Ugrás a tartalomra
A lélek vagy a test minden szenvedésében, lelki sötétségben és elhagyatottságban hallgatni fogok, akár egy galamb, panasz nélkül.
Kapcsolódó idézetek
-
A test gyáva, meglapul, mint a lázadó fenevad, ha korbácsot mutatnak neki. A lélek minden.
Márai Sándor
-
Mint telefon az elhagyott lakásban,
mely éjidőn reménytelen csörömpöl,
úgy jajveszékel itt hiába lelkem,
oly messze az élettől és örömtől.
Kosztolányi Dezső
-
Elmúlik minden, és megmarad minden. Nem tudnak majd a házról, hol laktam. Nem tudnak majd a testről, amelyben éltem, és nem tudnak majd a lélekről sem, amely igazgatott engem. (...) Elfelejtenek, pedig szavak kérészeit kiabáltam és sírtam hozzájuk. (...) Elfelejtenek, és én velük maradok, mint egy titkos seb. Nem tudtak mit kezdeni velem, és én sem tudtam másképpen akarni az életet. Csak hiányozni fogok, és ez a hiány lesz az én mindenségem.
Darvasi László
-
A lelkem távol van tőlem, szomorúan nézi az előttem tátongó ürességet (...) és nincs senki, akinek elmondhatnám a magam szenvedéseit.
-
Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,
maradék szemérmem némasága ez,
úgyse hallanád meg, hangot ha adok,
sûrü panaszommal jobb, ha hallgatok.
Pilinszky János
-
A beteg testben többnyire beteg vagy megbántott lélek lakozik.
-
Az ember belemerül a teljes álomba. Mit csinál ezalatt a lélek? Magamagában él, mint a kormányos szélcsendben, mint a tükör éjjel, mint az a hárfa, amelyet senki sem érint; új izgatásra vár.
Jean Anthelme Brillat-Savarin
-
Az ember sok mindent képes nélkülözni: az ennivalót, a vizet; de fény nélkül csak lekushad, és várja a halált, mintha a sötétség kiszívná minden életerejét.
Simun Vrocsek
-
Állom a gyötrelmek teljességét: kikötőtlen
tenger, vándorlás nem veszi életem el.
Túlnő lelkem a rosszon, testem tőle erőt kap
és a kibírhatatlant is tán elviselem.
Publius Naso Ovidius
-
A lélek az, ami a mozdulatlan, süket és vak testben látja a világot, hallja a világot, a múltban és jövőben messzire szárnyal, és Istent keresi akkor is, amikor tagadja létezését.
Wass Albert