A múlt iránti fájdalom furcsa dolog, az ember nem tehet ellene semmit. Olyan, mint a saját magától kinyíló ablak. A szobában hideg lesz és az ember elkezd remegni. Az ablak azonban minden fuvallatra kissé jobban kinyílik és az ember egyszerre kíváncsi lesz, mi van mögötte.

Kapcsolódó idézetek

1. Régi emlékek rendszerint nem úgy bukkannak elő belőlünk, hogy udvariasan bemutatkoznak. (...) A múlt fájdalma rávetül a jelenre. Apróságok, amelyekre különben ügyet sem vetnénk, hirtelen rettentően tudnak fájni. John Gray
2. Különös dolog a múlt. Egyfolytában az emberrel van, talán nem is telik el óra, hogy eszébe ne jutna valami, ami tíz-húsz éve történt, többnyire még sincs semmi valóságérzete, pusztán megtanult tények halmaza, mint egy csomó adat a történelemkönyvekben. Aztán az ember véletlenül meglát, meghall vagy megszagol valamit, főleg megszagol, amitől elindul visszafelé, és már nem a múlt idéződik fel benne, hanem ő maga van a múltban. George Orwell
3. A múlt fáj-e vagy hiánya? Ahogy kékes lánggal a kettő összeolvad. A jóvátehetetlen múlt s a semmivé porló visszateremtő látomás? A képlékenyen ránk fagyott idő. Beney Zsuzsa
4. A múlttal érintkezve, ha emlékezünk valamire, vagy valakire, a jelen múlttá válik: egy zárt szoba, ahonnan kimenni nem lehet, noha mindig az ajtóban állunk. Dobai Péter
5. A múlt emlékei váratlanul törnek az emberre. Nem lehet felkészülni a támadásaikra, nem tudjuk, hová ragadnak bennünket, csak abban reménykedhetünk, olyan helyre, ahová szívesen megyünk.
6. Ami akkor, rég, és azóta történt, dac és gőg nélkül most csak fájni tud; a fájdalom közel hoz, s a melegség, a régi melegség szívemre fut: most úgy érezlek, ahogy magam érzem, s a valóságot nem, nem, nem hiszem, és eljátszom, folytatom életünket, úgy, ahogy kellett volna, hogy legyen. Szabó Lőrinc
7. A múltba nincs visszatérés, a múlt álomnak tûnik, amely hajlítja és alakítja az embert, és olyan védtelen lesz általa, akár az árván maradt gyermek.
8. Éjszaka (...) a fájdalom, amely egész nap ott rejtőzött, végre teljes erejében kibontakozhat. Ez okozza azt is, amikor hajnali kettőkor nyitott szemmel bámuljuk a plafont, és valamiért pont ekkor bánunk meg minden múltbéli hibát, és ekkor aggódunk már jó előre minden jövőbeni tettünk miatt. A sötétség teszi.
9. A múlt egy tátongó lyuk. Megpróbálhatsz elfutni előle, de minél inkább futsz, annál mélyebbé lesz mögötted, a sarkadban lohol. Az egyetlen esélyed, ha megfordulsz és szembenézel vele. De ez olyan, mint ha a szerelmed sírjába bámulnál vagy egy pisztoly száját csókolnád, amíg a golyó sötét fészkében húzódik, készen, hogy végezzen veled.
10. - Maga szerint nem adomány, hogy az ember csak előrenéz, és nem hátra? (...) - Rémes egészen elfelejteni a múltat... Mert akkor olyan, mintha meg sem történt volna. (...) Emlékek kellenek ahhoz, hogy az ember életben tartsa a múlt dolgait. Kate Morton