Ugrás a tartalomra
A múltat el kell felejtenünk! Azelőtt talán nem szerettem őt annyira, mint most. De ilyen esetekben legnagyobb baj a jó emlékezőtehetség.
Kapcsolódó idézetek
-
A múltat nem lehet elfelejteni. Csak túl lehet lépni rajta. Hátra lehet hagyni. Hogy az lehess, akinek eleve lenned kéne, nem pedig az, akinek a történtek miatt érzed magad.
-
Ahhoz elég erős az emlékezetünk, hogy a megpróbáltatások idején felidézzük életünk kellemes perceit és boldog óráit (ezáltal még nehezebbé téve a dolgunkat, mert van múltbéli viszonyítási alapunk a jelenhez), ahhoz viszont túlságosan gyenge, hogy világosan és részletesen emlékezzünk azokra az eseményekre, kijelentésekre és részletekre, amelyek fontosak a számunkra. Ha pedig mindenképpen emlékezni akarunk, ha agyunkba akarjuk vésni a jelen történéseit, hogy később előszedhessük őket agyunk valamelyik zugából, valami másról kell lemondanunk.
-
A múltat nem lehet megváltoztatni, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Ezt jó, ha az ember észben tartja. Jobb, ha már elsőre jól csinálod, mert több esély nincs.
-
Minél inkább próbálom fönntartani a múltbéli magamat, annál inkább eltûnök a jelenből, és csak vegetálok. Ha elengedem a múltat, és azt mondom, nézzük, mit tehetek most, egyszer csak a múlt kezd visszatérni. Most már elkezdhetek azokból az értékekből élni, amelyek a múltban az enyémek voltak, és látszólag már nem lehetnek azok. A fájdalom mellett a hála érzése is eltölt. Milyen szép volt! Az, ami már nincs többet, és soha többé nem is lesz. Ebben a pillanatban kezdem jól érezni magam. Ha tehát meg akarom menteni a múltamat, akkor itt az ideje, hogy elkezdjek a jelenben a jövő számára élni.
Pál Ferenc
-
Történnek dolgok az ember életében, melyekre jobb volna nem emlékezni. Jobb volna, de emlékezni kell. Emlékezni azért, hogy soha ne történhessen még egyszer, és emlékezni, hogy megtörténhetett.
-
Nem lehet olyan rossz az öregkor, ha van mire emlékezni. A baj csupán annyi, hogy akkorra már jön az emlékezetkiesés.
-
Nem szeretem a fényképeket. Túlságosan is a múlthoz kötik az embert. Pedig meg kell tanulnunk felejteni. Le kell vágnunk az elszáradt ágakat.
Agatha Christie
-
Az emlékek könnyen átverhetik az embert - mutathatják a múltat jobbnak és rosszabbnak is annál, amilyen valójában volt.
-
Ha vissza tudnám forgatni az idő kerekét... De nem tudom. A múlt már mögöttem van. Most az volna a legjobb, ha többé nem gondolnék arra, ami volt. Ideje elfeledni a múltat és a jelenbe meg a jövőbe nézni.
Darren Shan
-
- Maga szerint nem adomány, hogy az ember csak előrenéz, és nem hátra? (...)
- Rémes egészen elfelejteni a múltat... Mert akkor olyan, mintha meg sem történt volna. (...) Emlékek kellenek ahhoz, hogy az ember életben tartsa a múlt dolgait.
Kate Morton