Ugrás a tartalomra
A millenniumi emlékmû előtt fekvő "Csöndes Magyar" erre tanít: legyünk hősök és maradjunk névtelenek a Hazáért és Nemzetért. A cselekvés hősiessége és a cselekvő névtelensége mindenkor zálog arra, hogy amit cselekszünk, azt a Hazáért, a Nemzetünk erkölcsi, szellemi és anyagi dicsőségének, nagyságának és boldogságának szolgálatában cseleksszük.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindennél fontosabb, hogyan cselekszünk. Fontosabb annál, hogy mit mondunk, vagy hogy nézünk ki. Amit teszünk, halhatatlanná varázsolhat bennünket. A cselekedeteink azokra a szobrokra hasonlítanak, amelyeket a hősök halála után állítanak. Éppen, mint a fáraók tiszteletére épített egyiptomi piramisok. Csak kő helyett mások emlékeiből készülnek. Ezért a cselekedetei emelnek szobrot az embernek. Emlékekből kövek helyett.
R. J. Palacio
-
A világ dicsősége múlandó, és nem az alapján kell mérni az életünket, hanem aszerint, hogy milyen döntéseket hozunk a személyes történetünk követéséről, az utópiánkban való hitünkről és az álmainkért való harcról. Mindannyian a saját életünk főhősei vagyunk, és sokszor a névtelen hősök hagyják a legnagyobb nyomot.
Paulo Coelho
-
Könnyebb hősnek lenni egy másodpercig, egy óráig, mint néma heroizmussal viselni a mindennapot. Vállald magadra, hogy viseled a szürke, hétköznapi életet, végzed a munkát, amelyért senki sem dicsér, amelynek hősiességét senki sem veszi észre, amellyel nem kelted fel senki érdeklődését magad iránt, aki elviseli ezt a szürke hétköznapot és mégis ember marad, az igazán hős.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
-
Ki lelke mélyén ember és magyar:
Eszményeinknek képét festi rája,
S legyen bár sorsunk gyász vagy diadal,
A harcot érte hûséggel megállja!
Sajó Sándor
-
Adni a magabiztost, a tévedhetetlent, a győztest és a feddhetetlent, jól ismert viselkedésforma, sokszor és sokaktól látott magatartás. Az ellenkezőjére, az előítéletmentes, őszinte elfogadásra mennyivel kevesebb példánk van! Nem a karitatív jellegû, a szervezett eseményekre és cselekvésformákra gondolok, mint mondjuk a népkonyhák mûködtetése, vagy a karácsonyi szeretetszolgálat, hanem a tragédiákat megelőzni kívánó, spontán emberi gesztusokra.
-
A tettek az emlékmûveink.
-
Emlékezz mindenre, aminek örültél, ami jó volt, emlékezz arra, amit érted tettek, a nehéz órákra, amelyek szerencsésen elmúltak, és azokra, akik segítettek abban, hogy elmúljanak. Emlékezz arra, hogy segíteni kell azokon, akik rászorulnak. Emlékezz arra, hogy önzetlen légy, fáradhatatlan, becsületes, igazmondó és önfeláldozó. Felejtsd el, ha félsz! Felejtsd el, ha gonosz indulataid vannak! Emlékezz arra, hogy mi a jó, és sose felejtsd el, hogy csak jót szabad tenned, ártanod soha.
Szabó Magda
-
Hősnek lenni - az a nyilvánosságnak szól. Egy kicsit olyan, mint amikor az ember beleül a forró fürdőbe, ami addig kellemes, amíg meleg, de tudjuk, hogy hamar ki fog hûlni. De ha önmagunknak bizonyítjuk be, hogy képesek vagyunk valamire, az viszont maradandó elégtétel.
-
Fordíts figyelmet a nagy küzdelmekre és győzelmekre! A mérföldkövek emlékezetesek, de a hozzájuk vezető küzdelem felejthetetlen.
Meik Wiking
-
Azt akartam mondani, hogy Magyarország is csak a minőség igényével élhet és maradhat fenn az új Európában; nincs módunk középszerûnek lenni. (...) De ez az ország semmitől nem fél úgy, mint a minőségtől, s az igazi mûveltségtől, amely valóban hősiesség.
Márai Sándor