Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A mai negyvenévesek egyre többször emlegetik magukról, hogy ők az elveszett nemzedék. Ez bizony keservesen igaz. Közülük a legtehetségesebbek külföldre mentek. Az itthon maradottak, a hetvenes években, amikor fiatalok voltak, még nem rúghattak labdába, most pedig már nem, hiszen a mai húsz- és harmincévesek ott vannak a sarkukban. Mire pedig az átalakulás valami eredményt hoz, már nyugdíjasok lesznek. Elszállt az életük.

😞 Kudarc 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az öregedés... minden nő örök félelme. Észre sem vesszük, de már régen meghaltunk, mire fizikailag haldokolni kezdünk. Mert harmincöt fölött a nő meghal. Már senki sem kíváncsi rá, alig veszik észre. Láthatatlanná válnak, mint a gyerekek... csak ami gyermekkorban kiváltság, azt felnőtt nőként megélni maga a pokol. S a legrosszabbul azok a nők járnak, akik akkor próbálnak igazán élni, amikor az élet már régen nem körülöttük forog. Amikor már régen kívül kerültek a világ közepéből, s hiába nézelődnek a kör közepe felé, ott már nincs helyük. Kiöregedtek. Persze ebben is a férfiak jártak jól. Egy negyvenes-ötvenes pasi ereje teljében van, a legszebb férfikorban. (...) Az érett férfiaké a világ. Ellenben egy negyvenes-ötvenes nő számára már nem osztanak nyerő lapot a legizgalmasabb szerencsejátékban, amit úgy hívnak: élet.
  2. A negyvenesektől elvárja a társadalom, hogy már ne "keresgéljenek", hanem bizonyos "feladatok" megoldását maguk mögött tudják egzisztenciájukat és párkapcsolati/családi ambícióikat illetően. Az élet nem mindig bizonyul kooperatívnak, és az emberek sokszor ilyenkor esnek kétségbe, hogy nem ezt, nem így akarták, miközben úgy érzik, lehetetlen az egészet újrakezdeni, és a testük pedig lassacskán elkezd máshogyan mûködni, mint addig megszokták. Van, aki ilyenkor ijedtében 180 fokos fordulatot tesz, mások pedig rezignált sóhajok között mennek tovább, ha tudják is, hogy tévúton járnak. Szécsi Noémi
  3. A felcseperedő generációkon belül fokozatosan szétvált a sikerkeresők és kudarckerülők csoportja. Az előzőekre a kényelmes körülmények ellenére a kitartás, a kemény munka, a reális önértékelés és a kihívást jelentő célok elfogadása a jellemző. A kudarckerülők viszont visszariadva a kihívásoktól, az álmok világba menekülnek. Hol túl könnyû célokat, hol meg jól hangzó, de eleve elérhetetlen célokat tûznek maguk elé, ám egyik sem készteti őket nagyobb teljesítményre. Kudarcról, kudarcra bukdácsolnak, s bár mindig a kielégülést keresik, a valóságban elvesztegetik életüket. Marosán György
  4. Teljesen mindegy, hogy hány évesek vagyunk, ha merünk belevágni új dolgokba, akkor a nyolcvanéves is érezheti magát húszévesnek. De a húszéves - vagy harminc -, aki nem mer új dolgokba belefogni, úgy fogja magát érezni, mint a százötven éves. Tehát azért vannak az öreg fiatalok, és vannak a fiatal és középkorú haldoklók, akik látszólag élnek, de valójában nem élnek. Csernus Imre
  5. Régen az ember 60 évesen már öreg volt és a halálra készülődött. Mára az életkilátások nagyon megváltoztak. Manapság már nyugodtan elgondolkodhatunk azon, megmásszuk-e a Matterhornt - vagy elérünk valamilyen más célt, amit éppenséggel kitûztünk magunk elé. Az idősek túráznak, bicikliznek, úsznak, teniszeznek vagy golfoznak. Meg táncolnak. Mindent lehet. Csak meg kell találnod az igazit. Még ha nem is kifejezetten tetszik neked a ma oly divatos "best agers" (a legjobb korban lévők vagy szépkorúak) kifejezés, mégiscsak pozitív csengése van. És kifejezi azt, ami a valóság - vagy valósággá válhat. Ha mint célt kitûzöd magad elé.
  6. A mai szülők 20 év alatt akarják felkészíteni a gyerekeiket az életre ahelyett, hogy megtanítanák őket arra, hogyan tudnak egy életen át alkalmazkodni a változó körülményekhez. És azon sem igen gondolkodnak, mit tesznek akkor, ha a gyerekeik már felnőtt emberek lesznek. Végképp elmúltak azok az idők, amikor csak azért élt és dolgozott az ember, hogy felnevelje a gyerekeit, majd a szó szoros és átvitt értelmében nyugalomba vonult. Napjainkban azok a szülők, akiknek a gyermekei már elhagyták a szülői házat, egyfolytában azon törik a fejüket, mivel töltsék ki a hosszúra nyúlt életet. Rudi Westendorp
  7. Negyvenéves korban már nagyon látszik két férfin a különbség azok között, akik nem sportolnak vagy akik mozognak. Óriási különbség van a kinézetükben, a kisugárzásukban, a fizikumukban és ami a leglényegesebb, az egészségükben is. Ötven- hatvanévesen pedig még nagyobb ez a különbség.
  8. Mind hagyták magukat elsodorni, alig álltak ellen az élet önkényének. Egyesek tanárnak készültek, mások közgazdásznak vagy jogásznak, a többiek régészetet, kórházi menedzsmentet, nyelvészetet vagy még különösebb dolgokat tanultak. Kész őrület: tinédzserként ezeknek az embereknek álmaik és terveik voltak, évekig meséltek arról, hogy mit akarnak később csinálni. És amikor betöltötték a tizenkilencet vagy a húszat, hirtelen valami egészen mást csináltak, és csak a biztos jövő érdekelte őket. Mintha az ezt megelőző évek nem is lettek volna, mintha sosem álmodtak volna. Benedict Wells
  9. Senki sem mentesül a negyven év elérésének sokkjától. Minden születésnap és kiváltképpen egy-egy új évtized elkövetkeztét jelentő (hiszen különösen nagy a kerek számok tekintélye) egy-egy újabb vereség jelzése. S majdnem olyan kínos az előrelátás, az előérzet, mint a bekövetkezett valóság. (...) Nem könnyû harminckilenc évesnek lenni: egy egész éven át szomorúan töprenghetünk azon, hogy íme, eljutottunk a középkor küszöbére. A korhatárok önkényesen megszabottak, ami azonban nem csökkenti hatásukat. Susan Sontag
  10. Húszévesen a világ közepén táncolunk. Harmincévesen a körben bolyongunk. Ötvenévesen a kör szélén lépkedünk, nem nézünk se befelé, se kifelé. Később már mindegy, mert láthatatlanok vagyunk, ami a gyerekek és az öregek kiváltsága. Christian Bobin
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat