Kordos Szabolcs

Merhetünk vadat álmodni. Bármikor megvan rá az esély, hogy kilépjünk korábbi életünkből, és kiteljesedhetünk egy egészen más, új mûfajban.

Kaját mindenhol lehet kapni, de jókedvet nem, pedig az a legértékesebb, nem lehet nélküle élni!

Egy jó főszakács egyszerre remek építési brigádvezető, álmodozó mûvész, fifikás beszerző, monotóniát jól bíró mesterember és főnixmadárként megújuló alkotó. Ezzel szemben egy pincér profi fejszámoló és az emberi kapcsolatok laza kuszálója.

Naponta egy őrült vendég a világ legtermészetesebb dolga. Ellenben ha naponta tíz hülyével van dolgod, akkor te szúrtál el valamit.

Étteremben főzni korántsem olyan szórakoztató, mint otthon kísérletezni egy fogással, és várni a vendégek visszajelzését. Ha az ember odahaza kotyvaszt, azonnal részesül a bókokból és a kritikákból, látja az üres tányérokat, örömmel tölti el minden mohó mozdulat, amivel a vendégei újra a merőkanálhoz nyúlnak, ahogyan csámcsogásuk betölti a teret. Nos, egy étterem konyháján ebből semmit sem lehet észlelni.

Ez az intelligencia legjobb fokmérője: akinek van humora, buta már nem lehet.

A politikát is emberek mûvelik, olyanok, mint mi, csak ügyesebben lopnak. Amit a tévében látunk tőlük, az pusztán a show része, amúgy vígan elbeszélgetnek egymással, talán még a másik vállát is meglapogatják időnként.

Ha az ember nem hibázik, ne kérjen elnézést, azzal csak magára szabadítja a bajt.

A feltûnésre nem a "tapasztalt hírességek" vágynak, hanem a hirtelen feltûnt percemberek, akik az ismeretlenségből jönnek, és általában oda is térnek vissza. Legbelül valószínûleg ők is tudják, csak rövid idejük van arra, hogy kiélvezzék a népszerûséggel járó előnyöket, ezért amikor lehetőségük adódik, a lehető legnagyobb közönség előtt produkálják magukat.

Bár az amerikaiak hirdetik, hogy ők a legindividualistább nép e földtekén, szerintem mi is jó eséllyel pályázhatunk a címre. Elvárjuk, hogy a körülmények alkalmazkodjanak az elvárásainkhoz, mi semmihez és senkihez nem vagyunk képesek alkalmazkodni.

Egy értelmes ember képes arra, hogy átálljon a fogadó ország tempójára. Ha folyamatosan lázadunk, és a megváltoztathatatlant akarjuk megváltoztatni, a saját utazásunkat tesszük tönkre. Ennek semmi értelme: inkább élvezzük azt, ha egy másik kultúrába csöppentünk, és engedjük, hogy az elringasson lassú, vagy éppen felgyorsult életével, különös illataival, zajaival.

Tizenkét nap után jön el a holtpont. Az emberek ennyi ideig képesek az alkalmazkodásra, ezt követően követelik a szabadságukat, és minden apró konfliktus hatalmassá dagad. Elkezdődik a hibák keresése, egymás furkálása.

Az utazás lényege a környezetváltozás, ám vannak, akik nem tudják átlépni saját küszöbüket.

Egy bizonyos intelligenciaszint alatt nem éri meg emberekkel foglalkozni, mert egyszerûen képtelenek összetetten látni a világot. Amit az ösztönük sugall, arra mennek, nem látnak se jobbra, se balra, csak előre.

Azokon a vidékeken, ahol az állatok ritkán találkoznak emberrel, roppant kíváncsivá válnak, előszeretettel szaglásszák, nézegetik a sátrakat. Ahogy mi bámuljuk őket napközben, úgy figyelnek ők bennünket éjszaka.

A legnehezebb utas mindig az, aki nehezen kaparja össze az utazásra valót, talán évekig is spórol arra az egy hétre, aminek épp ezért tökéletesnek kell lennie. Elég egy vártnál gyengébb panoráma, és jön a hiszti; egy kis változás a programban, és itt a világvége. A gazdag utas, aki eljut Afrikáig is, valószínûleg gyakorlott világvándor. Tudja, hogy a harmadik világban nem számíthat svájci pontosságra. Látott már ezt-azt, és nem görcsöl. Inkább felülemelkedik a kényelmetlenségeken.

Egy szürke irodaházban sem annyira nyomasztó és ordító a magány, mint amilyen egyeseknek egy vidám nyaralóhelyen lehet.

Egy utazás során a felek akár heteket is eltöltenek kényszerû összezártságban - nincs hova menekülni egymás társasága elől. Egy rosszul mûködő család kimondatlan titkai, lappangó feszültségei ilyenkor kerülnek a legközelebb a robbanáshoz.

Aki részese az emberek életének, az olykor az elmúlásukkal is találkozik.

Legyél topmodell alkatú vagy szürke veréb. Az idegenvezetők olyanok, mint a légikisasszonyok. Mindenki izgalmasnak találja őket. A férfiak azt látják beléd, amit éppen akarnak: könnyen megkapható nyári kalandot, a megközelíthetetlen dívát - attól függ, mire vágynak.