Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A mesterséges intelligencia éveken keresztül az üres ígéretek és a túlzott felhajtás átkát hordozta. Ez nem igaz többé. Az Ml-rendszerek végül bejutottak a lakásunkba, az életünkbe, és itt is fognak maradni.

🔮 Jövőkép 👩‍👧 Egyedülálló szülő
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A mesterséges intelligencia valójában annyira áthat mindent, hogy gyakran nem is tartjuk ezeket az automatizált rendszereket Ml-nek. Egy szakmai vicc szerint, ha egy gép meg tud csinálni valamit, amit korábban csak ember tudott, akkor azt a feladatot már nem is tekintjük az intelligencia jelének.
  2. Ahelyett, hogy átvenné a szerepeinket, a mesterséges intelligencia lehetővé teheti, hogy megszabaduljunk a gépies szellemi feladatoktól, nagyjából úgy, ahogy ma emlékeket és feljegyzéseket "szervezünk ki" az okostelefonunkhoz. Inkább egy "Ml + ember" jövőre kell törekednünk, ahol a dolgozók és a technológia hatékonyabban egészítik ki egymást, mintsem arra készülnünk, hogy az Ml kiváltja az embert.
  3. A mesterséges intelligencia jövője szorosan összefügg az emberiség jövőjével. És miközben ma még homályos, hogy a jövő utópia-e vagy katasztrófa, rajtunk - az akarattal rendelkező félen - áll, hogy az Ml-t a fényesebb kimenetel felé vezessük. Nyílt, intelligens diskurzus mellett az Ml nem fog lecserélni minket. Ehelyett a mi javunkra formálja át az emberiséget.
  4. A mesterséges intelligencia fejlődésével a ma még esetlenül és megmosolyogtatóan mûködő botok és az emberek közti kommunikáció sokkal kevésbé lesz megkülönböztethető. Jó mesterségesintelligencia-algoritmusokkal az álhírgyártás folyamata is automatizálható lesz. Ma még javarészt emberek csapnak be minket, gépek segítségével, holnap ehhez már jó eséllyel emberek sem kellenek majd. Krekó Péter
  5. A mesterséges intelligencia bármiféle fejlődésénél sokkal félelmetesebb az, hogy időről időre olyan természetes intelligenciákat ültetünk a saját fejünkre, amelyek lopnak, csalnak, átvernek. Méghozzá ezt demokratikus választások útján tesszük, saját jószántunkból. Talán ezért érdemes mégiscsak foglalkoznunk azzal, hogy mi történhet, ha a mesterséges intelligenciákról kiderül, hogy valójában ártanak nekünk, rossz szándékúak, ellenünk dolgoznak. (...) Valójában klasszikus politikai filozófiai fogalmakról, a fékekről és ellensúlyokról beszélek; csak így talán jobban érthető, miért kell a hatalmat, a legjobb indulatú, legintelligensebb hatalmat is keményen korlátozni, még akkor is, ha nem mesterséges, hanem természetes intelligenciák gyakorolják. Mérő László
  6. Ha hagyjuk, hogy a mesterséges intelligencia etikai normák és a társadalom bevonása nélkül fejlődjön, akkor félő, hogy a társadalmat egy igazságtalanabb világ felé tereljük. Ha úgy kezeljük az Ml-rendszereket, hogy azok kiváltanak minket, és nem úgy, hogy magasabb szintre emelik a munkánkat és az életünket, akkor egzisztenciális válságba kerülhetünk.
  7. A technológia nem önmagában jó vagy rossz. Az emberek tûzik ki a célt, és egy algoritmusnak önmagában nincs akarata, hacsak valaki kifejezetten nem úgy programozza. Még ha a jövőben az ember ki is szervezi a gépi tanulás programozását a mesterséges intelligencia-rendszerekhez, akkor is mi maradunk azok, akik meghatározzák az Ml végcélját: hogy szolgálja, gyarapítsa az emberiséget. Egy Ml, amit arra programoztak, hogy vacsorát főzzön, talán képes lesz különböző konyhák sokféle fogását elkészíteni. De nem fog hirtelen úgy "dönteni", hogy megöli a tulajdonosát, vagy felgyújtja a házat. Az algoritmusok a tanításukra használt adatokból tanulnak, és hacsak valami betegesen gonosz emberi programozó úgy nem dönt, hogy a gyilkosságot és a gyújtogatást választja, akkor ezek soha nem lesznek az Ml repertoárjának részei.
  8. A mesterséges intelligencia az első olyan eszköz, ami akár helyettesíthet is minket a döntéshozatalban. És a veszély itt jelentős, mert valószínû, hogy hibázni fogunk. És ez akár olyan szintû hiba is lehet, hogy nem biztos, hogy lesz időnk tanulni belőle. Yuval Noah Harari
  9. Az, hogy rászokunk a mesterséges intelligencia túlzott használatára, szinte elkerülhetetlen. A veszély akkor kezdődik, amikor elkezdjük túl komolyan venni őket, és hagyjuk, hogy helyettünk döntsenek olyan dolgokban, amikben nem kellene átadnunk nekik az irányítást. Daniel Dennett
  10. Eljöhet az a kor, hogy ha fölmerül egy technikai vagy mûszaki probléma, egy biológiai vagy orvostudományi kérdés, akkor odakuporodunk a mesterséges intelligencia lábához, föltesszük neki a kérdést, és ő megmondja. Nem fogjuk tudni, hogy hogy mondta meg, de az lesz a zavarba ejtő tapasztalatunk, hogy mindig igaza van. Ez egy nagyon érdekes világ lesz.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat