A mi életünk is véget ér majd valamikor. Hogyan lehetne megúszni úgy ezt az egészet, hogy ne nagyon szenvedjünk odáig? Lényeg, hogy nem láthatjuk a saját temetésünket, mert azt rosszabb lenne végignézni, mint az első napot a suliban, vagy amikor iskolafogászaton állunk sorban.

Kapcsolódó idézetek

1. Ne gondolja senki, hogy egy temetést másmilyen megtervezni, mint például gimnáziumi tanévnyitóra készülni. Mindennek van eleje meg vége. Az iskolának a ballagás a vége, az életnek meg az, hogy meghalunk. Szentesi Éva
2. A legnehezebb az elbúcsúzásban, hogy minden egyes nap újra meg kell tenned. Minden nap szembesülünk az igazsággal, miszerint az élet mulandó, az időnk rövid, és hogy tisztelni tudjuk a halottakat, jól kell élnünk az életünket.
3. Kényes dolog a gyász. Ha nem törődünk vele, magától elmúlik, hogy aztán a legváratlanabb pillanatban csapjon le ránk. Ha viszont hagyjuk, hogy elhatalmasodjon rajtunk, és az életünk részévé váljon, vérszemet kap, és örökre a nyakunkon marad. Legokosabb, ha úgy kezeljük, mint egy látogatót. Betessékeljük, megvendégeljük, aztán útjára bocsátjuk.
4. Bármelyik nap lehet a legutolsó az életünkben, anélkül, hogy tudnánk erről. S emiatt egyetlen napnak sem szabad úgy nekiindulni, hogy rossz érzéseket hagyjunk szeretteinkben vagy rendezetlen konfliktussal csapjuk be magunk mögött az ajtót.
5. Az élet nehéz. Ha elég sokáig élünk, akkor sajnos lesz olyan családtagunk, aki meghal, akit mi fogunk eltemetni. Lesznek fizikai fájdalmaink, és rendkívül nehéz, kihívásokkal teli helyzeteken kell átverekednünk magunkat. Ilyenkor lehet, hogy szét fogsz kicsit esni, vagy ki kell szállnod egy egészségtelen helyzetből, vagy akár szakértő segítséghez kell fordulnod. Ez teljesen rendben van.
6. Maga a halál megtapasztalása a legkönnyebb. A nehezén korábban kell túljutni, amikor az ember még reménykedik. Ha azonban szilárdan elhatározzuk, hogy meghalunk, a többi már könnyen megy. Sebastian Fitzek
7. A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltûnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat, az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsamód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy. Nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön, és ha tudjuk, kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, vége, kezdődik elölről, és mindig, minden alkalommal eláll a lélegzeted.
8. Mindegyik temetéssel eggyel könnyebb elfogadni a halált. Minden ember halálában meghal belőlünk is egy darab. Talán ez fáj a legjobban. Ezért mennek ki a temetőbe, hogy átéljék ezt a fájdalmat. Magukat siratják egy idő után a siratás leple alatt. Kollár-Klemencz László
9. Minden felnőtt életében vannak olyan napok, amikor úgy érezzük, itt a vége. Mikor már azt sem tudjuk, miért harcolunk olyan keményen nap mint nap, amikor a valóság és a mindennapok maguk alá temetnek, és azon gondolkodunk, meddig is bírjuk még. A legfantasztikusabb az, hogy több ilyen napot is túlélünk anélkül, hogy összeroppannánk. A legszörnyûbb pedig az, hogy nem tudjuk, pontosan hány ilyen nappal vagyunk képesek megbirkózni. Fredrik Backman
10. Szerintem az emberek nagy része azt hiszi, nincs rosszabb annál, mint ha valaki haldoklik. Pedig van: ha annak a halálát kell végignéznünk, akit nagyon szeretünk, azzal a tudattal, hogy nekünk tovább kell élnünk.