Ugrás a tartalomra
Minden kapcsolat, történés valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit "hoz ki" belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derût, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszûkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyûlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset - azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember.
Kapcsolódó idézetek
-
Azért kell jól karbantartani magunkat, azért kell nagyon jó formában lenni, hogy végigélhessünk mindent, amit akarunk az élettől, és akkor menjünk el, amikor már nyugodtan el is tudunk szakadni, amikor már legyinthetünk, hogy jó, tényleg kész, befejeztem, nincs már ide kötődésem. És akkor könnyû lesz elmenni.
Lángh Júlia
-
Úgy gondolom, minden okkal történik. Az emberek változnak, ezért képes vagy megtanulni elengedni, a dolgok rossz irányba haladhatnak, ezért értékelni tudod, amikor jó felé mennek, elhiszed a hazugságokat, de egy idő után megtanulsz csak magadban bízni. És néha a jó dolgok szétesnek, hogy jobb dolgok születhessenek.
Marilyn Monroe
-
Újra és újra eltávolodom tőle, ő is éntőlem. Eltávolodunk egymástól, hogy aztán újra megtehessük ugyanazokat a lépéseket egymás felé. Soha nem állunk meg egy helyben - mindig úton vagyunk egymás felé, vagy egymástól egyre távolabb.
Riikka Pulkkinen
-
Az életben sokszor válaszút elé érkezünk, döntünk, merre tovább. Ez valakit bölcsebbé tesz, és valakit nem. Egyes kapcsolatok tartósak lesznek, mások felbomlanak. Ami valaha volt, nem maradhat meg változatlanul, bármennyire is szeretnénk.
-
Igazából lehet, hogy még szereted, bár már nem úgy, de érzel valamit. Valamit, amit nem tudsz elvágni, hiába gondoltad, hogy majd jó lesz. Hogy menni fog. Nem. Ami lezáratlan, az az is marad. Senki sem fogja helyetted lezárni, megoldani, elbúcsúzni. Az élet túl rövid. Zárj le mindent, és semmit se vigyél magaddal tovább feleslegesen. Csak lehúz, és egyébként is: visszatér, leginkább akkor, amikor nem is várnád. Azt meg nem te választod meg, hogy épp jó időben teszi-e.
Oravecz Nóra
-
Valamit otthagyunk magunkból, ha elhagyunk egy helyet, ott maradunk, noha elutazunk. És vannak olyan dolgok is bennünk, amelyeket csak azáltal lelhetünk meg újra, ha visszatérünk ezekre a helyekre.
-
Azt mondják, egyszer minden út véget ér. De néha úgy érezzük, mintha ez nem a vég, hanem a kezdet volna. Még ha úgy is érzed, hogy hosszú utat jártál be, hirtelen azon kaphatod magad, hogy kezdhetsz mindent elölről, hiszen minden út tele van kanyarokkal és fordulatokkal. És egy rossz lépés is katasztrófához vezethet. De történjék bármi, tartanod kell az irányt, s ki kell kövezned a saját utadat.
-
Van, aki megy, sok-sok év alatt
Kötődik egy barátság, míg ezer szétszakad.
Minden ember útja máshová vezet,
Egyszer biztos el kell válnunk, de bármi történt, el ne feledd:
Száz év múlva is csak veled, mindig csak veletek.
Fluor
-
Mindig van egy pont, ahol az út kettéválik. Abban a hitben válunk szét, hogy az útjaink egyszer újra összefutnak. Ahogy távolodunk az úton, a másik egyre kisebbnek tûnik. De nem baj, egymásnak vagyunk teremtve.
-
Egyszerre minden megváltozik. Magunk mögött hagyjuk a múltat és sebesen száguldunk az ismeretlen felé. A jövő felé. Távoli helyekre utazunk, hogy megpróbáljuk megtalálni az utunkat. Vagy megpróbáljuk elveszíteni önmagunkat és otthon keresünk élvezetet. A bajok akkor kezdődnek, ha nem vagyunk hajlandók változtatni és ragaszkodunk a régi szokásainkhoz. De ha túlságosan ragaszkodunk a múlthoz, a jövő talán sosem jön el.