyik testből a másikba költözik. Ezért a halál voltaképpen nem is létezik. Nincs menny, amire várjunk, és nincs pokol, amitől rettegjünk.
Elif Safak
-
A lélek egy olyan hely a bensődben, ahol pontosan tudod, mi a jó és mi a rossz. Noha mindenkinek a bensőjében van egy ilyen hely, nem mindenki utazik el oda. Hogy megtaláljuk, arra van szükségünk, hogy a körülöttünk levő emberek kedvesen és őszintén biztassanak minket.
Steve Biddulph
-
A halál nem létezik. Hogyan is létezne halál, amikor minden az Istenség része? A lélek sohasem hal meg, a test pedig igazából sohasem élő.
Jack London
-
Mindnyájunkban három lélek lakozik, és elválnak testünktől, amikor meghalunk. Az egyik a földre tér vissza, a másik a levegőbe, az utolsó lélek pedig alászáll az élet kerekébe.
Judy I. Lin
-
A Lélek és a lélegzet elválaszthatatlanul egy.
Az ember azt hiszi, a tüdeje lélegzik.
Mozog a tüdeje, ki-be pumpálja a levegőt, s ettől lélegzik.
Tévedés.
Az emberben a Lélek lélegzik, s ettől mozog a tüdeje. Abban a pillanatban, amikor a Lélek elhagyja a testet, a tüdő sem mozog többé.
Müller Péter