Ugrás a tartalomra
A levegőben igen gyakoriak a rosszullétek, sőt a halálesetek is. Stresszes elfoglaltság az utazás, ami sok esetben heves érzelmi reakcióval is párosul. Ami az egyik ember számára egy unalmas hétfő reggeli út a brüsszeli hivatal felé, az a másiknak az életében akár hatalmas változás kezdete lehet. Soha nem lehet tudni, milyen gondolatok járnak az üléseikben feszengő utasok fejében. Vajon kényszerûségből búcsúztak el szeretteiktől a repülőtéren? Egy új élet lehetősége hajtja őket más kontinensre, menekülnek, gyászolnak, vagy boldogságukban mennek világgá? Amikor az utazás feszültsége és a repülés negatív fizikai hatásai találkoznak egymással, szívek állnak meg, tüdők adják ki magukból az utolsó leheletet, emberi életek érnek véget.
Kapcsolódó idézetek
-
Furcsán mûködik az emberi agy, az egyik pillanatban még zokogunk, mert úgy érezzük, kitépték a szívünket, elnyelnek az emlékek és belehalunk a keserûségbe. A másik pillanatban viszont kilépünk a De Gaulle reptér ajtaján, megérezzük az illatot, megpillantjuk a sorakozó taxikat, a fülünket pedig minden irányból francia szavak ütik meg, és hirtelen úgy érezzük, hogy hazaértünk.
Leiner Laura
-
Az utazás az embert érleli, sok oldaluvá köszörüli, hidjétek, az felséges, ha az ember egy időre minden baját otthon hagyja s külföldön kiszellőzteti magát, elméje kiderül és szíve fogékonyabbá lesz minden örömre.
Majer István
-
Repülni kimondhatatlan érzés. A levegőben az ember megtalálja önmagát, amikor is átlépve saját korlátain, egy másik világba kerül. Tudata egész lényének mélyére hatol, s a test az istenek birodalmába jut, hol saját sorsát irányítja a mûszerekkel s a gondolataival, és ahol a halál állandó kísérő társ.
-
Ez az, ahogy egy modern élet utolsó szakasza gyakran festeni szokott - sûrûsödő krízisek, amelyek elől az orvostudomány csupán rövid és átmeneti menekülést biztosít. (...) Nincs egyértelmûen megjósolható menete. A krízisek közt eltelt idő hossza is változhat. Egy bizonyos pontot elhagyva azonban világossá válik az úti cél.
Atul Gawande
-
Minden kapcsolat, történés valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit "hoz ki" belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derût, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszûkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyûlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset - azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember.
Popper Péter
-
Egy utazás során a felek akár heteket is eltöltenek kényszerû összezártságban - nincs hova menekülni egymás társasága elől. Egy rosszul mûködő család kimondatlan titkai, lappangó feszültségei ilyenkor kerülnek a legközelebb a robbanáshoz.
Kordos Szabolcs
-
A nyaralás jó eséllyel a felszínre hozza az összes lehetséges családi viszályt és feszültséget: ami a mindennapok taposómalmában nem került elő, az a hosszú és tétlen összezártság alatt biztosan kipattan. Hasonlóan mûködik a repülés lélektana is: az utazás feszültsége, a készülődés előhozza az emberek legrosszabb énjét.
Kordos Szabolcs
-
Az idő jár, s az élet e hetekben megtelik tömény tartalommal. Más az emberek pillantása. Neszelnek valamit, az égre néznek csillogó szemekkel, aztán a földre, elborult pillantással. (...) Mi ez az érzés, ez a tömény, ez a sûrû, ez a fájdalmas és félelmes keresgélés és csodálkozás? Mi van a levegőben, az emberek szemében, a nők mosolyában? A búcsú.
Márai Sándor
-
Az utazás soha nem végződik jól. Bárki, aki gondolkodik azon, hogy befizet az útra, ezzel számoljon. Az, hogy mégis elégedettek leszünk-e az utazás végével, csak attól függ, mennyire vagyunk elégedettek az életünkkel. Minél jobban élvezzük azt, amink van, annál kevésbé fog tetszeni, amit az út végén tapasztalunk.
Veres Attila
-
Az életünk olyan, mint egy utazás, sík területen sokáig túlságosan is egyenletes, könnyû és unalmas, a meredek emelkedőkön nagyon nehéz és kínos, de aztán a hegytetőn nagyszerû látvány tárul elénk, elragadtatást érzünk, a szemünk boldog könnyel telik meg, énekelni akarunk és azt szeretnénk, ha szárnyaink lennének! Majd pedig, mivel az ember nem maradhat ott, hanem folytatnia kell útját, ereszkedni kezdünk lefelé a túlsó oldalon, s annyira elfoglal bennünket az, hogy megvessük a lábunkat, hogy el is felejtjük, milyen élményben volt részünk odafenn a csúcson.