Ugrás a tartalomra
A morális megítélés és elítélés a szellemileg korlátoltak bosszúkedvence azokon, akik kevésbé azok, ezenkívül egyfajta kárpótlás is azért, hogy a természet mostohán bánt velük, végül pedig alkalom arra, hogy szellemre tegyenek szert és kifinomultakká váljanak: - a gonoszság szellemivé tesz.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy spirituálisan éretlen ember könyörtelen mércével ítél, és tagad mindent, amitől fél, amit nem ér el a tudatossága, vagy morálisan kifogásolhatónak talál. Így válik igazságtalanná.
-
Vannak morálok, melyeknek az a feladatuk, hogy szerzőjüket mások előtt igazolják; más moráloktól megnyugtatását várja, s az önmagával való elégedettség hangulatát; megint másokkal magát akarja keresztre feszíteni és megalázni; vannak, amikkel bosszút állni akar, vannak, amikkel elrejtőzni, mások a felmagasztosulást szolgálják, a távoli magasságokba költözést; az egyik morál a szerzőjének arra való, hogy felejtsen, a másik, hogy önmagáról elfeledtessen valamit.
Friedrich Nietzsche
-
A büntetés és a jutalmazás (...) a szellem leigázásának eszköze, és alkalmasabb a torzulások előidézésére, mint kiküszöbölésére.
Maria Montessori
-
Csak olyanokat lehet szenvedésnek kitenni, akiknek van lelkiismeretük. Csak olyanokat lehet büntetni, akiknek meghiúsítható reményeik vagy eltéphető kötelékeik vannak, akiket érdekel, hogy mások mit gondolnak róluk. Igazából csakis azok büntethetők, akik egy kicsit már jók.
Lionel Shriver
-
Némelyek talán már mit sem nyerhetnek azok szemében, akikkel együtt élnek, s miután kimutatták nekik szívük ürességét, megérdemeltnek érzik a róluk alkotott szigorú ítéletet. De vagy mert leküzdhetetlenül vágyódnak a nélkülözött hízelgésekre, vagy mert olyan jó tulajdonságokkal akarnak kérkedni, amelyek nincsenek meg bennük, remélik, hogy meghódítják idegenek becsülését és szívét, még ha idővel el is kell veszíteniük. Vannak született haszonlesők, akik nem jók barátaikhoz és rokonaikhoz, éppen mert úgy dukálna, hogy jók legyenek; viszont azzal, hogy idegeneknek szívességeket tesznek, a hiúságukat legyezgetik; mennél szûkebb a kör, annál komiszabbak, mennél tágabb, annál szolgálatkészebbek iránta.
Honoré de Balzac
-
Vannak a léleknek titkai; bármilyen messzire tért is el a megtévelyedett bûnös az igaz útról, bármennyire elzüllött, bármilyen megrögzött, érzéketlen, konok gazemberré vált is, bármi mélyen merült is el a bûn fertőjében: ha jó tulajdonságaira tesznek neki szemrehányást, ha azért róják meg, mert saját érdemeit taposta sárba - egyszeribe megrendül, felébred benne a lelkiismeret.
Nyikolaj Vasziljevics Gogol
-
Ellensége mindenkinek akad. Ez természeti törvény. Az ember akaratát az ellenállás, a küzdelem acélozza. Mindazonáltal valahányszor fuj valaki reánk, vessünk számot magunkkal, hogy valamely cselekedetünk-e az oka? Ha rosszat tettünk, engeszteljük meg. Ha nem lehet, tegyünk iránta annyi jót, amennyi tőlünk telik.
Gárdonyi Géza
-
A bosszúval legföljebb azt érjük el, hogy egyenlőek leszünk az ellenségeinkkel, míg a megbocsátással náluk bölcsebbnek és intelligensebbnek bizonyulunk.
Paulo Coelho
-
A lenézett és megvetett költők természete és szokása, hogy a költött vagy nem költött hölgyeken, akiket szívük bálványául választották, szatírákban és gúnyversekben állnak bosszút; de ez a bosszúállás egyébiránt a nemes szívekhez bizonyára nem illik.
Miguel de Cervantes
-
A szenvedő búbánatát elpanaszolni, az örvendező a környezet arcára is vidám mosolyt deríteni vágyakozik; a jólelkû ember mások javítására, a vásott szívû pedig megrontásukra törekszik; a képzett elméjû, értelmes ember a felvilágosodást, a korlátolt eszû, tudatlan ellenben a sötétséget óhajtja terjeszteni a maga körében.
Greguss Gyula