Ugrás a tartalomra
A mindennapi, a közönséges, a fel nem tûnő nem ingerli gondolkodásunkat, mert megszoktuk. De semmit annyira meg nem szoktunk, semmit oly magától értetődőnek nem tekintünk, mint gondolkodásunkat, lelki életünket. A fejletlen gondolkodás figyelmét csak a természet nagy, csattanós jeleneti keltik fel; amit minden nap lát, azon nem gondolkodik. Hosszú fejlődésnek kellett megelőznie azt a pillanatot, melyben a testek eséséről, az inga mozgásáról és ilyesfélékről kezdtünk gondolkodni.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberiség gondolkodása úgy alakul, mint emberiség története; az emberiség története pedig nem egyéb, mint a természet megnyilvánulása, a természet erőinek, a természet törvényeinek minden szerves és szervetlen testre érvényes hatása szerint. És a természet nem ismer rohamos átalakulásokat, a természet átalakulása lassú, de folytonos, alig észre vehető egyes perceiben, de hatalmas egyes állomásaiban: mint amilyen a haladása az időnek, az észrevétlenül, de folyton tovahaladó óramutatónak.
-
A világról alkotott gondolatainknak köszönhetően emelkedtünk ki az állatvilágból, ám ennek ára van. Olyan dolgok miatt is tönkretehetjük magunkat a folyamatos aggodalmaskodással, amelyek már megtörténtek, nem történtek meg, és nem is történnek meg soha. Úgy tûnik, hogy a tudatos jelenlét még feljebb emel minket. Lehetnek gondolataink, de nem kell, hogy uralkodjanak felettünk.
-
Az ember ösztönösen él. Hajlamosak vagyunk nem észrevenni azt, ami körülöttünk van. A "VAN"-okat nem becsüljük. (...) Élünk, eszünk, iszunk, dolgozunk, alszunk, szeretkezünk, és észre sem vesszük, hogy mindez milyen csoda. És amikor történik egy tragédia az ember életében, akkor mintha valaki visszarántana, és azt mondaná: Gondolkodj! Gondolkodás közben eszmélsz csak arra, milyen isteni szerencse, hogy van két kezed, két lábad, két szemed. Érzel, hallasz, tudsz tapintani, ízlelni.
Fülöp László
-
Olyan beszûkülten gondolkozunk az életünk eseményeivel kapcsolatban, hogy ha valami váratlan dolog történik, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az alakítja majd a sorsunkat. Én viszont megtanultam, hogy nem az esemény formálja az életünket, hanem az, ahogyan reagálunk rá.
Anthony Charles Graves
-
Az ember soha nem lehet "érintetlen" az összekapcsolt, folyamatosan változó világban. Mindig lesznek olyan események, amelyek kisiklatják az életét, amelyekre nem gondolt, legyen szó a londoni időjárás előre nem látott megváltozásáról, amely miatt nem tudja megtartani a szombat délutánra tervezett kerti sütögetést, vagy mondjuk arról, hogy a londoniak egyik napról a másikra az Európai Unión kívül találják magukat. Ezért fejlődött úgy az agyunk, hogy fogja az eredendően bizonytalant, és bizonyossággá alakítja át azt, ahogyan minden nap minden másodpercében teszi.
Beau Lotto
-
Nem a lebegő szentek, a jelenések, a csodás gyógyulások az érdekesek számunkra mindennapi életünkben, hanem a Természet fantasztikus titkai, és örökké csodálkozom azon, hogy az emberek milliói nem csodálkoznak az élet minden pillanatában! Olyan magától értetődőnek vesznek mindent.
Szentkuthy Miklós
-
Hogy az ember megtanulja a mások elviselését, gyakorolja a türelmét élettelen tárgyakon, melyek mechanikai vagy fizikai szükségszerûségüknél fogva cselekvésünknek makacsul ellenállnak! Erre mindennap nyílik alkalom. Az így nyert türelmet igyekezzünk átvinni az emberekre is! Szokjuk meg a gondolatot, hogy az emberek lélektelen tárgyakhoz hasonlóan, a természetükből folyó szigorú szükségszerûség alatt állanak! Épp oly balgaság tehát tetteiken felháborodni, mint az utunkba gördülő kövön.
Arthur Schopenhauer
-
El kell gondolkodnunk azon, miért ragaszkodunk annyira az elvárásainkhoz? Az elvárt csak szilárdan tart minket. Egy helyben. Mozdulatlanul. A várt csak a kezdet. A váratlan az, ami megváltoztatja az életünket!
-
Nem tudjuk értékelni a dolgokat - nem a hírük, hanem a természetük szerint kell döntenünk róluk. Nincs bennük semmi nagyszerû, hogy értelmünket magukhoz édesgessék, csak éppen megszoktuk, hogy bámuljuk őket. Hiszen nem azért dicsérik mindezt, mert kívánatos, hanem azért kívánják, mert feldicsérték, s miután egyesek tévedéséből mindenki tévedése lett, mindenki tévedéséből így lesz egyesek tévedése.
Lucius Annaeus Seneca
-
Pihentessük meg a szemünket a leghétköznapibb természeti jelenségen, s az is tápot ad a csapongó képzeletnek.
Jane Austen